A német megújuló termelés támogatásával szemben EU vizsgálat folyik!
Dátum: 2014. February 12. Wednesday, 10:52
Rovat: Energia


Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma elnöke (IEF) egy Budapesten sorra került szakmai rendezvényen arról beszélt, hogy az Európai Unió a német megújuló villamos energiatermelés és szélkerék, napelem gyártás tiltott állami támogatás vizsgálatát kezdte meg.

dr. Nagy Zoltán elnök azt is állította, hogy a német és magyar villany árak között nyolc euro az eltérés a piacon a német árak javára, amiből Nagy elnök szerint mindössze 2-3 euró indokolható a többi nem.

A nem indokolható részre nézve az Elnök úgy fogalmazott, hogy van sejtése kik a haszonélvezői az indokolatlan eltérésnek, de erről nem kíván szólni.

Nagy elnök előadásában arra is kitért, hogy a német megújuló program támogatásának a költségét a német állam az elmúlt években a német lakosságra terhelte, most azonban kezdetét vette az ipari fogyasztók kedvezmények visszafogása, ami azt is előidézheti, hogy a német gyártó ipar külföldre kényszerül telepedni.

Az Elnök szavaihoz teszik hozzá a reális zöldek a német állam a tiltott megújuló villanytermelés és a termelő eszközök gyártása tiltott támogatása révén 300 000 munkahelyet volt képes produkálni. A megújuló eszközök gyártása területén jelentős versenyelőnyre tett szert. Jellemző, hogy német multi cég az Egyesült Államokban is nyerő a szélkerekek tendereztetése versenyében.
Magyarországon létesült mintegy 330 MW szélkerék kapacitás német importból származik. Hazánkba mindig a lefutott szélkerék típusok üzembeállítására került sor, mindössze 100 új munkahelyet eredményezve.

A Paks bővítését ellenzők, hazánkban a megújuló villanytermelős eszközök gyártása révén 100 000 munkahelyet prognosztizálnak. Erre nekünk esélyünk nincs, a németek az elmúlt évtizedben szerzett előnye behozhatatlan.

Az Együtt- PM véleményformáló politikusa nemcsak Németország, hanem Ausztria energiapolitikájával is példálózódik. Szerinte a Lajtán túl a sógorok atomvillanyt az ördög művének tartják.

Az ATV nézőit Kálmán Olga Egyenes Beszéd című műsorában félrevezető politikus állításával szemben az igazság az, hogy az elmúlt években az osztrákok szivattyús tározós vízerőmű kapacitásukat meg négyszerezték, amivel jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy PAKS visszaterhelésre völgyidőszakban nem volt szükség.







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3495