A politikai elit, élén a kormánnyal egyre inkább hazugságözön foglyává válik
Dátum: 2007. November 25. Sunday, 22:54
Rovat: Közlemények


A rendszerváltó elit legitimációját a „sztálini műnek” titulált, majdnem kész Bős-nagymarosi vízlépcső lebontása adta. A támogató média segítségével ezt elhitették a néppel. Szakmai körökben közismert volt az a tény, és a mérnökök időben felhívták rá a figyelmet:

Nagymaroson a duzzasztás helyét már 1942-ben Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzósága alatt kijelölte Mosonyi Emil a Magyar Királyi Vízerőhivatal elnöke. Az energetika szakemberei időben figyelmeztettek arra is, hogy a villany liberalizáció nem árcsökkenést, hanem áremelést fog jelenteni. Ahhoz, hogy csökkenjen a villany ára, nem privatizálni és liberalizálni kellett volna, hanem olyan erőműveket építeni, amelyeknek az üzemanyaga ingyen van, vagy olcsó, mint a víz és atom. Teller Ede időben figyelmeztetett erre, és a rendszerváltás idején már tervek voltak Paks 2x1000 MW-os bővítésére. Sajnos a politika nem hallgatott a műszaki szakemberekre, inkább privatizáltak, liberalizáltak magyarul eladták az országot, ahelyett, hogy tovább építették volna. A közmondás szerint, a hazug embert hamarabb érik utol, mint a sánta kutyát. Magyarország esetében ehhez sok év kellett, de a hazugságözön tovább már nem tartható, hiszen a Fidesz energiapolitikusa Kaderják Péter által előkészített és Kóka János által folytatott villanyliberalizácó utáni magasabb számlát legfeljebb annak lehet árcsökkentésként eladni, akinek már évek óta kikapcsolták a villanyát, miután képtelen volt az egyre emelkedő számlát fizetni.

Budapest, 2007. november 25.
Juhos László, a Reális Zöldek Klub elnöke





A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=352