Herczeg magára maradt
Dátum: 2007. November 27. Tuesday, 07:45
Rovat: Vízügyek


A vízlépcsőpert Magyarország 1:7 arányban elvesztette. Herczeg bíró, úgy tudjuk Áder képviselő apósa, volt az egyetlen a bíróság tagjai közül, aki kilógott a sorból. Hercszeg volt az egyetlen bíró, aki szerint Magyarország nem volt szerződésszegő, amikor kifarolt a vízlépcsőszerződésből. Alábbiakban tesszük közzé a vízlépcső perben bíróság által meghozott szavazás eredményét:





155. A Bíróság ezért

(1) a Külön-megállapodás 2. fejezetének 1. bekezdése kérdésében

A. Tizennégy szavazattal egy ellenében megállapítja, hogy Magyarországnak nem volt joga felfüggeszteni, majd később, 1989-ben teljesen leállítani a nagymarosi beruházás munkálatait és a bősi beruházás rá eső részét, amiért az 1977 szeptember 16-án aláírt Szerződésben és egyéb, ahhoz kapcsolódó dokumentumokban felelősséget vállalt.

MELLETTE szavazott: Schwebel elnök; Weeramantry alelnök; Oda, Bedjaoui, Guillaume, Ranjeva, Shi, Fleischhauer, Koroma, Vereshchetin, Parra-Aranguren, Kooijmans, Rezek bíró, és Skubiszewski ad hoc bíró

ELLENE szavazott: Herczegh bíró

B. Kilenc szavazattal hat ellenében megállapítja, hogy Csehszlovákiának joga volt folytatni 1991 novemberében az "ideiglenes megoldás"-nak a megvalósítását, a Külön-megállapodás által meghatározott módon.

MELLETTE szavazott: Weeramantry alelnök; Oda, Guillaume, Shi, Koroma, Vereshchetin, Parra-Aranguren, Kooijmans bíró, és Skubiszewski ad hoc bíró

ELLENE szavazott: Schweibel elnök; Bedjaoui, Ranjeva, Herczegh, Fleischhauer, Rezek bíró;

C. Tíz szavazattal öt ellenében megállapítja, hogy Csehszlovákiának nem volt joga üzembe helyezni 1992 októberétől a fent említett "ideiglenes megoldás"-t.

MELLETTE szavazott: Schwebel elnök; Weeramantry alelnök; Bedjaoui, Guillaume, Ranjeva, Herczegh, Shi, Fleischhauer, Kooijmans, Rezek bíró,

ELLENE szavazott: Oda, Koroma, Vereshchetin, Parra-Aranguren bíró, Skubiszewski ad hoc bíró

D. Tizenegy szavazattal négy ellenében megállapítja, hogy Magyarországnak az az 1992. május 19-i bejelentése, miszerint az 1977 szeptember 16-án aláírt Szerződést és az ahhoz kapcsolódó dokumentumok érvényességét megszünteti, nem vonta maga után a Szerződés megszűnését.

MELLETTE szavazott: Weeramantry alelnök; Oda, Bedjaoui, Guillaume, Ranjeva, Shi, Koroma, Vereshchetin, Parra-Aranguren, Kooijmans bíró, és Skubiszewski ad hoc bíró

ELLENE szavazott: Schwebel elnök; Herczegh, Fleischhauer, Rezek bíró;



A Külön-megállapodás 2. fejezetének 2. bekezdése és az 5. fejezet kérdésében

A. Tizenkét szavazattal három ellenében megállapítja, hogy Szlovákia, mint Csehszlovákia jogutódja, 1993 január 1-től az 1977. szeptember 16-án aláírt Szerződésben Csehszlovákia helyébe lépett.

MELLETTE szavazott: Schwebel elnök; Weeramantry alelnök; Oda, Bedjaoui, Guillaume, Ranjeva, Shi, Koroma, Vereshchetin, Parra-Aranguren, Kooijmans bíró, és Skubiszewski ad hoc bíró

ELLENE szavazott: Herczegh, Fleischhauer, Rezek bíró



B. Tizenhárom szavazattal kettő ellenében megállapítja, hogy Magyarországnak és Szlovákiának jóhiszeműen kell tárgyalnia, figyelembe véve a fennálló helyzetet is, és a Feleknek minden szükséges intézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy az 1977. szeptember 16-án aláírt Szerződés céljai megvalósítását biztosítsák, azokkal a módozatokkal összhangban, amelyekben meg kell állapodniuk.

MELLETTE szavazott: Schwebel elnök; Weeramantry alelnök; Oda, Bedjaoui, Guillaume, Ranjeva, Shi, Koroma, Vereshchetin, Parra-Aranguren, Kooijmans, Rezek bíró, és Skubiszewski ad hoc bíró

ELLENE szavazott: Herczegh és Fleischhauer bíró



C. Tizenhárom szavazattal kettő ellenében megállapítja, hogy amennyiben a Felek másként nem állapodnak meg, az 1977. szeptember 16-i Szerződés értelmében a Feleknek egy közös üzemeltetési rendszert kell létrehozniuk.

MELLETTE szavazott: Schwebel elnök; Weeramantry alelnök; Oda, Bedjaoui, Guillaume, Ranjeva, Shi, Koroma, Vereshchetin, Parra-Aranguren, Kooijmans, Rezek bíró, és Skubiszewski ad hoc bíró

ELLENE szavazott: Herczegh és Fleischhauer bíró



D. Tizenkét szavazattal három ellenében megállapítja, hogy amennyiben a Felek másként nem egyeznek meg, Magyarország köteles kártérítést fizetni Szlovákiának azokért a károkért, amelyeket Csehszlovákiának és Szlovákiának okozott azon munkálatok felfüggesztésével és későbbi teljes megszüntetésével, amelyekért felelősséget vállalt; és Szlovákia is köteles kártérítést fizetni Magyarországnak azokért a károkért, melyeket Csehszlovákia okozott az "ideiglenes megoldás" üzembe helyezésével, és azokért is, melyeket Szlovákia okozott annak életben tartásával.

MELLETTE szavazott: Schwebel elnök; Weeramantry alelnök; Bedjaoui, Guillaume, Ranjeva, Herczegh, Shi, Fleischhauer, Parra-Aranguren, Kooijmans, Rezek bíró; és Skubiszewski ad hoc bíró

ELLENE szavazott: Oda, Koroma, Vereshchetin bíró



E. Tizenhárom szavazattal kettő ellenében megállapítja, hogy a létesítmények felépítésére és üzemeltetésére fordított költségek rendezésének az 1977. szeptember 16-án kötött Szerződés és a hozzá kapcsolódó dokumentumok ide vonatkozó rendelkezéseivel összehangban kell történniük, és megfelelően fel kell mérniük, hogy milyen intézkedéseket kell majd hozniuk a jelen hatályos bekezdés 2 B és C pontjának alkalmazása során.

MELLETTE szavazott: Schwebel elnök; Weeramantry alelnök; Oda, Bedjaoui, Guillaume, Ranjeva, Shi, Koroma, Vereshchetin, Parra-Aranguren, Kooijmans, Rezek bíró, és Skubiszewski ad hoc bíró

ELLENE szavazott: Herczegh és Fleischhauer bíró



A szöveg angolul és franciául került megfogalmazásra, a hágai Béke Palotában, ezerkilencszázkilencvenhét szeptember huszonötödikén, három példányban. Az angol szöveg tekinthető hitelesnek. Az egyik példányt a Bíróság archívuma kapja, a másik kettőt pedig a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság tisztelt kormánya.



Stephen M. SCHWEBEL, (aláírás)

elnök





Eduardo VALENCIA-OSPINA (aláírás)

jegyző







SCHWEBEL elnök és REZEK bíró a Bíróság ítéletéhez nyilatkozatokat mellékel.

WEERAMANTRY alelnök, BEDJAOUI és KOROMA bíró önálló véleményt csatol a Bíróság ítéletéhez.

ODA, RANJEVA, HERCZEGH, FLEISCHHAUSER, VERESHCHETIN és PARA-ARANGUREN bíró, valamint SKUBISZEWSKI ad hoc bíró különvéleményt csatol a Bíróság ítéletéhez.



S.M.S. (kézjegyével ellátva)



E.V.O. ((kézjegyével ellátva)








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=354