Ángyán professzor tanítja, a miniszter Gráf József, csinálja
Dátum: 2007. November 28. Wednesday, 11:24
Rovat: Közéleti magazin


A Századvég Politikai Iskola Alapítvány kiadásában megjelent a „Nemzeti Érdek” 2007.ŐSZ I. évfolyam 3. száma, benne Ángyán József tollából „Az agrár-és vidékfejlesztés európai trendje és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program” címmel.


Elolvastuk a terjedelmes írást, hiszen a reális zöldeknek van egy fixa ideáljuk, hiszünk a mezőgazdaság meghatározó szerepében, kert-Magyarország megvalósításban látjuk Magyarország kitörési lehetőségét.

A kert- Magyarország ötlete nem a sajátunk, Széchenyi is így látta és utána sokan mások is.

Kert- Magyarországhoz hozzá tartozik az öntözési kultúra, ez ugyan nem mindenki számára evidens, a dumakörösök számára valószínűsíthetően nem. (Csupán emlékeztetjük az olvasót arra a tényre, hogy Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke tagja volt a Duna- Körnek, és arra is, hogy az 1990-ben a T. Házba került 200 képviselő zsebében Duna –körös igazolvány lapult.)

Az öntözési kultúra fontosságáról a szerző fenti írásában nem tér ki, de az öntözés fontosságát a szerző politikusként a Magyar Országgyűlésben hangsúlyozza. Legutóbb Ángyán képviselő 2007. október 16-án, szólt az öntözés fontosságáról. Az alábbi idézetet a Magyar Országgyűlés jegyzőkönyvéből vettük át: „Gyönyörűen leírja ezt Andrásfalvy Bertalan vagy mások is, hogy a folyók völgyében hogy lehet együttműködni a folyóval. Egy vízvisszatartási programról van szó. Nem arról van szó, hogy amikor jön a nagy víz, akkor valahova el kéne tenni ezt a vizet egyszerűen - ez is probléma persze, és ez egy nemzetbiztonsági kérdés, hogy tudjuk ezt garantálni -, hanem pont arról van szó, amit itt képviselőtársaim is említettek, hogy azt a vizet, ami ide beérkezik - alvízi helyzetben van Magyarország, sok víz érkezik ide be -, ezt tartsuk meg azokra az időszakokra, amikor meg aszály van, és építsük ki hozzá az öntözőrendszereket.”

Elhangzott a Magyar Országgyűlés plenáris ülésén 2007.október 16 –án, Dr. Ángyán József, FIDESZ képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Gödöllői Egyetem professzora megszólalásában.

Megkérdeztük az ülés végén, Ángyán képviselőt:

Képviselő úr, szíveskedjék megmondani, kettő évig tartó aszály, második évében öntözés céljára van-e mód gravitációs eljárással a Tisza folyóból vizet kivezetni?

Ángyán doktor, FIDESZ képviselő, válasza rövid volt. Van mód! Hogyan kérdeztünk tovább, a válasz elmaradt.

Mivel a képviselő úr válaszából nem derültek ki a részletek, és második kérdésünkre egyáltalán nem adott választ, más utat választottunk Ángyán képviselő kérdezésére.

Honlapunkra „Bajban a cseresznye király” címmel összeállítást tettünk fel.

Az összeállítás elérhető a honlapunk vizes rovatában: www.realzoldek.hu címem.

Előrebocsátjuk összeállításunkban, a cseresznye királyt feltehetőleg újra kereszteltük. Nándor eredi keresztneve mellé, a János nevet is felkentük a polgármesterre.

Összeállításunkat megküldtük Ángyán képviselőnek, amelyre az alábbi választ kaptuk:



Kedves Juhos Úr!

Véleményével, kifejtett álláspontjával semilyen vonatkozásban nem értek
egyet, de azt tiszteletben tartom.

Arra azonban fel szeretném hívni szíves figyelmét, hogy abból, ha az általam
nagyra becsült nagykörüi polgármestert, Dr. Veres Nándort összekeveri a
pénzügyminiszter Dr. Veres Jánossal, nos abból egyéb megállapításainak
megalapozottasága is megítélhető. Arról nem is beszélve, hogy ez még komoly
komplikációkat okozhat Önnek.

Üdvözlettel:

Ángyán József

----- Original Message -----
From: "Juhos László" <juhos.laszlo@chello.hu>
To: <jozsef.angyan@parlament.hu>
Sent: Wednesday, October 17, 2007 7:41 PM
Subject: Egy érdekes cikk innen: Reális Zöldek Klub


Szia A természet közeli gazdálkodás:

egy barátod Juhos László úgy vélte, hogy a következő cikk téged is érdekelhet, és ezért elküldte neked.


Bajban a cseresznye király
(Dátum: 2007-10-17 13:52:20)
Rovat: Vízügyek

URL: http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=292

Érdekes cikkeket olvashatsz itt: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu


Azóta is rettegve várjuk a Pénzügyminiszter bírósági megkeresését velünk szembe, de még ennél is jobban, kíváncsian Ángyán képviselő válaszát.

Kedves Képviselő úr, Ön mint professzor, a MAGOSZ szervezetébe tömörölő magyar gazdák szellemi főgenerálisa, a FIDESZ frakcióban politizáló szellemi kiválóság, szíveskedjék válaszolni, ha kérdezzük! Kérjük a SZÁZADVÉG ALAPITVÁNY elnökét legyen segítségünkre, írasson egy második írást is, a képviselő úrral, a Magyar Tudományos Akadémia nagydoktorával.

Javasolt irodalom Képviselő úr számára a második cikkének megírása előtt: A Földművelésügyi Minisztériumban 1992.november 18-án tartott konferencia anyaga. Kiadásra került 1993-ban „Az 1993. évi ASZÁLY értékelése” címmel. (Uhu)










A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=359