Reális Zöldek Klub - Mészáros Milán: Belelátunk a fekete lyukakba

Bizonyos f=ma/2Mr frekvenciákon képesek vagyunk bárhonnan belelátni a fekete lyukakba, tanulmányozva azok eseményhorizonton belüli szerkezetét. Ezt az első hallásra abszurd kijelentést bizonyítottam be 1994-ben.

Csak a rendszerváltás után, 1993-ban utazhattam először -meghívott előadóként- az Egyesült Államokba és Kanadába. Amikor leszállt a gépem a JFK-n, úgy éreztem, haza érkeztem, mert előző életemben itt éltem. Onnan először Princetonba mentem, ahol együtt ebédeltem John Archibald Wheelerrel, majd hatszemközti megbeszélést folytattunk a Nobel díjas Wigner Jenővel. Később dedikáltam számukra az éppen akkor elkészült dolgozatomat "Extension of Massive Scalar Quasinormal Modes of Kerr and Schwarzschild Black Holes" című dolgozatomat, amely 1994-ben az International Journal of Theoretical Physics című lapban került publikálásra. Ezután következett szemináriumi előadásom, amelyben azt bizonyítottam be, hogy:

Kerr- és Schwarzschild-típusú fekete lyukak esetén az f=ma/2Mr frekvenciákon léteznek folytonos állóhullám megoldások a teljes (r nagyobb, mint 0 és kisebb, mint végtelen) intervallumon. Ez azt jelenti, hogy ezeken a frekvenciákon -a gravitációs hullám-detektorainkkal- képesek vagyunk belelátni ezekbe a fekete lyukakba, tanulmányozva azok eseményhorizonton belüli szerkezetét. [Itt r a sugár (Boyer-Lindquist vagy inkább "tortoise" koordinátákban), M a fekete lyuk tömege, "a" pedig a fekete lyuk impulzusmomentuma és m az impulzusmomentum azimutális vetülete.]

Az előadásban bizonyított állítás enyhén szólva is döbbenetet váltott ki a tudomány Princeton Egyetemi fellegvárában. Azt ugyanis minden fizikus tudta, hogy a szemünkkel -illetve a távcsöveinkkel, valamint teleszkópjainkkal, azaz fényhullámokkal- nem láthatunk bele ezekbe a forgó fekete lyukakba. De azt, hogy a belelátás egyáltalán lehetséges-e -gravitációs hullám-detektorok segítségével-, azt senki sem kutatta, s így nem is sejtette. Ezt az eredményt nem tudtam volna elérni barátom Elbert Árpád professzor állandó biztatása és segítsége nélkül, aki a Matematikai Kutató Intézet Differenciálegyenletek Osztályát vezette akkoriban. Fenti eredményemet először a Differenciálegyenletek Osztály általa vezetett szemináriumán ismertettem 1993. tavaszán. (Az ő szemináriumain időnként megfordult Lovász László professzor is, akit nemrég választottak meg az MTA elnökének.)

Princeton után -Trentonon át- Philadelphia-ba mentem barátomhoz, ugyanis Neumann János öccse -Neumann Miklós- hívott meg otthonába. Ott tartózkodásom idején ellátogattunk a University of Pennsylvania-ra, ahol néhány asztrofizikus kollégával folytattam megbeszéléseket, de ott előadást nem tartottam. A Campus területén készítette Neumann Miklós felesége a következő képet, amelyen 1993. május 15-én Neumann Miklós és Benjamin Franklin bronzszobra közé ültettek. (Az alapító atya Ben Franklin a reggeli újságot olvassa.)

Philadelphia-ból Edmontonba, Alberta, Canada mentem a State University of Alberta-ba, ahova az Elméleti Fizikai Intézet akkori vezetője Anton Z. Capri hívott meg, hogy a fenti témáról tartsak előadást a szemináriumukon. ( http://www.1over137group.org/azc.pdf ) Itt 1993. május 19-én tartottam előadást ( http://www.1over137group.org/hu.pdf ), majd Anton Z. Caprival, F. C.Khanna-val, Werner Israel-lel, valamint a Nobel díjas Hiroomi Umezawa-val folytattam megbeszéléseket. A fizikai egyenletek kvalitatív matematikai vizsgálata, valamint az eredmény itt is "meglepetést" okozott. Előadásom leginkább Umezawa-nak tetszett ( http://www.1over137group.org/hu.pdf ), Capri pedig meghívott újabb előadásokra. Kedves gesztus volt -az azóta már elhunyt- Umezawa-tól, ahogy előre hajolva mutatta, ahogy bekukucskálunk a fekete lyukakba. Ma is előttem van ez a mozdulat-kép.

Az International Journal of Theoretical Physics-ben publikált tanulmány itt olvasható: http://works.bepress.com/milan_meszaros/6/

Annak ellenére, hogy munkám -publikálás előtti és utáni- külföldi megítélése azt jelezte, hogy mérföldkő letétele történt meg a fekete lyukak kutatásában, azonban ezen eredmény itthon teljesen visszhang nélkül maradt. Más szavakkal munkám agyon lett hallgatva, sőt éppen publikálás évében távolítottak el a Műegyetem Fizikai Intézetéből. De sajnos ez Magyarországon egyáltalán nem számít rendhagyó történetnek. Ezzel az a gond, hogy az ilyen agyonhallgatások nem csak a kutatókat sújtották és sújtják, hanem természetesen Magyarországot is.

Sajnos, ma még nem minden "tudományos kunszt" fut be olyan sikertörténetet, mint a Rubik kocka.

Hajrá meritokratikus Magyarország, hajrá érdem-értékrendű magyarok!

2014. május 13.