Történeti gondokkal terheltek! A parlamenti pártok tévedtek!
Dátum: 2014. August 31. Sunday, 17:55
Rovat: Vízügyek


Parlamenti pártok teljes egyetértése: 1993-ban!
A parlamenti pártok nem a költség-, haszonelemzésből kiindulva foglaltak állást, hanem az ökológia-környezeti károk szempontjából döntöttek.

A vízlépcsőperben a Hágai Nemzetközi Bíróság ökológia-környezeti károkra vonatkozó magyar érvelést nem fogadta el.

Dr. Hajós Béla, helyettes államtitkár a holland kormány által támogatott projektekről.

A holland kormány hasonlóan a norvég kormányhoz saját gazdasági érdekeinek a támogatása céljából „Júdás pénzeket” osztott megvásárolható önmagukat civilnek beállító szervezeteknek. (Móra Vera, ebben is meghatározó szerepet töltött be.)
A holland kormány azonban nem olyan gátlástalanul tette, mint a norvég kormány.

A vízlépcső ügyében a holland kormány kísérletet tett a hazai politikai elit kijózanítására. Nem a holland kormányon múlott, hogy sikertelenül.
A szlovákokkal szembeni nemzeti öntudat mindent felülírt.

Húsz éve a harmadik Orbán kormány gépezetének tagjainak nagy része porba- fingó ” gyermek volt.

És, ha ehhez hozzá tesszük, hogy Kövér László, házelnök a vízlépcsőről való gondolkodásban ott tart, ahol 1993-ban tartott, vízlépcsőben a szlovákokkal történő kiegyezésre még várni kell.


Hajós Béla levele Juhos László elnökhöz 1993







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3749