Mentsük meg a haldokló Földet
Dátum: 2014. September 15. Monday, 08:36
Rovat: Média


Az utóbbi időben lelkes zöld aktivisták agitálják az embereket, hogy tenni kell valamit, mert a Föld haldoklik.
Nos, van egy jó hírünk: a Föld nem haldoklik.

Ami vagy aki haldoklik, az az emberi faj, köszönhetően az egyre terjedő neoliberális gazdasági világrendnek, és a nagytőke által támogatott, tudománytalan nézeteket hirdető zöld mozgalmaknak.

Az ugyanis kétségtelen, hogy a GDP folyamatos növekedésének bűvöletében élő emberiség megváltoztatja maga körül a környezeti feltételeket, amelynek következménye a saját kipusztulása lehet, akár pár száz vagy pár ezer éven belül.
Ez azonban a Földet nem fogja különösebben zavarni, mint ahogyan annak idején a brontoszauruszok kipusztulása sem okozott különösebb fennakadást. A Föld több száz millió év múlva is vidáman kering majd a Nap körül, függetlenül attól, hogy élt a felszínén valamikor egy homo sapiens megnevezésű ragadozó állatfaj.

Einstein mondta valamikor, hogy mindössze két dolog létezik, ami határtalan. Az egyik a Világegyetem, a másik az emberi ostobaság.

Utána azonban óvatosan hozzá tette, hogy a Világegyetemben azért nem lehetünk teljesen biztosak.

Ideje lenne beindítani egy új mozgalmat, ezzel a jelszóval: „Tiszta vizet a fejekbe!”

Dr. Héjjas István
2014. szeptember






A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3758