A végső harc elmarad? Tizenkilenc egy híján húsz
Dátum: 2007. December 18. Tuesday, 21:47
Rovat: Közéleti magazin


A népszavazás elmaradt! Annak ellenére, hogy az ellenzék 1988-ban „Most kezdődik az igazi harc” (Szekeres László, Duna –kör 1988.) álláspontot képviselt. A FIDESZ kormány már több mint tíz éve döntött a nagymarosi vízlépcső felépítéséről.



Tizenkilenc éve, tizenkilenc képviselő mondott nemet a vízlépcső építésére.

Tizenkilenc éve a döntési folyamat a vízlépcsőről azzal vette kezdetét, hogy 1988 szeptember 7-én a Minisztertanács igent mondott Maróthy László ”az összes körülményt és hatást figyelembe véve, a jelenlegi helyzetben a vízlépcső megépítése a legjobb megoldás” előterjesztésére. A döntést az Országgyűlés megerősítette.

Az Országgyűlés október 7-i ülésén a kormány, építést támogató javaslatára 317 igen, 19 nem, 31 tartózkodó szavazat született.

A szavazásra sokan emlékezhetnek, az Országgyűlés 7-i ülését a televízió élő adásban közvetítette. Akkor a névszerinti szavazást különös megoldással, állva szavazással váltották ki.

A szavazást követően decemberben a Duna- Kör sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megkezdték az aláírásgyűjtést a vízlépcsőről szóló népszavazás támogatására. A FIDESZ ugyancsak sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kezdeményezik Vida Miklós parlamenti alelnök visszahívását, aki zárt ülést indítványozott a vízlépcső ügyének tárgyaláskor, majd december 21-én át is adták a szükséges aláírásokat.

2007-12-17-én az Országgyűlés, nem zárt, hanem titkos szavazással – a titkos szavazás még a zárt ülésen leadott szavazáshoz képest is titkosabb - 245 igen és 98 nem szavazat született a vízlépcsőről.

Tekintettel arra, hogy 17-én alig több mint kettőszáz kormányoldali képviselő volt jelen az Országgyűlés plenáris ülésén 245 igen a vízlépcsőre FIDESZ voksokkal jöhetett össze. Az igen szavazatok a vízlépcsőre, Nagy Boldizsárra leadott nem szavazatok tükörképe. Sólyom László köztársasági elnök, egykori Duna- körös társát javasolta ombudsmannak megválasztani a képviselőknek. Nagy Boldizsár nemzetközi jogász megválasztását 98 képviselő támogatta, 245-en a jelölt ellen szavaztak.

Nagy Boldizsár az egyetlen a vízlépcső perben több milliót keresett jogászok körében, aki szerint a vízlépcső pert győzelemnek mondja és azt a hamis ideológiát terjeszti miszerint a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletében nem kötelezte Magyarországot Nagymaros felépítésére. Nagy állítása nem igaz!

Valójában a Bíróság az ítéletében a csúcsra járatás szempontjából utalt az alsó vízlépcső felépítésének elmaradására. A Bíróság Nagymarosra nézve csupán a magyar félnek a csúcsra járatásról szóló előzetes bejelentését erősítette meg, ezen a tényen a Bíróság ítéletében nem ment tovább. Sőt kimondta a szerződés érvényességét és a jóhiszemű tárgyalásokra kérte a feleket. Amit szintén elfelejt Nagy megemlíteni.

A Hágai Nemzetközi Bíróság még sohasem hozott olyan ítéletet, hogy a hozzá forduló államok valamelyikét, valaminek a felépítésére kötelezte volna. Ezt Nagy Boldizsárnak, mint nemzetközi jogásznak elhallgatnia, a reális zöldek szerint nem volna szabad.

A FIDESZ képviselők most csak megerősítették a FIDESZ kormány korábbi döntését.

A FIDESZ kormány korábbi döntése ugyan szintén titkos volt, de a látó számára nem.

A Mária Valéria híd ívelő képe a Duna fölött, lehetővé teszi a nagymarosi duzzasztás megépítését követően a hajózást Esztergomnál, és a Duna magyar-szlovák szakaszán.(Zöldike)






A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=384