Az állami földvagyon kezelésével összefüggő a rendszerváltás óta egyes törvények
Dátum: 2015. April 25. Saturday, 20:44
Rovat: Közlemények


Az állami földvagyon kezelésével összefüggő törvénytervezett 2/3-os elfogadásával a Magyar Országgyűlésnek módjában lett volna a rendszerváltás óta a földhasználatáról, a környezetvédelméről meghozott törvényeknek hosszútávon a nemzet érdekében módosítania, jogforrásba foglalni.

A reális zöldek szerint Kövér László házelnököt, mint a Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) elnökét súlyos politikai felelősség terheli, hogy az Országgyűlés elé terjesztett a védett földterületek tulajdonosi joggyakorlásáról szóló törvényt az Országgyűlés 2/3 nem fogadta el.

Kövér Lászlónak, mint az NFFT elnökének fel kellett volna ismernie, hogy az NFFT Szakmai Egyeztető Munkabizottsága által 2015. március 24-én az Országgyűlés elé terjesztett javaslatról kiadott állásfoglalása, az Ökotárs Alapítvány által pénzelt hazánkkal szemben ügynöki tevékenységre vállalkozó, zöld mezbe bújt civil szervezetek elvárása szerint fogant.
Kövér Lászlónak, fel kellett volna ismernie, hogy a fenntarthatóság felé való átmenet nemzeti koncepciója a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia 2012-2024 egy összeeszkábált, önellentmondó és értelmetlen fogalomtár nemzetietlen interpretációja.

Kövér Lászlónak, fel kellett volna ismernie, hogy téveszme azt állítani, hogy a fenntartható fejlődés az, amely kielégíti a jelen generációk szükségleteit anélkül, hogy a veszélyeztetné jövő generációk szükségletét. Ilyen fejlődés, csak fejlesztés révén létezhet, amelyet a harmadik Orbán kormány felismert.


Juhos László, elnök















A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4023