Államférfiak Békés megyében 1942 –ben és 2015-ben
Dátum: 2015. May 10. Sunday, 16:23
Rovat: Vízügyek



Horthy Miklós kormányzó 1942-ben Békés megyében a Hármas-Körösön Békésszentandráson avatta fel az akkori Magyarország legnagyobb duzzasztóművét.
A duzzasztó környéke a természetjárók és a horgászok paradicsoma.

2015-ben Áder János köztársasági elnök látogatott Békés megyébe.

A Köztársasági Elnök Békés megyében Szarvason a klímaváltozásról beszélt. Beláthatatlan migrációs hullámok alakulhatnak ki a klímaváltozás következtében. – mondta Áder János köztársasági elnök Szarvason, a Szent István Egyetem Tessedik Campusán elhangzott előadásában.

Azt nem tudjuk, hogy Áder János államfőnek volt- e konkrét javaslata, Szarvason, Békés megye lakossága számára a teendőket illetően?

Néhai Mosonyi Emil a reális zöldek Örökös Díszelnöke a következőket javasolta a Békés megye polgárainak:

„Mivel véleményem szerint a Tiszántúlt és ebben Békés megyét fogja a klímaváltozás a legsúlyosabban érinteni, a Békés megyére vonatkozó sürgős feladatokat szükséges hangsúlyozottan tárgyalni. De miért is választottam én, egy budapesti polgár, éppen Békés megyét? 1938-ban az Országos Öntözésügyi Hivatalban kapott feladataim Békés megyébe vezettek. A Békésszentandrási vízlépcső, a Hortobágy-toroki árvízkapu, továbbá néhány szivattyútelep tervezésében és építésük ellenőrzésében vezető szerepem volt. Ezek miatt sokszor utaztam Békés megyébe. Első tudományos cikkeim és előadásaim is a Békés megyei munkáimmal voltak kapcsolatban. A Tiszalöki vízlépcső, amelynek tervezője és építésének irányítója voltam, Békés megyének hozza a legtöbb gazdasági, szociális és környezeti hasznot. Bonyolult feladatok megoldásánál mindig visszanyúltam a Békés megyében végzett munkáimhoz. A fentiek miatt kötelességemnek tartom, hogy Békés megyének üzenetet küldjek, hogy elkerülje a klímaváltozás esetleges nagyon súlyos következményeit. Legfontosabb feladat, hogy Békés megye sürgesse a vízpótlás megoldását a Dunából, s ebben a tervezési munkában a megye szakértői is vegyenek részt.

Ha a klímaváltozás problémájában jártas nemzetközi szakértőknek a jóslatai bekövetkeznek, akkor megtörténhet, hogy néhány évtizeden belül, aszályos időszakokban a Tisza és a Körösök vízhozama annyira lecsökkennek, hogy az ivó-, mezőgazdasági és ipari vízellátás, a talajvíztáplálás s így a környezet (nemzeti park, arborétum, stb.) számára vissza nem fordítható katasztrofális helyzet áll elő.

Ez azt jelenti, hogy szorgalmazni kell a Duna–Tisza Csatorna tervezését, és a kiviteli tervet annyira előkészíteni, hogy építése szükség szerint bármikor megkezdhető legyen. A másik fenyegető veszély az árvizek várható növekedése. Erre is fel kell készülni, az árvédelem biztonságát szolgáló terveket el kell készíteni. Végül meg kell vizsgálni rendre a Körösök vízlépcsőit, az egyéb műtárgyakat, hogy a megnövekedett árvizek miképpen befolyásolhatják működésüket és stabilitásukat, s mennyiben kell esetleg a műveket kiegészíteni, illetve megerősíteni.

Békés megyéhez fűződő vonzalmam jegyében arra kérem a megye vezetőit, vegyék kérésemet komolyan, hogy elkerülhető legyen egy katasztrófa, ami néhány évtized múlva az utánunk következő generációkat sújthatja.”

Mosonyi Emil

-----------------------------------------------------------------------------

A reális zöldek elnöke Juhos László, Orbán Viktor miniszterelnöktől vár választ:

Orbán Viktor, miniszterelnök úr részére

Tisztelt Miniszterelnök úr, a reális zöldek civil szervezete üdvözli és támogatja Miniszterelnök úr álláspontját, hogy egyetlen kérdést sem szabad tabu témaként kezelni.

Véleményem szerint a hazai vízügyi politika területére tartozóan több kérdés a rendszerváltás óta tabu témáként kezelődik.

A részletek elérhetők itt:
http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4050

Hálás lennék Miniszterelnök úrnak, ha tanácsot adna, a fenti témák „tabu kategóriából” való kiemelése céljából mit javasol Miniszterelnök úr reális zöldek civil szervezetének tenni.
A reális zöldek körében létezik egy szent hit/akarat tesznek a hazáért. Büszkék vagyunk, hogy 2014. január hóban Lázás János államtitkár úr, civil szervezetünknek a Kormány képviseletében levélben köszönte meg, Paks bővítése melletti kiállásunkat.

„Víz ügyekben” képviselt reális zöld eszmeiségünknek a nemzet javára történő előrehaladásáról sajnos nem tudom Miniszterelnök urat jó hírről tájékoztatni.

Ha Miniszterelnök úr tanáccsal látná el bennünket, hol kopogtassunk, előre is köszönöm.
Kérésemhez tartozik, hogy Dr. Hoffmann Imre (BM) és Dr. Mezei Dávid (ME) helyettes államtitkárok már meghallgatták bennünket, ezúton is köszönjük.

A reális zöldek szent meggyőződése vízügyi politikánknak az évszázados hagyományokkal rendelkező „magyar útra” való visszaterelése sürgető feladat.
Miniszterelnök úr megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

Őszinte nagyrabecsüléssel üdvözli: Juhos László, a reális zöldek elnöke







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4051