A reális zöldek húsz éve vártak Lázár Jánosra és csapatára
Dátum: 2015. December 23. Wednesday, 10:36
Rovat: Önnek is jogában áll tudni


Az Ökotárs Alapítvány, 1994-ben kezdte meg a norvég pénzek osztogatását a zöld civil szervezetek körében. Kizárólag olyan zöld civil szervezetek részesültek támogatásban, amelyeknek atomból, vízből nem kell a villany.

A Duna –Körnek, a Duna mozgalmaknak, vízből nem kell a villany felfogása hátterében is, valójában norvég állami pénzforrás állt már 1984-ben, a Duna – Körnek adományozott Alternatív Nobel díj révén.
A hazai zöld civil szervezetek, a reális zöldek kivételével valamennyien a Duna mozgalmak emlőin cserepedtek fel és a mai napig atom és vízenergia ellenesek.

Annak ellenére atom és vízenergia ellenesek, hogy széndioxidot egyik villamos energiatermelési forma sem bocsát ki.

A rendszerváltás után a norvég gazdasági cél támogatásáról 1994-ben Szili Katalin, környezetvédelmi államtitkár (MSZP) és Schalkhammer Antal (MSZP) Komárom-Esztergom megyei képviselő, tette fel a koronát.
A szocik- liberálisok 1994-ben a kormányrúd mellé kerültek. Szili Katalin és Schalkhammer Antal első külföldi útja Norvégiába vezet.
A két politikus Norvégiában történt látogatását követően a reális zöldek kérték a környezetvédelmi tárcát a két politikus úti jelentését hozzák nyilvánosságra.
Az úti jelentés azóta, sem ismert a reális zöldek számára, ezért feltételezik a reális zöldek a két politikusról a fentieket.

Schalkhammer Antal, sajnos már eltávozott az élők sorából.
Szili Katalin Semjén Zsolt kegyeibe került.

A reális zöldek arra gondolnak a Kormánynak – Lázár csapatának – az Ökotárs Alapítványt azért sikerült ki schöntölni a pénzosztásból, mert Szili Katalin feltárta az 1994-ben elkövetett norvégok által történt „megvásárlását”, és ezzel A LÁZÁR csapat szembesítette a norvég kormányt.
A reális zöldek honlapjának nyitó oldalán 15 éve a következő áll.

„A trianoni parancs, a trianoni paktum által a magyar nemzetnek súlyos károkozás végrehajtója/folytatója a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) forrásait Magyarországon elosztó konzorciumot vezető Ökotárs Alapítvány. A norvég támogatás hátterében norvég gazdasági érdek áll! Norvégia Európa egyik legnagyobb gáz exportőre.”

Ha megfelel a ténynek, hogy a LÁZÁR csapatnak sikerült az Ökotárs Alapítványt partvonalon kívül helyeznie a fentiek lekerülnek a reális zöldek honlapjáról.

Kapcsolódó írásaink:

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=1132

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4046

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1853

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=750

http://sojtor.eu/category/eromu/page/3/

http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3757

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=3654









A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4241