Reális Zöldek Klub - Cs. Kádár Péter: Nyílt levél az Egyenes beszéd szerkesztő-műsorvezetőjének

Feltöltve: 2016. február 17.

Kedves Kálmán Olga Kolléga!
Az Egyenes Beszéd február 10-i műsorában Vekerdy Tamással beszélgettél. Megpróbáltalak azóta többször is elérni Téged az Egyenes Beszéd szerkesztőségének telefonszámán – 877 08 86 -, de mindig visszadobott a rendszer a központi számra.

Újságíróként, oktatásszervezőként és pedagógusként is számos kifogásom van a Vekerdyvel folytatott egyoldalú beszélgetéssel kapcsolatban. (Újságíróként 1979., oktatásszervezőként 2002., gyakorló tanárként 2009. óta dolgoztam hivatásszerűen.)

Újságíróként az alákérdezéses módszer, a vélemény tényként elfogadása, továbbá amiatt van kifogásom, mert mindig ugyanazon körből választod ki az oktatás kérdéseivel foglalkozókat. Holott az oktatás olyan társadalmi kérdés, amelyről széleskörű társadalmi vitát kéne folytatni, s e vita sokkal árnyaltabb kellene legyen, mint amit néhány politikai vezető vagy mértékadónak kikiáltott szakértő képvisel.

Oktatásszervezőként és pedagógusként néhány kérdésben szakmai jellegű vitám van Vekerdy többször hangoztatott, minden alapot nélkülöző a véleményét tényként előadó álláspontjával szemben.
Vekerdy nem először állítja, hogy a napközi Rákosi Mátyás rögeszméje volt, noha elismeri, hogy korábban is voltak napközisek.

Ezzel szemben a magyar napközi története 112 éves. Alapeszméje nem változott: a napközi célja, hogy a tanulókat sokszínű, tartalmas foglalkozásban részesítse az iskolaidőn kívül. A napközi nem tanulószoba, nem raktár, a napközis tanítók és tanárok ugyanolyan felkészült pedagógusok, mint a többiek.
Magyarországon a napközi otthonok előhírnökeit emberbaráti (civil) szervezetek a rászoruló gyermekek részére már az 1890-es évek után megszervezték, igaz, csak a téli hónapokra.

Állami szervezésben először Budapest VI. kerületének iskolaszéke határozta el, hogy kísérletképpen napközi otthont állít fel. Az első ilyen napközi otthon az 1901/1902. tanévben a Felsőerdősori iskolában kezdte el működését. Ez a kísérlet sikerült. Budapest vezetősége újabb napközi otthonokat szervezett. Az 1902/1903. tanévben már 32 iskolában egy-egy csoporttal működő napközi otthon volt, ugyancsak a téli hónapokban.

Az 1942/1943. tanévben már 106 fővárosi iskolában 272 napközi otthoni csoport (10 000 gyermek számára) fejtette ki áldásos tevékenységét. Vidéken elsősorban az ipari településeken jöttek létre a napközi otthonok.
Kétségtelen, hogy a napközisek létszáma a 2. világháború után ugrásszerűen megnőtt. Nemcsak nálunk, nemcsak a szocialista átalakulás felé indult országokban, hanem Nyugat-Európában is.

Kedves Olga, elegendő, ha megnézed a Valahol Európában című filmet, és magadtól is rájössz az egyik okra. Nagyon sok gyerek maradt teljesen árván, és még több gyerek édesapja esett el a háborúban. Az újjáépítés során minden munkáskézre szükség volt, ráadásul az általános iskolai évek száma is megnövekedett. Az utcai csavargás helyett a gyerekeknek tartalmas szabadidő programokat és étkezési lehetőséget kellett biztosítani. Az agrár-ipari országból ipari-agrár országba való átmenet megváltoztatta a társadalom szerkezetét, felgyorsult a nők (részben kényszer-) emancipációja, amelynek alapvető feltétele az, hogy a nők is dolgozhassanak. Nem mellékesen, 1961-re lényegében felszámolták elődeink az írástudatlanságot. (A funkcionális analfabetizmus felszámolása persze nem sikerült, csak mérséklődött.)

A nők tömeges munkába állása – a háztartásbeliek számának radikális csökkenése – azonban nem a Rákosi érában, hanem a Kádár-korszak konszolidációja után történt meg. Így a napközisek száma is megugrott az 1964/65. tanévtől kezdve. A napközik – akárcsak az iskolák – színvonala nagyon eltérő volt, és a rendszerváltásig a napközik szerkezetében is voltak kísérletek – pl. klubnapközik.

Vekerdy szerint egy első osztályos kisgyerek esetében elegendő volna, ha a gyerek csak két-három órát töltene az iskolában. Egyetértek. És a többit hol? Kösse anyuka a hátára, mint a feudalizmusban? Vagy Vekerdy lakásán több százezer gyereknek van hely?

Vekerdy valamelyik szaktekintélyre hivatkozik akkor, amikor azt állítja, hogy a diktatúrák azért szeretnek matekot és fizikát tömni a gyermekek fejébe, mert a természet- és műszaki tudományok ismerete által hülye tudósok lesznek belőlük, nem gondolkodó emberek. Vekerdy szerint a mérnököknek sem kell gondolkodniuk.
Először is, kikérem magamnak ezt a diszkriminatív ostobaságot, akárki is Vekerdy példaképe!

Másodszor, Kedves Olga, kérlek, nézd meg, hogy az ókortól napjainkig hány kiemelkedő természettudós és matematikus foglalkozott filozófiai és társadalmi kérdésekkel! Arkhimedesz, Eukleidesz, Newton, Ciolkovszkij, Einstein, Neumann János, Szent-Györgyi Albert, Eötvös Lóránd mind-mind hülye tudós volt? Vagy az engem is tanító, néhai Simonyi Károly professzor, aki a világon elsőként írta meg „A fizika kultúrtörténete” című művét? Olvastad? Zseniális tudós, műszaki ember és tanár több évtizedes munkájának eredménye. Persze, lehet, hogy én emlékszem rosszul, hogy Simonyi izgalmas vitasorozatot rendezett a humán és reál kultúra viszonyáról, és csak álmodtam, hogy zsúfolásig volt tele a BME egyik nagy előadó terme. Vekerdy milyen alapon hülyéz le engem, a villamosmérnököt? Vagy – hogy ne személyeskedjünk – Edisont? Azt is nézd meg, Kedves Olga, hogy viszont hány, a Vekerdy által fölmagasztalt bölcsész alkotott nagyot a természettudományok, a műszaki alkotások, a közgazdaságtan és a matematika területén! Meg azt is nézd meg, hogy a múlt század hetvenes éveiben – a „kommunista” diktatúrában, a BME, a Közgáz és az ELTE bölcsészkara KISZ-bizottságai által közösen kidolgozott, általános műveltségi teszteken melyik egyetem diákjai milyen pontszámokat értek el!

Harmadszor, bár igaz volna, hogy hazánkban oly sikeres a matek és a természettudományok tanítása! Alig lehet találni ezeket jól tanító tanárokat abban az országban, ahol folyamatosan újratermelődő sikk azzal hencegni, ha valaki nem tud becsavarni egy villanykörtét. Vekerdy szellemi örököse Aczél Györgynek, aki alkotó értelmiségnek csak a költőket, írókat, színházi és filmrendezőket tartotta.

Mi, afféle mérnökök és tudósok viszont azt gondoljuk, hogy minden tudás hasznos, és a humán meg a reál tudományok egyenértékűek.

Vekerdy és Te is, Kedves Olga, fölemlegeted, hogy nincs az iskolákban kréta. Ez a jelkép iszonyatos. Bár valóban ne lenne már egyetlen iskolában sem kréta, viszont minden osztályban lenne digitális tábla, amelyet értő módon kezelnének a tanárok. És lenne hozzá tankönyvek helyett magyar nyelvű, elektronikus tananyag. Ami van, annak többsége fércmű. És lenne minden iskolában rendes szertár, mert más videón látni Samut, a csontvázat, és más megtapogatni őt.

Ám, ha már itt tartunk: Milyen műszaki ismereteket próbálhatnak ki gyermekeink a gyakorlatban? Tényleg, mi a fészkes fenére kéne tanítanunk például a szakképzésben őket? Amikor én jártam egyetemre, még mindennel megismerkedhettem a magyar gyárakban, mert volt magyar ipar. Lehet ócsárolni, de számos területen világhírű magyar ipar. Volt érdemi fejlesztés, bizony! Nemcsak összeszerelő bérmunka. Nézd csak meg, Kedves Olga, hogy hány magyar, sok országban is jegyzett szabadalom született az ezerszer átkozott előző rendszerben évente, és összesen hány a rendszerváltás óta!

Ez az oktatási rendszer valódi problémája! Nem az, hogy Vekerdy szerint mi volt a Rákosi-rendszerben, nem az, hogy hülye-e a tudós, hanem az, hogy egy esetleg tökéletes oktatási szisztémában elsajátított tudással mit tud kezdeni a gondolkodó ember a mi hazánkban?

Kedves Olga!
Szeretném, ha az általam felvázolt gondolatok megjelenhetnének az ATV-ben. Nem rajtam, hanem csakis rajtad múlik.

Üdvözlettel: Cs. Kádár Péter