Reális Zöldek Klub - Kommentár a vízlépcső cikkhez

From: István Héjjas [mailto:hejjas224@gmail.com]
Sent: Saturday, June 11, 2016 3:30 PM
To: Reálzöldek; Juhos László; Juhos László
Subject: kommentár a vízlépcső cikkhez

Víz a szőnyeg alól

A Népszabadság 2016. június 11. szombati számában a 10. oldalon közölt cikket „Víz a szőnyeg alól” címmel, abból az alkalomból, hogy az MTA vízkutatási programot indít és kutató központot nyit, így próbálva megmenteni, újra életre kelteni a valaha világhírű, de víz alá nyomott, tudatosan tönkretett vízügyi tudományágat.

A cikkben Palugyai István riportját olvashatjuk a külföldről hazatért nemzetközi hírű tudós Szöllősi-Nagy András professzorral. A riport legfontosabb megállapításaival egyet kell érteni, érdemes azonban azt néhány észrevétellel kiegészíteni.

A riport szerint a Bős-Nagymaros ügy a rendszerváltás egyfajta „trójai falova” volt. Véleményünk szerint ezt csupán így igyekeztek elhitetni az emberekkel. Az államközi szerződés felmondása ugyanis 1992-ben történt, amikor már lezajlott a rendszerváltás, amit sokan ma is „gengszterváltásnak” neveznek. Nem is alaptalanul. A Bős-Nagymaros ügy ezért nem annyira a rendszerváltás, mint inkább a rendszerváltást követően a nemzeti vagyon kifosztásának „trójai falova” lehetett, oda sorolva ezt is a „spontán privatizáció”, az „olajszőkítés”, és más hasonló ügyek mellé. Ezzel ugyanis még azt a pénzt is le lehetett „nyúlni”, amelyet a beruházás befejezésére kellett volna fordítani.
Ráadásul nem is a mi pénzünk volt. Osztrák vállalkozók, többek között a Donaukraftwerk cég, utalta át a pénzt azzal, hogy azt majd az erőmű üzembe helyezése után 20 év alatt kell letörleszteni a megtermelt villanyáram exportjával. És mindehhez már csak ráadás volt az az ingatlan spekulációs lehetőség, amelyet a VITUKI tönkretétele tett lehetővé.

Érdemes lett volna a riportban szót ejteni arról is, hogyan akadályozták meg annak idején a Dunakilitinél megépült duzzasztómű és zsiliprendszer üzembe helyezését, rákényszerítve a szlovák felet az ún. C változat megvalósítására. Ezzel ugyanis önként átengedtük a vízmegosztás szabályozását a szlovák félnek. Indokolt lenne legalább a politikai felelősség utólagos megállapítása, hiszen az elvévülés miatt büntetőjogi felelősségre vonásra nincs már lehetőség.

A riporter megkérdezte, nem okozhat-e problémát, ha Áder Jánost nem választják meg újra köztársasági elnöknek, hiszen ő az, aki felelősséget érez a vízügyekért. Véleményünk szerint ez a kockázat nem merül fel, hiszen az államelnök úr ugyanazt a nótát fújja, amit a vízlépcső ellenes lobbi hirdet, így a távozása inkább segítené, mintsem akadályozná a probléma szakszerű megoldását.
Vitatjuk a professzor úr megállapítását, amely szerint a vízlépcsőt a táj esztétikai szépségére tekintettel nem ott kellene megépíteni, ahová eredetileg tervezték. A vízlépcső ugyanis teljesen beleillene tájba, annak látványa semmivel nem rosszabb, mint bármelyik híd a Dunán. Ráadásul a lehető legjobb helyen tenné lehetővé a Duna két partja között a kerékpáros turisztika fejlesztését. Esztétikai indokkal akár a Margit Hídat és az Árpád Hidat is le lehetne bontani, mivel ezek nem illenek bele a Margit Sziget (vagyis a Nyulak Szigete) eredeti természetes látványába.

Végezetül csak gratulálni tudunk a riporternek is és a professzor úrnak is a bátor hangvételért, és azért, hogy ez a riport az MSZP-hez közel álló lapban jelent meg. A rendszerváltás után sem kellett volna az MSZP-nek kihátrálni a vízlépcső ügyből, becsületesebb lett volna vállalni ezt a kérdést, és kiállni az ügy mellett, hiszen az általuk hozott döntés szakmailag helyes volt.