Vissza a közösbe a lakossági áramszolgáltatást!
Dátum: 2016. July 08. Friday, 16:57
Rovat: Energia



Itt az idő, hogy áramszolgáltatók E-ON DÉDÁSZ, EDF DÉMÁSZ, ELMŰ, E-ON ÉDÁSZ, EMÁSZ, E-ON TITÁSZ tegye közzé, hogy mennyi osztalékot fizetett ki 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben. Nem a mérleg szerinti eredményre kíváncsiak a reális zöldek, hanem a kifizetett osztalékra és arra, hogy a kifizetett osztalék a mérleg melyik soráról történt.

A Horn kormány 1994 decemberében az országgyűlés felhatalmazása nélkül döntött az energia szektor privatizációjáról. A FIDESZ az 1998 választások előtt megígérte kormányzó pártként felülvizsgálja a privatizációt. Az első Orbán kormány a FIDESZ választási ígérete ellenére nem vizsgálta felül az energia szektor privatizációját.

Az energia szektorban valójában nem is privatizációra, került sor, hanem magyar állami tulajdonból más államok tulajdonába kerültek a nemzeti vagyont, közvagyont jelentő vállalatok nagy része.
Néhai Kerényi A. Ödön, állami díjas, nyugalmazott vezérigazgató helyettes, vasdiplomás mérnök a villamosenergia szektor eladásáról:
„ A BNV beruházás befejezésének elmaradása miatt keletkező kár a szakértői felmérések szerint, 1998-as árakon kerekítve közel 1.45 milliárd USD-ra becsülhető. Ennek összetevői a feleslegessé vált beruházások, a törlesztendő hitelek, az évi 1.2 milliárd kWh osztrák villamosenergia-export többlet önköltsége, a meg nem valósult erőműi kapacitások pótlásához szükséges beruházások, a meghiúsult berendezés szállítások kötbérei, az elmaradt termelés pótlásához szükséges többlet tüzelőanyag, stb. Vessük ezt össze azzal a tényszámmal, hogy a villamosenergia-ipar privatizációjából a magyar állam mindössze 1.25 milliárd USD-t kapott. és ezen stratégiai iparág zöme külföldi tulajdonba került.”

2002 után három tanulmány és egy prognózis készült a legjelentősebb állami vagyonelemeinek a privatizációjára, közte az MVM privatizációjára is.
A három tanulmányt és egy prognózist, négy intézet készítette, de négy mű lehetne akár egy intézeté is, mivel a szakértői anyagok egyetlen gondolatkör mentén íródtak.
Az anyagokat Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Energiahivatal, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Regionális Energiakutatások Központja (REKK) készítette.
Az MVM vonatkozásában az elkészült összeállítások azt a hamis képzetet sugallták, hogy a piac fejlődésének gátja és a magas villanyárak okozója az MVM monopolisztikus szervezete, illetve tevékenysége.
Brigád állt össze az MVM szétverésére!
Brigádvezető, a Gyurcsány kormány országlása idején Martonyi János, az első Orbán kormány külügyminisztere. Martonyi már a rendszerváltás előtt kiválóan teljesített a magyar állami vagyon elherdálásában, így kézenfekvő csapat munkát finanszírozó számára Martonyi személyének a kiválasztása a brigád élére.
Martonyi 1989-ben miniszterhelyettes, majd privatizálási kormánybiztos lett a Németh-kormányban. (Ebben az évben lépett be az MSZMP-be is.) 1990-ben előbb a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában, majd 1991-től 1994-ig a Külügyminisztériumban közigazgatási államtitkár és rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. 1998-ban Orbán Viktor kinevezte külügyminiszterévé. A Fideszben 1996-ban alapítója a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, 2002-ben elnöke lett. 2003-ban a Fidesz átalakulása során belépett a pártba, a Szabad Európa szakcsoport vezetője, majd a Fidesz Szabad Európa Központjának elnöke.
A volt külügyminiszter múltjával a Mécs Imre vezette parlamenti ügynökbizottság 2002-ben foglakozott. Akkor Martonyi közölte: „beszervezési nyilatkozatot nem írtam alá, jelentést nem adtam, ellenszolgáltatásban nem részesültem”
Kende Péter, újságíró az állambiztonsági levéltárban bukkant rá, Martonyival kapcsolatos dokumentumokra. „Magasdi”, illetve „Marosvásárhelyi” fedőnevű informátorról szóló dokumentumokra, amelyeket a Csongrád megyei kémelhárítás állított ki.
A munkadosszié szerint 1964-65-ben az akkor húszéves, szegedi egyetemista „Marosvásárhelyi” részt vett Strasbourgban a Free Europe Summer Session rendezvényén, amiről így írt egyik jelentésében: a tanfolyam célja a résztvevő diákok ideológiai befolyásolása, ami elsősorban a hivatalos amerikai politikai és ideológia propagálását jelenti. Az első, 14 oldalas beszámolót az operatív tiszt értékesnek ítélte, „Marosvásárhelyit” pedig az ügynöki munkára alkalmasnak. Később az informátor több külföldi útjáról jelentett. Az állambiztonsági szerv támogatását kérte (és kapta) például ahhoz, hogy Franciaországba utazhasson ösztöndíjjal. Itt az volt a feladata, hogy elmélyítse kapcsolatát a nyugati ismerőseivel. Marosvásárhelyi a franciaországi, illetve németországi magyar emigrációról jelentett – s tartó tisztje elégedett volt munkájával.
Kende életrajzi adatokkal támasztja alá állításait:
Kende Péter szociológus, újságíró személyes találkozón szembesítette az állambiztonsági szaklevéltárban folytatott kutatásai eredményeivel. Martonyi korábban a Népszabadságnak adott nyilatkozatában azt mondta, a rendszerváltás előtt nem állt kapcsolatban az állambiztonsági szolgálattal.
Az MVM szétverésére összeállt brigád első nyilvános akciójára 2008. február 22-én került sor Budapesten a Képviselőházban,
A nyilvános akcióhoz a keretet a Szabad Európa szakcsoport adta a főszervező Gyürk Andrást a Fidesz EU parlamenti képviselőjét. .
A rendezvény karmestere Martonyi János.
A meghívó a villany piac tapasztalatairól szóló vitájára invitálta a hallgatót, valójában „vitadélután, vita nélkül” rendezvényre került sor.
A karmester nem bízott semmit a véletlenre.
Gyürk András még a meghívóban feltüntetett megszólalási sorrendet is megváltoztatta annak, érdekén, hogy az összegyűlt hallgatóságban kedvezőtlen kép kialakulását segítse elő az MVM –ről és annak a vezetőjéről Kocsis István vezérigazgatóról.
Az MVM -el szemben kirohanó első számú személy Kaderják Péter, a FIDESZ alapító tagja, a Magyar Energia Hivatal Fidesz országlása idején kinevezett főigazgatója.
Később, egy sajtótájékoztatón, amelyet Kaderják tartott a Corvinus Egyetemen, módunk volt Kaderják Pétert, a FIDESZ alapító tagját, a Magyar Energia Hivatal Fidesz országlása idején kinevezett főigazgatóját, az MVM szétverésére összeállt brigád frontemberét megkérdezni, sponzorálja-e az E-ON az általa vezetett kutató társaság munkáját.
Kaderják kérdésünkre adott válaszában nem cáfolta a reális zöldek feltételezését!
Az E-ON a hazai piacon való megjelenését követően nyílt társaságként fungált, majd egy idő után zárttársasággá vedlett.
Ezzel az E-ON önmaga tett arról tanúbizonyságot, hogy a villany piacon valójában nem a verseny híve. Az E-ON, ellentétben az RWE –vel hátra arcot vágott a tőzsdének is, és kötelezte saját munkavállalóit azok tulajdonában lévő dolgozói részvények számára történő eladására.
Csupa olyan ügylet, amely ellentétes a tisztességes versenyt akaró szellemiségével!
A Képviselőházban sorra került ülésen a reális zöldeket leginkább az lepte meg, hogy az RWE képviselőjét a rendezők nem hívták meg.
Az E-ON képviselője viszont ott volt.
Konrad Kreuzer, az EON Hungária elnöke előadása a MEH elnökének, a REKK vezetőjének, és a GVH elnökhelyettesének szavaival tökéletesen szinkronban volt.
Dr. Nagy Márta a GHV elnökhelyettese „Az energiapiaci liberalizáció hazai tapasztalatai” címmel egy oldalas, összeállítást tett közzé, amiből kiderül Nagy Márta, Kaderjákkal egy követ fúj.
Később tudtuk meg, hogy Dr. Nagy Márta, Chikán Attila élettársa, a FIDESZ kormány miniszterének a kedvese, a Fidesz kormány azon miniszterének, aki Kaderjákból csinált Energiahivatali főigazgatót.














A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4419