A magyar vezetőtársadalom romlottsága
Dátum: 2016. September 05. Monday, 19:59
Rovat: Közéleti magazin


A hazafiaskodás elsősorban értelmiségünk sajátsága, nem a köznépé.
Az értelmiségben megvolt a gyűlölet a kommunizmus és megvalósítói ellen.

De a gyűlöletnek a személyi sérelem és bántás volt az oka, nem pedig a haza vagy a szabadság sorsán való aggódás. A Duna – Körösökből nem a hazaszeretet szólt, hanem a sátán. A hazugság álarcában maradtak a rendszerváltás után. Ezeket ma is pártolja a média.
Az igazságnak és a magyar nemzetnek egyaránt érdeke, hogy a Kádár rendszerben mesterségesen kitenyésztett álhősökről a lepel lehulljon.


Úgy tettek, mintha az egyedüli birtokosai lennének az igazságnak.
Abban a hitben voltak kizárólagos monopóliumuk van az igazságra. A Duna- Kör által megtévesztett értelmiségiek. 1992-ben a Duna duzzasztását a természet és az ember elleni agressziónak tekintették.


Ageoró Irma Mercedes Fleischer Tamás Lányi András Schmés Mária
Balogh István Frenkl Róbert László Ilona Sebők János
Balogh László Gergely Erzsébet Lovas József Sinkovits Imre
Barabás Zoltán Gombos Katalin Lovas Zoltán Somogyi József
Bassa László Granasztói Szilvia Makovecz Imre Szabó András
Berkovits György H-né Sinkovits Mariann Mangel Gyöngyi Szabó András
Böősy Imre Hábel György Miklósi László Szabó László
Borsos Béla Hajdú László Molnár István Szántó György
Bossányi Katalin Hajósy Adrienne Nagy Ágnes Dorka Szántó Piroska
Buda Géza Hamar József Nagy Boldizsár Szentágothai János
Csoóri Sándor Hegedűs Csaba Novák Péter Szigetvári Ágnes
Czakó Gábor Horváth Ede Orosz János Szihgetvári Árpádné
Dénes Péter Illés Zoltán Oszkó Gyula Szüle Zsolt
Dezsényi Katalin Inántsy Sándor Oszkó Gyuláné Tóthné Nagy Magdolna
Dollinszky Tamás Jánossy András Pataky Ernesztina Uj Péter
Droppa György Karátson Dávid Perczel Anna V. Gimes Ágnes
Echter István Karátson Gábor Péterffy Ágoston Vargha János
Endreffy Zoltán Kardos Ernő Pötze Vilmos Várkonyi Anna
Erhardt Zoltán Kasztner Erika R. Várkonyi Ágnes Vásárhelyi Judit
Farkas Sándor Kerényi György Rohály Andrea Venturi Éva
Farkas Pál Király Mikós S. Vitai András Víg Sándor
Farkas Péter Kis Róbert Sárvári Márta Vit László
Fekete Balázs Kovács Károly Sáll Rózsa Wiltner Willibard
Ferencz Csabáné Kozák Gyula Sára Endre Zalatnay László
Ferencz Orsolya Lajtmann József Sára Endréné Zsebők Lajos

A Kossuth Klubban 1992. szeptember 3-án jöttek össze és felhívással fordultak a közvéleményhez, a Duna elterelése okán. Akciójukkal megalapozták a politikusok által az országnak eddig okozott 5000 milliárd forintos kárt.
Estig, állításuk szerint több mint 30 000 ember csatlakozott a felhívásukhoz.

A Duna Budapest feletti szakaszán kb. 40 vízlépcső alatta kettő van és kettő épül.

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2338










A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4476