A népszavazásról szóló kampány a jó és a rossz harca!
Dátum: 2016. September 12. Monday, 07:40
Rovat: Önnek is jogában áll tudni


Október 2-án a NEM voks nagyon határozott vélemény a keresztény értékek megjelenése érdekében az Európai Unióban.


A reális zöldek a katolikusokhoz szólnak, emlékeztetnek XII. Pius pápa, előbb németországi nunciusként, majd Vatikán államtitkári székében nemcsak hogy rábeszélte XI. Pius pápát, hogy az 1933-as konkordátumot megkösse Hitlerrel, hanem még bátorította is a német katolikus Centrum pártot, hogy adjon tejhatalmat Hitlernek. XII. Pius pápa azt remélte, hogy Hitler legyőzi a kommunista Oroszországot, a katolikus kereszténység a német hadsereg nyomában újabb teret nyerhet. Az Egyházfő megfontolásban feltehetőleg közre játszott, hogy nem emelt szót a második világháborúban a védtelen zsidók érdekében. A Pápa megfontolásába bele tartozott, Németország a Nyugat védőbástyája az új iszlámmal szemben.
Pezenhoffer Antal szerint az iszlámnak és a kommunizmusnak egyaránt az volt a jelszava, szeresd a barátot és gyűlöld az ellenséget, soha meg ne bocsáss neki, amíg azt nem hiszi ő is amit te hirdetsz. Csak becsapás céljából szövetkezett az ellenséggel egyformán mindkettő.
Ferenc pápa szerint helytelen az iszlámot a terrorizmussal azonosítani.
Ezzel szemben az Iszlám állam üzent Ferenc pápának. Ez vallásháború!
Mi magyarok – benne van az Alaptörvényben - büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
Nem így az Európai Unió! Keresztény értékek az Európai Unióban leértékelődtek. A katolikus egyház nem sokat várhat az Európai Uniótól.
Október 2-án a NEM voks nagyon határozott vélemény a keresztény értékek megjelenése érdekében az Európai Unióban.

Kapcsolódó írásunk

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4475








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4482