Befejezetlenül ért véget a Budapesten sorra került Víz Világtalálkozó?
Dátum: 2016. December 05. Monday, 09:21
Rovat: Közéleti magazin


Ha a reális zöldek feltételezése megfelel a ténynek, ablakon kidobott pénz volt a 2013-ban és 2016 sorra került Budapesti Víz Világtalálkozókra – I. BWS-2013, és a II. BWS-2016. – fordított költségvetési forrás, a reális zöldek becslése szerint 5 milliárd forint.

A reális zöldek feltételezésé azon alapul, hogy a 2016. november 28-30 között megtartásra került II. Budapesti Víz Világtalálkozó „Zárónyilatkozat” c. dokumentumának aláírása, átadása és nyilvános közzététele helyett, a találkozó utolsó napján a résztvevőknek csak a „Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 Üzenetek”-et mutatták be, jelezve, hogy annak csak mellékleteként szerepelnek majd, a hivatkozott „Szakpolitikai ajánlások”! Az „Üzenetek”-et a jelenlevők aláírás, jóváhagyás nélkül, csak „üdvözölték” (?), a mellékletben szereplő, időközben kidolgozott „ajánlások”-kal együtt! Sem a „Zárónyilatkozat”-tervezet helyett előterjesztett „Üzenet”, sem az utólag kidolgozott „Szakpolitikai ajánlások” tartalmát nem ismerjük, és a hivatkozott dokumentumok – az I. BWS-2013-tól eltérően – több nappal a Víz Világtalálkozó zárása után sem kerültek még nyilvánosságra!(?)
A reális zöldek arra gondolnak, hogy az első, 2013-ban Budapesten sorra került Víz Világtalálkozó - 2013.10.11-én, magyar nyelven is nyilvánosságra hozott - „Zárónyilatkozat” fő célkitűzéseit – köztük a szükséges szemléletváltást, és az integrált, ágazati együttműködésen alapuló víz(készlet)-gazdálkodást, az élelmiszerellátás és az energiaellátás biztonságának, ill. a műszaki-, környezetvédelmi-, szociális-, politikai és társadalmi részvételnek a biztosítását, stb. – a második Budapesti Víz Világtalálkozó résztvevői nem fogadták el.


2013 10 11 I BWS BudapestiVizVilágtalálkozóZárónyilatkozata by Reálzöldek Reális Zöldek Klub on Scribd




Mit tartalmaz, és hol található a "Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 Üzenetek" és annak melléklete a "Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 Szakpolitikai Ajánlások"?

A második Budapesti Víz Világtalálkozó / II. BWS 2016. hivatalos honlapján található a mellékelt 2 hír, 4 nappal a Víz Világtalálkozó zárása után!
Lehet, hogy a hivatkozott dokumentumok sem angol, sem magyar nyelven hivatalosan még nem készültek el, vagy még mindig vita van a szerkesztő bizottságon belül a diplomatikus "szövegezés" körül, miközben a Víz Világtalálkozó résztvevői már régen hazautaztak!?

Lehet, hogy még a hivatalos angol-nyelvű dokumentum magyar nyelvre történő - diplomatikus - fordítása okoz gondot?

Ha sokáig tart még a "szövegezés" pontosítása, lehet, hogy Áder János víziója - amely szerint:"Ha a vizes csatát elveszítjük, elbukjuk a klímaháborút!" - hamarosan valósággá válik!

Kíváncsian várjuk a fentiekben hiányolt hivatalos magyar nyelvű fordításokat a II. Budapesti Víz Világtalálkozóról, valamint az elhangzott előadásokat, és a megígért videófelvételeket, azok tájékoztatása céljából, akik "helyhiány" miatt nem vehettek részt a rendezvényen!


--
Péteri László
okl. építészmérnök, egyetemi tanársegéd
ny. min. vezető főtanácsos, belkereskedelmi-
idegenforgalmi szakértő

mobil: +36 30 319 2033


Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 Üzenetek – az előre vezető út

Áder: ha a vizes csatát elveszítjük, elbukjuk a klímaháborút














A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4609