Reális Zöldek Klub - BELVÍZ, ÁRVÍZ

Az MTA elnöke felismerte a vízgazdálkodás súlypontját, Államelnökünk a Vásárhelyi törvény módosításának a javaslatát már nem vállalja.
„BELVÍZ, ÁRVÍZ"

A még magmaradt, élő vízügyi szakemberek teszik dolgukat, miközben a Magyar Tudományos Akadémián folyik a jövő formálása, megoldás keresése a belvíz és árvíz ügyét érintő kérdéskörben:
http://mta.hu/tudomany_hirei/akademiai-viztudomanyi-program-szettagolodas-helyett-egyseg-107387

Lovász László, elnök nemzetközi összefogást sürget, az Elnök szerint nem szabad elválasztani egymástól a vízfelhasználás és a gazdálkodás különböző részterületeit.
Ami a nemzetközi összefogást illeti a rendszerváltást követően vízügyekben valamennyi szomszédos országunkkal összevesztetünk, a bősi vízlépcső termeléséből még a bennünket vízjogilag megillető villanyról is lemondtunk, ami egyenlő a hazaárulással.

Áder János köztársasági elnök szerint a klímaváltozás miatt körülbelül 15-20 évünk van arra, hogy végrehajtsuk a fenntartható vízgazdálkodást lehetővé tévő fordulatot. A klímaváltozás hatásainak szembeni legjobb orvosság az öntőzés. A jelek szerint öntözési törvény kezdeményezésére Államelnökünk már nem vállalkozik. A belvíz ügyét a Vásárhelyi terv keretében kellett volna megkezdeni:

Reálisan a Vásárhelyi-tervről

A Reális Zöldek Klub, felszólítja a Magyar Országgyűlést, hogy a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület-és vidékfejlesztését szolgáló program (A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségről és megvalósításáról szóló törvényjavaslatot ne fogadja el, mivel a törvénytervezet alapkoncepciója nem szolgálja a térség lakosságának életfeltételeinek javítását, a környezet-és természetbarát, az EU követelményrendszerével összhangban lévő terület-és földhasználat kialakítását.

A sajtótájékoztató időpontja:

2004. június 10-én, 10 óra

A sajtótájékoztató helye:

A Műszaki-és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Székháza
Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8 szám alatt az 541-es terem

Budapest, 2004-06-04

Juhos László, elnök

A Vásárhelyi terv végrehajtását nem folytatni szükséges, hanem elfelejteni, állítják a reális zöldek.
Az árvizek Magyarország földrajzi adottságaiból fakadnak, ezért a jövőben megelőzésükre együtt kell működni a szomszédos országokkal.
A közvélemény nincs tisztában a Várhelyi terv első ütemében megvalósult beruházásokkal.
A Váráshelyi terv első ütemében a tervezett 6 árvízi tárózóból kettő valósult meg, amelyek a jelenlegi árvizek levezetésében egyáltalán nem játszanak szerepet. Mára elkészült a hat száraz tározó jelentéktelen szerepet játszanak az árvíz elleni védekezésben. .
Az árvizek nem síkvidéken, hanem Borsodban és Zemplénben, okoznak gondot. A hegyvidéki folyóknál egészen mások a szükséges teendők, fejlesztésék, beruházások, mint amelyek a Vásárhelyi tervben egyáltalán szerepelnek. A Várhelyi terv folytatásával Borsodban semmi sem oldódott meg. A beruházási pénzek elköltése a lenyúlások szolgálatában állt.

A Vásárhelyi terv a WWF Nemzetközi Alapítvány diktátuma szerint terveződött! A WWF szerint hazánknak a EU- hoz való csatlakozása igényli, szükségessé teszi a szántó területünk csökkentését.

2017- ben V. Németh Zsolt földművelésügyi tárca államtitkárnak a WWF a kedvenc alapítványa.

A Riói Konferencia a környezeti szempontot a növekedés korlátjaként vezette be. Tehát, nem a növekedés peremfeltételeként értelmezte azt, ami –rövid és közép távon– még elfogadható lett volna. Azonban a korlátként történő szembeállítás súlyos hiba volt, amit már régóta észre kellett volna venni, továbbá rég ki kellett volna javítani. Természetesen, az ideális az lett volna, ha a környezeti szempont a növekedés motorjaként kerül értelmezésre. Az így szembeállított környezeti és növekedési szempont összeeszkábálásából jött létre egy fogalmi nonszensz, a “fenntartható fejlődés”. Húsz évvel ezelőtt már nyilvánvalóvá vált, hogy az északi irány “éltérítése” következtében az emberiség elbizonytalanodott indítékaiban, különösen a technológiai fejlődésre vonatkozó értékrendjében. Ez az elbizonytalanodás nagyfokú, az embertől való elidegenedéshez is vezetett, mivel végső soron az embert állította szembe a környezettel. Természetesen, ezen szembeállítások során a jog is mindig az utóbbi javára döntött. (Ez mára odáig fajult, hogy például –a biodiverzitás megőrzése érdekében– a békák vonulása miatt teljes útlezárás jöhet létre, ugyanakkor egy –másféle tevékenységet folytató– érdekérvényesítő szervezet demonstrációja esetén ez nem lehetséges.) Az elidegenedés pedig mára olyan fokú, hogy ad abszurdum egy béka élete többet ér, mint egy emberé. A Reális Zöldek évek óta hangsúlyozzák, hogy az ENSZ által erőltetett és szervezett konferencia-sorozatnak semmi értelme. Ezenkívül, Rio+20 előtt azt is nyilatkozták, hogy a konferencia-sorozat kudarca szükségszerű, mert az 1992-es Rio egymással szembeállított és leszűkített fogalmakból építkezett. Ezért 1992. óta mondják, hogy a Dinamikus és Organikus Fejlődés Elmélete a megoldás a gazdasági és környezeti szempontok összeegyeztetését illetően. Ez ügyben kellő figyelmet azonban sohasem kaptak, igaz más ügyeket illetően sem. Ezt nehezen ugyan, de el tudták és el tudják viselni. Nem ez a gond. A gond az, hogy az emberiség több mint 20 éve egy helyben topog, és a kezdeti –bár elhibázott és nagyon pongyolán megfogalmazott, de ugyanakkor mégis– nemes célokból kiábrándulva mára teljesen impotenssé vált a közös cselekvést illetően. A nemzetközi politikában széleskörűen elfogadott, az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottságában („Brundtland-jelentés”, 1987.) megadott meghatározás szerint „a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generációk szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk szükségleteinek kielégítését”. Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata (Tokió, 2000) szerint pedig „a fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg”. A fenntartható fejlődés fogalmát először a természeti környezet elemeinek emberi felhasználásával kapcsolatban értelmezték, amely szerint a jelen generációk szükségletei kielégítésének korlátot szab, hogy a természeti tőke a jövőben jelentkező igények felől nézve az idő folyamán ne csökkenjen. A fenntarthatóság tehát az emberiség folytonos megújulását, a jövőért érzett felelősség cselekvésekben testet öltő tudatos érvényesítését, a változó környezethez való alkalmazkodását jelenti, a természeti erőforrások mennyiségi és minőségi megőrzése érdekében. A fejlődés pedig az ebben az alkalmazkodásban bekövetkező javulást jelenti.’ Ekkora zagyvaság esetén az udvarias ember inkább azt mondja, hogy ‘No comment’.