Zavaros a mi Dunánk! Mint a politikusok gondolkodása!
Dátum: 2017. March 05. Sunday, 01:31
Rovat: Közéleti magazin


Civil szervezetek látásmódjának a változása a Dunáról, a politikai széljárás szerint változik. Az Európa Ház, a Társadalmi Egyesülések Szövetsége és a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége, 2016-ban a Dunát: „ZAVAROS, BÖLCS ÉS NAGY VOLT A DUNA” látta.

A külföldről támogatott civilekkel ellentétben Tasó László államtitkár szerint „Ha már egyszer megadatott nekünk, használjuk is ezt a csodálatos kék szalagot. Ha sikerül bekötnünk a Dunát a Rajna - Majna hajózási hálózatba, akkor a tengeri kikötőkbe beérkező áru olcsóbb és környezetkímélőbb úton tud majd eljutni célállomására." (Tasó László, államtitkár; Épülő Magyarország)
Tasó László, 2017-ben menesztve a kormány gépezetéből.

A Duna Régió Stratégia ügyében a karmesteri pálca a MINISZERELNÖKSÉG kezébe került, Takács Szabolcs államtitkár kezébe.
Budapest/Ulm, 2015. október 29., csütörtök (MTI) - Magyarországnak kiemelten fontos a Duna-régió stratégia és annak végrehajtása - mondta Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

Az Antall kormány programjában a Duna hajózhatóságáról a következő állt: „A Duna-menti népek közötti szoros együttműködés szükségét a magyar politika nagyjai a történelem során ismételten felvetették. Magyarország földrajzi fekvése miatt is központi szerepet játszhat a Duna-térség országai, népei közötti együttműködés – eddigiekben részben szándékosan figyelmen kívül hagyott, részben az európai kettéosztottság miatt korábban meg nem valósított – előmozdításban. Budapest, jelenleg is székhelye a Duna Bizottságnak, mely 1992. áprilisában tartotta legutóbbi 50. ülésszakát. Ennek napirendjén a Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlásának a Duna –menti együttműködésre való kihatásai, az utódköztársaságok tagsági helyzete, valamint a tagságot eddig nem kapott Németország bekapcsolódása szerepelt. A Duna – mint fontos európai összekötő kapocs jelentősége – tovább növekszik a Duna –Majna –Rajna csatorna 1992. szeptemberre várható megnyitása révén. Magyarország alapvető érdeke, hogy aktív és kezdeményező szerepet játsszék a dunai együttműködés további szervezésében és fejlesztésében.”

Orbán Viktor a Duna hajózhatóságának a kérdésében ugyan úgy vélekedik, ahogyan Sólyom László..
A Miniszterelnök hasonlóan Sólyom László volt köztárasági elnökhöz úgy gondolja, hogy a hajók méretét kell a Dunához igazítani.
Orbán Viktor vélekedését 2017.02.01.Budapesten sorra került kőolaj, a Duna – Kör emlőin szocializálódott zöldek találkozóján V. Németh Zsolt megerősítette. A rendezvényen jelen volt Móra Veronika, Júdás pénzosztogató.

A Júdás pénzen hizlalt civilek 2017-ben
„A mi folyónk. A Duna Stratégia civil megközelítésben” látják. a Dunát.
Íme a MEGHÍVÓ a konferenciára:
„A mi folyónk. A Duna Stratégia civil megközelítésben” című konferenciára
Az Európa Ház, a Társadalmi Egyesülések Szövetsége és a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége közös rendezvénye.
Amint arról már többször, így legutóbbi hírlevelünkben is beszámoltunk, fontos évnek ígérkezik civil szempontból is 2017: többek között azért, mert az idén Magyarország látja el az EU Duna Stratégiájával kapcsolatos elnökségi feladatokat. Ez a civil szervezetek számára is jó cselekvési, közreműködési lehetőségeket kínál. A tavaly nyári eredményes összejövetelünk után most egy olyan rendezvényt szervezünk, ahol nemcsak tájékozódunk, hanem arról is beszélünk, hogyan tudunk hozzájárulni a magyar elnökség eredményes munkavégzéshez. Nem lehet sikeres egy EU-s - és nem csak EU-s - politika társadalmi részvétel nélkül.
Dunás konferenciánk programját úgy terveztük meg, hogy az a párbeszédre, eszmecserére kínáljon lehetőséget.
Konferenciánk időpontja: 2017. március 9. (csütörtök) 10.00 - 12.45 óra
Helyszíne: Aranytíz Kultúrház (1051 Budapest, Arany János u. 10.)



DUNA, 2016 by Reálzöldek Reális Zöldek Klub on Scribd










A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4728