Levél a második Orbán kormány energetikáért felelős államtitkárának
Dátum: 2017. April 15. Saturday, 13:23
Rovat: Energia


Kovács Pál úr
Vezérigazgatói Tanácsadó
A 2. Orbán Kormány Energiaügyi Államtitkára

Tisztelt Kovács Pál, kedves Pál!

Köszönöm a megtisztelő észrevételedet.
Örvendek, hogy a költség számokat nem vitatod.
Felkérést kaptunk az RHK tevékenységéről véleményt alkotni.
Az előzmény:
2015. november hóban Lázár János miniszter urat levélben tájékoztattam, hogy 2016. évben a REÁLIS ZÖLDEK civil szervezete erőfeszítéseket kíván tenni,
• a Paksi Atomerőmű menedzsmentjét ne külföldi személy vezesse,
• a Mátrai Hőerőmű lignit bázison való fejlesztése területén legyen előrehaladás.

Kértem a Miniszter urat, hogy a fenti energiapolitikai kérdésekben a reális zöldek civil szervezete és a MINISZERELNÖKSÉG között párbeszédre kerüljön sor.

Lázár János miniszter úr Kern Tamás, stratégia és tájékoztatási helyettes államtitkárt bízta meg a reális zöldek képviselőinek a meghallgatásával.
A reális zöldek meghallgatására, 2016. január hóban került sor, mintegy 1.5 óra időtartamban.

Az első kérdést illetően a párbeszéd keretében hangsúlyoztam, hogy a reális zöldek nem hazafiságból, kuruckodásból indítva ellenzik Paksi Atomerőmű menedzsmentjének az élére német vezetőt helyezni.
A történelmi Magyarország lakóinak még a magyar népszámlálás szerint is éppen csak a fele volt magyar anyanyelvű. A mi országunkban évszázadok élnek svábok, szlovákok, szerbek, horvátok.
Petőfi idegen ajkú községben, Kiskörösön született, akkor ott szlovákok voltak többségben és mai is sokan vannak ott szlovákok.
A reális zöldektől idegen a felületes kuruckodós gondolkodás.
A reális zöldek nem mondják, hogy csak magyar ember lehet hasznára a magyar nemzetnek, idegen ember csak kárára, ez gyermekszobába illő észjárás lenne.

A politikában az a jó, ami eredményes! Bizonyosak vagyunk abban, Paks bővítése eredményes lesz, ha a folytonosság elve továbbra is érvényesül, amelynek forrása/ kezdete az 50 es évek közepe.

Az elmúlt hatvan év atomenergetikát érintő cselekvési folyamat az 50 évek középen kezdődött, amikor is a Budapesti Műszaki Egyetemen megkezdődött a reaktor elméletképzés.
Az elmúlt hatvan év főbb állomásai címszakban:
Kutató és oktató reaktor, 1965 VVER tervek, 1966 államközi egyezmény, a nukleáris energia hazai bevezetésére, 2009-ben az országgyűlés határozat elfogadása, a második Orbán kormány a folytonosság elve szerint tesz.

A reális zöldek az elmúlt hatvan évben felhalmozott atomenergetikai szakmai tudás „értékét” 500 milliárd forintra becsülik. E szellemi tőke fenntartása/mobilizálása feltétele a Paks sikeres bővítésének. A szellemi tőke, jelentős részének a helye Paks. A rendszerváltás után Paks menedzsmentje gondoskodott a szellemi tőke továbbéléséről, a kapcsolat rendszer fenntartásáról.
A reális zöldek állítják szellemi tőke mobilizálásának a „karmestere” csak a atomenergetikai múltunkat ismerő személy lehet.

A második témát illetően emlékeztettem Kern Tamás, h. államtitkárt, hogy „Lignit bázison tovább kell menni!” reális zöld javaslat 2009-ben sínen volt.
2010 után a FIDESZ kormány első energetikai intézkedése a szándékot leállította.
http://realzoldek.hu/pdf/2008-2009-1.pdf
1998-2002 között a Kormány azért fizetett a RWE –nek, hogy ne kerüljön sor lignit bázison bővítésre.

A párbeszéd keretében szóba került a média egyoldalú műsorszolgáltatása a kormány energia politikájáról.
Kifejeztem azt a tényt, hogy a média egyoldalú tájékoztatásának a hátterében külföldről hazai mozgalmások címére érkező források állnak, mint a norvég civil alap, USA kongresszusa által pénzelt Szentendrén székelő REC –hez.
Emlékeztetlek kedves Pál, hogy a 2014 es választások előtt REC ügyében Németh Lászlóné miniszter asszony bízott meg, hogy hallgassál meg. A Fő utcában volt lehetőségem neked beszámolnom, az energia politikával kapcsolatos egyoldalú tájékoztatások nemzetre nézve káros voltáról.

Annak okán örvendeztem Kern Tamásnak, hogy 2014-es választások után a MINISZERELNÖKSÉG felismerte az Ökötárs Alapítvány nemzetellenes tevékenységét és kértem Kern Tamás urat, hogy a reális zöldek örömét tolmácsolja Lázár János miniszternek, végre a közvélemény tájékoztatása kiegyensúlyozottá válhat.

Kern Tamás, megköszönte Lázár Jánosról szóló méltató szavaimat, megjegyezte Lázár János miniszter számára az egyik legfontosabb az energetika területén is, az indokolatlan kifizetések csökkentése a takarékosság.
Erre reflektálva javasoltam a RHK átvilágítását. Szerintem az RHK „egy vagon pénzt” fizet évente kommunikációra, az eredmény csekély.

Javaslatomra „szinte lecsapott”Kern Tamás és felkért egy összeállítás elkészítésére, amelyet Neked tájékoztatás céljából küldtem meg.
A vélemény alkotás mindenkinek alkotmányos joga.
A vélemény egy esemény/folyamat szubjektív megítélése, melyhez a tényközléssel ellentétben nem kell mellékelni az igazságnak a bizonyítékát.

Úgy gondolom, Magyarország nem nukleáris nagyhatalom és nem olyan gazdag, hogy kizárólag belső know how –ra támaszkodjék. Különösen évtizedes-százados időléptékű tartalmi kérdésekben semmiképpen sem nélkülözheti a nemzetközi jó gyakorlatot, tapasztalatot. Ahogyan az üzemelő blokkok műszaki, gazdaságossági színvonal és biztonságának minősége tekintetében csak a nemzetközi benchmark adhat mércét, úgy ez a radioaktív hulladékok kezelése esetében fokozottan igaz.

Bizonyos vagyok abban, hogy a felelős döntéshozókkal minél előbb meg kell ismertetni a Paks I, majd Paks II körül (topológiailag, biztonságtechnikailag, környezetvédelmi… szempontból) kialakuló helyzetet:
Röviden rávilágítva: a kis és közepes aktivitású hulladékokat (primerköri overálok, szerszámok, stb.) a „világbajnok” geológiai mélytárolóba helyezés folyamatát, míg az 1-4 blokk kiégett üzemanyagával pedig az évszázad végéig körbekerítjük a 4db, majd 6db, majd 2db, majd - további bővítést feltételezve ismét - 4db üzemelő reaktorblokkot!
Mi reális zöldek úgy gondoljuk, hogy a telephely bővítésével megbízott EPC fővállalkozó és a jelenlegi (és a jövőbeli) fűtőelem szállító „szimbiózisát” a saját nemzeti érdekeink szerint maximálisan hasznosítanunk kell.

Mi úgy látjuk, hogy bizonyos szakmai, gazdasági szempontok és a nemzetközi tapasztalatok egyaránt időszerűvé teszik a jelenleg alkalmazott nukleáris hulladékkezelés stratégia és gyakorlat felülvizsgálatát az ilyen irányú termelő kapacitás bővítésének indító fázisában.
Mondjuk ezt, mert mi azt érzékeljük, hogy az úgymond nukleáris reneszánsz kibontakozásának legfőbb akadályai az atomenergia közvéleménybeli megítélése, elfogadottsága mellett az általa termelt radioaktív melléktermékek racionálisan biztonságos kezelése és elhelyezése.


Budapest, 2016. február 3.

Őszinte nagyrabecsüléssel: Juhos László








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4797