Magyar ATOMBOMBA!
Dátum: 2017. May 21. Sunday, 15:22
Rovat: Média


Az hogy a Sión hegye mellől évente 30-40 000 telepessel gyarapszik az ország lakossága, meghatározó módon Budapest lakossága.

Több mint száz éve „1910-ben mindössze öt százalékot kitevő zsidóság volt. A megátalkodottan vidékies és militarista magyar nemességnek sikerült elérnie, hogy még 1918-ban is írástudatlan volt a népesség 33 százaléka, s a primitív kereskedelemtől semmi más nem érdekelte, mint a nyerhető haszon. Ennek következtében 1904-re már zsidó családok kezében volt a magyar termőföld 37.5 százaléka; s míg 1910-ben a zsidók a mezőgazdaságban dolgozóknak csak 0.1, az ipari munkásságnak pedig 7.3 százalékát alkották, közülük került ki a magyar országi jogászászok 50.6, a kereskedők 53, az orvosok 59.9 és a bankárok 80 százaléka.” (Forrás: RICHARD RHODES: Az ATOMBOMBA története)

Az a polgártársunk, aki 1996-ban kezdte meg az iskolát, az ma 27 éves, aki a középiskolát, ő 35, aki felsőfokút, csaknem 40 éves.

Sajnos a negyven év alatti polgártársaink a közép- vagy a felsőfokú képzésben, de még alapismeretekben sem részesültek az atomenergia nemzetünk számára meghatározó felhasználásának a fontosságáról.
Amit tudnak, azt a közösségi médiából tudják. A tényállás az, hogy 1996-ban a Magyar Országgyűlés felismerte miszerint az atomenergia békés célú alkalmazása az ipar, a mezőgazdaság, az egészségügy és a tudományos kutatások számos területén elősegíti az emberiség életfeltételeinek javítását.

A Törvényhozó a felismerését az 1996. évi CXVI. törvényben fogadta el.

Az 1996. évi CXVI. törvény 4§ (11) bekezdése szerint:

„Az atomenergia alkalmazásával összefüggő alapvető, tudományos, technikai és egyéb ismereteket - a kockázatokra is kiterjedően - oktatni, valamint a közszolgálati hírközlés, a közművelődés útján az állampolgárokkal rendszeresen ismertetni kell.”

Az Országgyűlés által 1996-ban kötelezővé tett, törvényi szintű elvárás nem teljesül, sem az oktatás, sem a közszolgálati médiaszolgáltatás műsorszolgáltatása területén.








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4875