A vízlépcső ügye a demagóg uszítás magasiskolája lett
Dátum: 2017. May 31. Wednesday, 07:50
Rovat: Zöld ügyek


Érdemes volna tanítani. Javasolja Berecz János „Az én rendszerváltásom” című könyvében.

Berecz János szerint az ellenzéknek nevezett szűk azért csoport azért találhatott fogást a magyar kormányzaton a vízlépcső ügyével, mert a lakosoknak fogalmuk sem volt a dolog valóságáról. Mi tesszük hozzá Berecz János megállapításához, hogy ma sincs több fogalma a vízlépcsőről a lakosságnak, mint 1988-ban volt, és ebben tényben a politikuson túlmenően a jobb és baloldali média egyaránt elmarasztalható, de leginkább az értelmiség. A nemzeti értelmiség számára a rendszerváltás előtt és napjainkban is a szabadságért folyó harc fontosabb, mint magának a szakmai igazságok melletti kiállásnak kellene lennie. A reális zöldek szerint a nemzeti értelmiség, olyan emberek csoportja, akiket az ősökről vallott téves nézetek és a szomszédok iránti közös gyűlölet tart össze
„Aztán megindult a magukat nemzetinek feltüntető „zöldek” politikai gőzhengere” olvasható Berecz János könyvében. A szerző utal Mosonyi Emil munkásságára és Professzor úrnak Szentgyörgyi Zsuzsának adott nyilatkozatára, majd Pauza László hajóskapitány szavaival fejezi be a vízlépcsőről szóló emlékezését. A hajóskapitány szerint a szlovákok jól jártak, mi vesztettünk. Valamikor el kell számolni a felelőtlen magatartással.



V. Németh Zsolt [zsolt.nemeth.v@fm.gov.hu]


V. Németh Zsolt úr
államtitkár

Tisztelt Államtitkár úr!

Szerintem Zöld Civil Országos Találkozó nem jogképességgel rendelkező grémium, nincs jogosultsága képviselőket delegálnia az Országgyűlés és a Kormány szakmai tevékenységét kiszolgáló/támogató intézményekbe.
Néhány a Duna- Kör emlőin szocializálódott zöld szervezet 1992 óta saját magának ad lehetőséget, hogy az egymást váltó kormányok környezetvédelmi, vízgazdálkodását, energiagazdálkodását, stb. érintő állami intézményekbe képviselőket delegáljon.
A nemzetellenes érdekérvényesítő tevékenységüket 1994 megsokszorozza az Ökotárs Alapítvány külföldről kapott Júdás pénzei.
A helyzet hasonlatos a Soros Alapítvány által a CEU mellett érvelő NGO –ok munkálkodásához.

A harmadik Orbán kormány a választók felhatalmazása alapján, a rendszerváltás óta az egymást váltó kormányok által folytatott „zöld” tevékenysége eltérő.

1992 óta kormányok jöttek és mentek, ezzel szemben a országos zöldtalálkozók ugyanazokat a személyeket delegálják, amelyeket külföldről fizetnek.

Idézek a reális zöldek honlapján közzé tett írásból, amely a harmadik Orbán kormány megalakulását követően tettünk közzé, abbéli örömünkben, hogy a „Soros bérenc” Illés Zoltán a kormány gépezetéből kiesett:
„A harmadik Orbán kormány a reális zöldek javaslata szerint a környezetvédelmébe az ember védelmét is bele érti.
Néhai Mosonyi Emil a reális zöldek díszelnöke, világhírű tudós a Magyar Tudományos Akadémia tagja szerint a környezet védelme hasonlatos a középkorban a reneszánsz idején a humanista gondolkodáshoz. Volt humanista szobrász, festő költő, de önmagában humanistáról nem beszélhetünk.
V. Németh Zsolt államtitkár ezt az elvet képviseli zöld ügyekben a Kormány gépezetében….. Ha a Duna és a Tisza vizét keresztgátak építésével nem igyekszünk minél hosszabb ideig az országban visszatartani, az Alföld előbb utóbb olyan lesz, mint a Góbi sivatag. A Tisza mentén élők elvándorolnak vagy kihalnak, helyükre a Sión hegye mellől érkeznek majd migránsok.”
Várom Államtitkár úr megtisztelő válaszát a felvetésemről.

Válaszát előre is köszönöm.

Budapest, 2017. május 29.

Tisztelettel: Juhos László, reális zöldek elnöke









A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4891