Birkanép
Dátum: 2007. April 07. Saturday, 13:25
Rovat: Média


Megsértette a Magyar Rádió Zrt. műsorszolgáltatása a MÉDIA törvény 4. § (1) bekezdését. (Reális Zöldek Klub álláspontja.) Egyoldalúan tájékoztatta a hallgatót a 2007. április 7-én Kossuth adó, Déli Krónika hírműsor szolgáltatása.
A Krónika déli műsorában arról adott hírt, hogy kevés bárányhúst fogyasztanak a magyarok. Valójában az anyaországban élő magyarok fogyasztanak kévés bárányhúst. Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján élő magyarok sok bárány húst fogyasztanak.
A határon túl élő magyarok húsvétkor szopós-bárány húsát teszik az ünnepi asztalra, és fogyasztják el.
Rázmány Csaba, unitárius püspök szerint Budapesten egy kiló bárány húsért mintegy 3500 forintot kérnek el, míg Kolozsvárt 1000 forintért juthat hozzá a vevő. A püspök úr szerint a magas árral is összefüggésbe hozható a kedvezőtlen anyaországi bárányhús fogyasztás volta. A püspök úr családjával 1995-ben települt át Budapestre és minden évben húsvétkor a családi asztalra bárányhús kerül.
Azt már nem a püspök úr mondta, mi tesszük hozzá gyakran tapasztalható, hogy az Erdélyből áttelepültet az anyaországi magyar románnak mondja. A reális zöldek arra gondolnak, hogy illető anyaországi magyar ostoba véleménye összefügg azzal, hogy kevés bárányhúst fogyaszt.







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=49