Karácsony Gergely felismerte a teendőket az MSZP soraiban!
Dátum: 2018. April 10. Tuesday, 15:21
Rovat: Média


Az MSZP Elnöksége már is megfogadta Karácsony Gergely javaslatát, lemondott.


Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke lemondott képviselői mandátumáról és a pártfizetségéről is, térítésmentesen kívánja az MSZP ifjait jó tanácsokkal ellátni. Gőgös úr az MSZP fiataloktól várja a párt zuhanó repülésének a megállását a párt népszerűségének a visszaszerzését.
Fiatalítás az MSZP-ben a 2014-es választások előtt került sor. Nem állítjuk, csupán feltételezzük a párt öregjei közül, Gőgös úr mai példáját senki sem tette. A párt hölgyeire a öreg szó sértő lenne, de úgy gondoljuk Lendvai Ildikónak a postás havonta meghozza a Júdás pénzt, lehet, hogy Kovács Lászlónak is, kiegészítésül a nyugdíjához.

2014-ben az ÖSSZEFOGÁS vezér pozíciójába Mesterházy Attila került.
Mesterházy mamája paksi lakos. Attila gyakran szokta meglátogatni a mamát. Attila ilyen alkalmakor felkereste a Paks nyugdíjas vezetőit és szólt arról, hogy ő legnagyobb híve a bővítésnek.

Április 8-án sorra került választások előtt Mesterházy
Attila véleménye homlokegyenest megváltozott.

Mesterházy Attila úr
elnök
Költségvetési bizottság
MSZP képviselő

Dr. Szakács László úr
Gazdasági bizottság tagja
MSZP képviselő

Tisztelt Képviselő urak!
Varga Mihály miniszter úrnak a Költségvetési és Gazdasági bizottság előtti meghallgatását követően Képviselő urak a Gazdasági bizottság ülésterme előtt a folyóson sajtótájékoztatót tartottak.
A sajtótájékoztató keretében negatív módon utaltak Paks bővítésére.
Az ezzel kapcsolatos tisztességes jó szándékú kérdésemre választ nem kaptam, hanem azt állították, hogy kérdésem véleményt fejeztem ki.

Első kérdésemet így kezdetem:
Juhos László, vagyok a Reális Zöld valóság internetes újság főszerkesztője. A Reális Zöld Valóság internetes újság a MÉDIATANÁCS által nyilvántartott média termék,
A médiatermék indítására 2007-ben került sor és arról eddig közel 20 millió letöltés történt.

Első kérdésem:
Az Országgyűlés 1996-ban, a Horn kormány országlása idején felismerte a nukleáris energiának az emberiség létezéséhez való fontosságát. Az Országgyűlés szerint az atomenergia békés célú alkalmazása az ipar, a mezőgazdaság, az egészségügy és a tudományos kutatások számos területén elősegíti az emberiség életfeltételeinek javítását.
Kérdezem, hogy egyetértenek azzal, miszerint Paks bővítése a baloldal érdeme?

Második kérdésemet a H/9173 számú 2009. március 30-án elfogadott országgyűlési határozatra vonatkozott, amelyet az Országgyűlés közel 98% többséggel fogadott a Gyurcsány kormány országlása idején a határozat előterjesztője Dr. Molnár Csaba, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter volt.
Ekkor Mesterházy képviselő úr közbeszólt: „Sajtótájékoztatón vagyunk, véleményre nem vagyunk kíváncsiak.
Távoztam a helyszínről. Önök utánam jöttek, megszólítottak és azt állították, hogy az MSZP sohasem szavazta meg Paks bővítését.
Itt néhány szót váltottunk egymással én utaltam Podolák György képviselő úr érdemére.

Állításuk, hogy Paks bővítését az MSZP sohasem szavazta meg, valótlanság!

A Országgyűlés jegyzőkönyve alapján a Reális Zöld valóság internetes újságban a Molnár Csaba miniszter úr véleményét az alábbi módon tettük közzé:

Mit mondott Molnár Csaba, (MSZP) miniszter Paksról?

A lakosság háromnegyed része (73 %) támogatja Paksot! Az atomerőműben termelt villamos energia ára kiszámítható és fajlagosan igen alacsony!
Paks bővítése kiemelt érdekünk!

Dr. Molnár Csaba 2008. november 30 – 2009. április 20 között a második Gyurcsány kormány, közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztere szerint a magyar társadalom pozitívan ítéli meg az atomerőművet, a magyar lakosság mintegy háromnegyed része (73 %) egyetért azzal, hogy Magyarországon atomerőmű működik.

A miniszter szerint új atomerőművi blokk(ok) megépítése hazánk számára számos gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi és szakmai előnnyel járna.

Majd így folytatta Molnár Csaba, miniszter a nukleáris energia felhasználásról szóló vélekedését:
Az atomerőművi blokk(ok) a gázfüggőség növekedésének csökkentésével kedvező hatást gyakorolnak az ország ellátás –biztonságára, a magyar villamosenergia-rendszer forrásszerkezetére, az üzemanyag –ellátás hosszútávon, több piacról is biztosítható, krízishelyzetekre a tartalékolhatóság miatt nem érzékeny, a Paksi atomerőmű jelenleg is kétéves fűtőelem tartalékkal rendelkezik.

A hazai villamosenergia- termelés részarányának növelése kiemelt érdekünk – a fogyasztói kereslet hosszú távon nő, régi erőművek állnak le.

Az atomerőműben termelt villamos energia ára kiszámítható, stabil fajlagosan igen alacsony - a nukleáris fűtőelem költsége a villamosenergia teljes költségének mintegy 10-15 %-át teszi ki – és nincs kitéve az olaj-és gázárak hektikus ingadozásának.

A reális zöldek meg is köszönték a baloldali többségű Országgyűlésnek Paks bővítése melletti kiállását.


A reális zöldek meg is köszönték a baloldalnak Paks bővítését:



Köszönet a MSZP-SZDSZ többségű Országgyűlésnek!

A reális zöldek támogatják a nukleáris energia békés felhasználást és különösen fontosnak tartják Paks kapacitásának szinten tartását, növelését.
A reális zöldek emlékeztetnek arra, hogy Paks kapacitásának a növelésére vonatkozó törvényalkotási munka 1996-ban a Horn kormány országlásának az idején történt meg.


És arra is, hogy a törvény a végrehajtására a Magyar Országgyűlés 2009-ben kötelezte a kormányt.

A reális zöldek az elmúlt négy évben aggódtak, hogy Bajnai kormány országlása idején a kormányra vonatkozó kötelezvényt a FIDESZ-KDNP többségű Országgyűlés, 2010-2014 között hatályon kívül helyezi.

Köszönjük a FIDESZ-KDNP többségű Országgyűlésnek, hogy a 2009-ben nagytöbbséggel elfogadott országgyűlési határozatot nem helyezte hatályon kívül.

A reális zöldek bíznak abban, hogy 2014. február 3-án a Magyar Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, az Országgyűlés törvényerőre emeli az MSZP-SZDSZ többségű Országgyűlés által az Orbán kormányra rótt és a kormány által végrehajtott feladatot, a T. Ház becikkelyezi a Paks bővítésére megkötött SZERZŐDÉS- t.

Juhos László, Reális Zöldek Klub elnöke


.Képviselő urak kedves figyelmükbe ajánlom az alábbi fotót:



Paks II beruházásában a politikai érdem Podolák György MSZP és Fónagy János FIDESZ képviselőt illeti.
Az orosz hitel kijárása Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök érdeme. Medgyessy 2002. december hóban, Moszkvában kérte Putyin elnököt hitel folyósítására, Gyurcsány Budapesten a saját házában.
A nukleáris energia hazai felhasználásának stratégiai gondolkodói:
Horn Gyula és Bajnai Gordon miniszterelnök, Lázár János államtitkár.
Orbán Viktor miniszterelnök érdeme, hogy az ”i” betűre rátette a pontot.

Csatoltan küldöm küldőm az 1996 és 2009-dikei névszerinti szavazás listáját.


Budapest, 2017. november 22.


Tisztelettel: Juhos László, reális zöldek elnöke, okleveles hőerőgépész mérnök, okleveles energetikus szakmérnök, reaktor szakmérnök, Paksi Energetikai Kerekasztal szóvivője, a Reális Zöld valóság internetes újság főszerkesztője












A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5233