Az ellenzék számára a szomorú vasárnapot, április 8 napját ...
Dátum: 2018. May 06. Sunday, 19:39
Rovat: Média


Az ellenzék számára a szomorú vasárnapot, április 8 napját az ellenzéki pártokban a technokrata vezetés gyengülése és pártpolitikusok térnyerésének minden határon túli meghatározó volta eredményezte.

Igazi módszeres tanulásra ösztökéli a reális zöldek civil szervezete a tüntetetőket!

Mindkét szombati tüntetés az világító okos telefonok felmutatásával ért véget.

A Tóra maga jelzi, hogy több párhuzamos forrásból kell magyarázatot venni. A Tórában nincs kifejezetten leírva, hogy honnan kell magyarázatot meríteni. A biblia magyarázói szerint nem elég az iskolákban és az imaházakban – az imaház napjainkban az okos telefon -, szemléletére szorulni, az írástudóknak feladatuk a búvárkodás.

A rendszerváltás óta az írástudók köre azonos a humánértelmiséggel, a közgazdásokkal és a jogászokkal, meg a természettudományhoz nem értő a médiában „megmondók”körével.

A természettudományhoz való értés már a rendszerváltás előtt hiánycikk volt.

Simonyi Károly, „A fizika kultúrtörténete” című könyve bevezetőjében a következő áll:
Egy a tradicionális kultúra szemszögéből nézve igen művelt társaságban feltettem a kérdést, hogy közülük ki tudná elmondani a termodinamika második főtételét. A kérdés fogadtatása hűvös volt, és a válasz teljesen negatív. Pedig én csak valami olyasmit kérdeztem tőlük, ami tudományos vonalon annak a kérdésnek a megfelelője: Olvasta Ön Shakespeare valamelyik művét? Idézet vége.



Szabó Benjámin írja az „ATOM KORKÉP” című könyvében

az MSZMP 1980 márciusában sorra került XII. kongresszusát követően egymást kioltó irányzat indult el.

· további nyitás a nyugat felé, illetve a piacorientálódás erősítése

· a technokrata vezetés gyengülése, az általános pártpolitikusok térnyerése



A reális zöldek emlékeztetik a Budapesten élő keresztényeket és zsidókat Mózes tanítására:



2Móz 16,26: Hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz.



2Móz 16,29: Lássátok meg! az Úr adta néktek a szombatot; azért ád ő néktek hatodnapon két napra való kenyeret. Maradjatok veszteg, kiki a maga helyén; senki se menjen ki az ő helyéből a hetedik napon.







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5267