Reális Zöldek az MVM-ről
Dátum: 2018. August 30. Thursday, 18:51
Rovat: Energia


Csiba Péter, az MVM vezérigazgatója, külföldi emlőkön szocializálódott, tévedés volt az MVM élére helyezni, állítják a reális zöldek.


A globális liberális világrend ellen nem elég a nemzet érdekében, ha csak a kormány veszi fel a küzdelmet, az energetika területén az MVM-nek és Magyar Energetikai Közműszolgáltató Hivatalnak is, meg kellene tenni. Mindkét állami intézmény élére helyezett első számú vezér erre teljesen alkalmatlan.
Csiba Péter életében először erőművet 2008-ban látott, amikor a MET embereként a Dunamenti Erőmű élére került. A MET Csoport 2007-ben Magyarországon alapított, ma már – a leányvállalatain keresztül – tíz országban jelen lévő energiakereskedő cég.
Az alapítás után először Magyarországon, majd később a regionális földgázpiacon is meghatározó szereplővé vált. A MET Csoport 2013 júliusát követően az árampiac felé is nyitott, ezáltal egyre szélesebb körű szolgáltatást kínálva partnereinek, Dorkota Lajos. a MEKSZH elnökének a jóvoltából.
Csiba Péter, akkor került a Dunamenti élére, amikor az erőmű már nem volt a magyar villamos energia rendszer egyik zászlós hajója.
Erről a MET a Magyar Energetikai Társaság a rendszerváltás után gondoskodott. A civil szervezetnek a rendszerváltás után meghatározó fő gondja volt, hogy „Hová kerüljön a második gázturbina?” A civil szervezet szerint Kelenföldre.
A rendszerváltás előtt szénhidrogén tüzelésű kapacitásunk 3100 MW, mely a kooperáló erőművek kapacitásának kereken 43 %-a, és a hazai termelés 22 %-át adja.
Ebből a Dunamenti I. beépített teljesítménye (BT ) 580 MW, Dunamenti II. BT=1290 MW . A Dunamenti Hőerőmű blokkjainak a párhuzamos kapcsolására 1963 és 1976 között került sor. Az első blokkok teljesítménye 50 MW, a másodiké is, majd egy 40 MW-os épült, 1966 és 68 között három 150 MW-os blokk épült és 1973-76 között 6x215 MW- szénhidrogén tüzelésű blokk létesült.
A szakmát értő energetikusok rendszerváltás előtt az ország hosszú távú villamos energia ellátásának a koncepciójáról 1990. február hóban fogadták el a TRÖSZT központban.
Részlet a koncepcióból:
„Az állam nem mondhat le az energiagazdaság hosszú távú befolyásolásáról és a nemzetközi felismeréseket a magyar energiapolitika sem hagyhatja figyelmen kívül.”
A harmadik Orbán kormány energetikai kormányzata felismerte a Tröszt központban 1990 kifejezett fontosságot. A reális zöldek szerint ennek szolgálatába az MVM és MEKSZH képtelen addig beállni, míg az MVM élén Csiba Péter az MEKSZH élén Dorkota Lajos ücsörög.


Reális Zöldek Klub
Országos Társadalmi Civil Szerveződés
1279 Budapest, Pf.:74.
telefon/fax:2-759-851


Csiba Péter úr
vezérigazgató

Dunamenti Zrt.


Tisztelt Vezérigazgató Úr!

A Reális Zöldek Klubot, természettudományban és történelmi- társadalmi relációkban gondolkodó 26 szakember alapította, 1992 októberében Budapesten.
A Klubot alapítok hangsúlyozták, hogy Magyarországon a környezetvédelmi szempontok figyelembevételét igénylő témákban igen gyakran olyan előterjesztések kerülnek a döntéshozók elé, amelyek egy célra orientált megvilágítást tartalmaznak. A tervezett létesítmények összefüggésiből egyiket kiemelik, másikat elhallgatják.
A hatásvizsgálatokban - ha egyáltalán készülnek - nem mindig jelennek meg kellő súllyal a lehetséges alternatívák, vagy pedig, ha megjelennek, nem veszik figyelembe azokat, és csak egyfajta megvalósítást preferálnak.
A Reális Zöldek Klub e káros magyarországi tendenciák visszaszorítása céljából alakult. A környezetvédelmi optimumot a szakmai fejlődés oldaláról közelíti meg a Klub tagsága.

A Reális Zöldek Klub szervezete 1994-ben alapította a Reális Zöld valóság című környezetpolitikai kiadványt, amelynek két számát csatoltan küldöm Vezérigazgató úrnak.
A reális zöldek szervezete rajta van a Magyar Országgyűlés lobbi listáján, kiadványunkat eljutatjuk a képviselőknek, a közélet formálóinak számos civil szervezetnek, köztük az energetika területén működő szervezetnek.

Felajánlom Vezérigazgató úrnak, hogy részvénytársaságuk anyagi támogatása esetén a Reális Zöld valóság 2009. évi téli számában megegyezés szerinti terjedelemben a Reális Zöld valóságban helyt adunk a Dunamenti Erőműben 220 millió euró értékben elindított hatásfoknövelő és környezetvédelmi fejlesztéséről.


Budapest, 2009. július 16.


Tisztelettel: Juhos László, elnök/főszerkesztő










A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5448