Turi- Kovács Béla volt kisgazda képviselő mondta 2018. október 2-án ...
Dátum: 2018. October 26. Friday, 19:28
Rovat: Vízügyek


Turi – Kovács Béla (FIDESZ) képviselő Az Országgyűlés őszi ülésszakának, 5. ülésnapján, 2018. október 2-án, kedden „A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról” szóló határozati javaslat általános vitájában kisgazdához méltóan szólt.

A parlamenti vita karmesterének Áder János köztársasági elnök (VÍZ ŐR) úrnak kijelölte az előhaladás irányát.

Turi- Kovács Béla volt kisgazda képviselő mondta 2018. október 2-án a T. Ház plenáris ülésén:

„Szerencsés voltam 1942. október 15-én Békésszentandráson ‑ nem én voltam a főszereplő, hanem a kormányzó és a miniszterelnök ‑, amikor ott megnyitották a duzzasztót, és megnyitották azt az erőművet, amely akkor itt Közép-Európában példátlan volt. Szerencsés voltam azért, mert nemcsak az én hozzátartozóimnak, hanem még mintegy 20-30 ezer kataszteri holdon községek sokaságának adott valami olyat, ami az életet jelentette. Ez az az irány, aminek meggyőződésem szerint nem szabad elvesznie tudományos és áltudományos viták során. Ez az az irány, amelyet követni szükséges.”



A Körös – vidék gazdasági fejlődésének jelentős állomása volt az 1942 október 15-én felavatott békésszentandrási duzzasztómű és hajózsilip üzembeállása. Létesítést kettős cél indokolta. Egyrészt az ország egyik legkedvezőbb agrárvidékén lehetővé tenni az öntözőgazdaságok kiépítését, másrészt az így megtermelt többlettermék szállítását a Körösök hajózhatóvá tételével elősegíteni.



A félévszázados jubileumi emlékezésen, 1992-ben jelen volt Siklós Csaba miniszter és Mosonyi Emil a reális zöldek Örökös Díszelnöke.

A duzzasztó tervezésének és építésének legfőbb irányítója Lampel Hugó. A duzzasztót annak már az építésének az időszakában megtekintette Horthy Miklós kormányzó, Kállay Miklós az Öntözési Hivatal elnöke társaságában.

1942. október 15-én a „Horthy Miklós” vízlépcső átadási napján a napján Kállay Miklós miniszterelnökként van jelen



A békésszentandrási vízlépcső nem az egyetlen láncszeme volt az Országgyűlés által 1937-ben megalkotott „öntözőtörvénynek.”



2010-ben a FIDESZ – KDNP frakciók politikai határozatukban tiltották meg a Kormánynak vízlépcsők építését.



A reális zöldek nincsenek arról meggyőződve, hogy Áder János köztársasági elnök úr egyáltalán látott valaha a Vásárhelyi terv keretében létesült szükségtározót.

A civil szervezet kétlésének a hátterében Államelnökünknek az ENSZ – ben elhangzott állítása áll:

Áder János köztársasági elnök 2017. július 20-án az ENSZ-ben Tisza példáját hozta, ahol a nemrég épült illetve épülő 12 szükségtározó akár 1 méterrel is csökkentheti a vízszintet árvíz esetén, s a fölösleget képes aszályos időszakra tárózni. Az, hogy a szükségtározókban aszályos időszakra vizet lehet tárózni nem igaz, durván szólva valótlan állítás.

Sajnos így aztán kicsi annak a valószínűsége, hogy FUTURA JÁTSZÓ HÁZBAN, MOSONMAGYARÓVÁRON, ahol a látogatók terepasztalon akár duzzasztót is építhetnek, Áder János köztársasági elnök úr, Orbán Viktor miniszterelnök úr társaságában terepasztalon duzzasztók építenek, korábbi mosonmagyaróvári polgármester, jelenlegi földművelésügyi tárca miniszterének az örömére.










A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5569