Reális Zöldek Klub - Észrevételek a „HAJÓZNI MUSZÁJ?” c. cikkhez

A hazugság mindig a bomlás csíráját hordja magában, tehát a hazugságnak a környezetvédelem múltjából való eltávolítása nemzetépítő tevékenység. Dicséret illeti a Heti Válasz szerkesztőségét, nyilvánosságot adott dr. Szilvássy Zoltán, a Reális Zöldek Klub szakértőjének a Duna hajózhatóságáról szóló kontra írásának.

Észrevételek a „HAJÓZNI MUSZÁJ?” c. cikkhez
Heti Válasz, március 25. (24-25. oldal)

A magyar Duna medre a felső szakaszokról érkező hordalék hiánya miatt folyamatosan mélyül. A káros környezeti hatások egyik példájaként megemlítendő, hogy a 20. században az intenzív medererózió, illetve mélyülés következtében a kis és közepes vízállások a bajai szakasz mentén kereken 1.5 métert csökkentek. Ezzel egyidejűleg a gemenci hullámtér elöntésének tartóssága is lerövidült a 20. század elején évi átlagosan 83 napról a 80-as évek végére mindössze 19 napra. Kisvizek idején Szap és a déli országhatár között sok mellékág vízellátása a rövid nagyvizek idejére korlátozódott, az ivóvízbázisok hozama csökkent, a Paksi erőmű hűtővízellátásában ismételten problémák jelentkeztek, stb. Beavatkozás nélkül a környezet állapota tovább romlik.

Az erodáló mederben a kisvizek szintjének emelése a folyószabályozás hagyományos módszereivel csak átmenetileg és folyamatos, költséges fenntartási munkákkal oldható meg. A medermélyülést és annak környezetkárosító hatásait (feliszapolódás, élőhelyek megszűnése, ökoszisztémák átalakulása, stb.) a sarkantyúk és párhuzamművek nem akadályozzák meg, a folyó üdülés és vizisportok céljaira alkalmatlanná válik.

A mára tagadhatatlan, felgyorsuló klímaváltozás a Dunát tápláló gleccserek rohamos olvadását idézi elő. Ennek következtében a folyó vízjárása szélsőségessé válik, rövidebb, magasabb árhullámokat hosszantartó és alacsonyabb kisvizek követnek, ezáltal a hajózási viszonyok és a környezet állapotának javítására további beavatkozások válnak szükségessé.

A hajózási akadályok tartós kiküszöbölése, a szükségessé váló víztakarékosság, és egyúttal a káros környezeti hatások megelőzése, csak a vízszint emelésével, azaz duzzasztással valósítható meg. A magyar Dunán megépítendők a nagymarosi, majd az adonyi és a fajszi vízlépcsők. Szerbiában a Vaskapu duzzasztási határán, Futaknál, továbbá Bezdánnál a vízlépcsők tervezése már folyamatban van.

Ausztriában a Duna „kivetkőztetését” – többek között a főváros területén a Freudenaui Vízlépcső megépítését – a bécsi központú Közép-európai WWF nem ellenezte. A tizenhárom duzzasztógát nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az ország energiaigényének több mint egy-ötödét a legtisztább, kibocsátásmentes, megújuló (egyszersmind legolcsóbb) energiaforrásból állítsák elő. A duzzasztott szakaszok mentén szakszerűen rehabilitált árterek sokkal gazdagabb élővilágot tartanak fenn, mint a vízpótlás hiányában Magyarországon degradálódók. A vízlépcsők tehát amellett, hogy megteremtik a TEN-T elvárásainak minden tekintetben megfelelő víziutat, nem járnak semmiféle környezeti terheléssel, sőt az EU Víz Keretirányelv ajánlásait messzemenően szem előtt tartva, javítják a folyó vizének ökológiai állapotát.

Szilvássy Zoltán
okl. mérnök