Kafka Kastély effektus érvényesül a kormány, és az állami cégek gépezetében
Dátum: 2018. November 24. Saturday, 18:06
Rovat: Média


A reális zöldek szerint, aki igazat mond, a kormány gépezetében azt kirúgják, aki hazudni képes az államtitkár vagy helyettes államtitkár lesz.

Erre már volt példa a harmadik Orbán kormány országlásának az idején.

„Ha már egyszer megadatott nekünk, használjuk is ezt a csodálatos kék szalagot. Ha sikerül bekötnünk a Dunát a Rajna - Majna hajózási hálózatba, akkor a tengeri kikötőkbe beérkező áru olcsóbb és környezetkímélőbb úton tud majd eljutni célállomására." Tasó László, államtitkár; Épülő Magyarország)

Tasó László államtitkárt kirúgták.

Az energetika területén az igazmondás sem létezik, a szakértelem hiánycikk.

A MVM vezérek szobája huzatos. A rendszerváltás óta, avagy ahogyan a reális zöldek mondják a gatya csere óta kb. 15-en ültek az MVM vezetői székében.

A kapcsolati tőke és nem a szakértelem a fontos!

A haza javára lobbizó reális zöldek a nem kívánatosak. Kivégezni a civil szervezetet nem teszik, mint egykor Sztálin tette az ellenfeleivel, de a kiéheztetés, a civil szervezet

működéséhez az anyagi támogatás a FIDESZ éra idején meghatározóvá vált.

Magyarország megújulásához arra van szükség, hogy hazánk életébe visszatérjen a szakértelem szerepe és tisztelete.

Az objektív és civilizált közvélemény tájékoztatás, a jövő generációk jólétének és becsületének érdekében.




From: Korényi Zoltán dr. [mailto:korenyi.zoltan.3@t-online.hu]
Sent: Saturday, November 24, 2018 2:04 PM
To: Juhos Laszlo; 'Láng Sándor'
Subject: Re: Tájékoztatás és kérés +



Kedves Laci!

Kérdéseddel összefügghet, hogy jövő kedden jön ki a nyomdából a Magyar Épületgépészet, a legújabb cikkemmel.
Címe: A naperőművek anyagigényességéről és a hazai érdekeinkről

Két súlyponti témája van:
1) a megújuló energiaforrást hasznosító berendezések anyagigénye. Számszerű megállapítása: a naperőművek a leginkább "anyagzabálók". A németek "Materialfresser"-nek nevezik. Ebből a "zöldek" saját fegyverét lehet önmaguk felé visszafordítani.
2) ha már megindult nálunk a "napelem cunami", akkor legalább azzal legyünk tisztában, hogy melyik megoldás jó Magyarországnak, és melyik nem. Kiszámoltam a pénzmérlegeket 30 esztendőre. (Mert a pénz ugye "vektormennyiség"). Hazai, vagy külföldi tulajdonos előnyös nekünk?. Finanszírozás hazai bankból, vagy külföldi bankból előnyös-e? Mi jobb? Tetőre tenni, vagy szántóföldre?

A hazai villamosenergia rendszerbe való beillesztés nagyon jelentős, külön műszaki és költség téma. Ehhez jön még a szaporodó nagykapacitású akkumulátorok témája. Ezért a csokorért a magyar állam felé a MAVÍR-nak van műszakai és energetikai felelőssége, a fogyasztói költségszint felelőssége pedig a MEKH-nél van.

Idézet a cikkből, a teljes életciklusra vonatkozóan:
"Elgondolkodtató, hogy az egyes erőművi technológiák milyen mértékben veszik ki részüket az alattunk lévő Földgolyó „elfogyasztásából”.
Meglepő, hogy a szélerőművek 20-25-ször annyi betont és acélt „fogyasztanak” el, mint az atomerőművek.
Az meg szinte megdöbbentő, hogy a naperőművek alumínium felhasználása több ezerszerese, a rézfelhasználása pedig 100-szorosa az atomerőművének. De, még az acéligénye is háromszorosa az atomerőműnek. Ezért sem olcsók ezek a berendezések. Hozzá kell tenni, hogy a fenti számok nem általános érvényűek, mert konkrét erőművek adatain nyugszanak, de a tendenciákat jól mutatják. A német szakmai körökben ezeket a technológiákat „anyagzabálóknak” (Materialfresser) is nevezik."

Üdv.
Zoltán




2018.11.24. 9:52 keltezéssel, Juhos Laszlo írta:

Zoltán és Sándor mérnök urak, kedves figyelmébe ajánlom a reális zöldek honlapján közzé tett írást, annak okán, hogy az írásban Korényi Zoltán szakmai véleménye a forrásra hivatkozva szerepel:

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5620


Hálás lennék, ha segítségemre lennétek az alábbi ügyben és két napon beül kapnék Tőletek egy nem szakmai, hanem kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz a napelemeket illetőn fontos érveléshez.




ECHO TV HÍRADÓ, 2018. november 23.

18:00 után, hírműsor szolgáltatás.

Napelemek átadása, hírműsor szolgáltatás tárgya.

A hír feldolgozása egyoldalú volt a nézőt nem kiegyensúlyozottan tájékoztatták a hírről.

Kifejezésre került, hogy a napelemek mennyi háztartás villamosenegia ellátását képesek biztosítani.

A háztartások villamos energia fogyasztásának döntő hányada idején nem süt a nap, naplemente utáni időszakra esik.

Azt valótlan képzetet sugallták a nézőnek, mintha a napelem bum megoldaná Magyarország egyes háztartásainak, példaként Székesfehérvárt említették, biztonságos villamos energia ellátását. Ez nem felel meg a ténynek.

Az időjárás műsoruk sugárzása előtt szélkerekek láthatók a képernyőn.

A szélkerekek megjelenítése a az ECHO TV képernyőjén szemben áll a Kormány energia politikájával, amelyre az Országgyűlés, a Törvényalkotási bizottság javaslatára áldását adta.

A Törvényalkotási bizottság eljárásában a reális zöldek civil szervezet érintett

Ezt igazolja a Törvényalkotási bizottság jegyzőkönyv részlete:



A REÁLIS ZÖLDEK sikeres lobbi tevékenysége:

EnergiaNem növeljük a hazai szélerőmű kapacitást!

A REÁLIS ZÖLDEK sikeres lobbi tevékenysége: Nem növeljük a hazai szélerőmű kapacitást!

Országgyűlés Törvényalkotási bizottság 2016. december 8-án sorra került ülésének a jegyzőkönyvéből derül ki.

Áder János köztársasági elnök a szélkerekek növekmény teljesítményének a befagyasztásról az Országgyűlés által a villamos energia törvény módosítását megfontolásra vissza küldte az Országgyűlésnek.

Részlet a TAB jegyzőkönyvéből:
ELNÖK: Köszönöm. Még arról szeretném tájékoztatni a bizottságot, hogy Juhos László elnök úr, a Reális Zöldek elnöke fordult hozzám levélben, és jelezte a levelében, hogy egyetért az Országgyűlés által elfogadott törvénnyel, és amellett kívánna felszólalni, hogy változatlan formában fogadja el ezt az Országgyűlés. Viszont miután a házszabály ezt nem teszi lehetővé, ezért csak ismertetni tudom az elnök úr levelét, aki egyébként itt ül a bizottság ülésén is. Mindenesetre a Reális Zöldek elnökének ez a véleménye a törvénnyel kapcsolatosan.



A TAB elnöke: Gulyás Gergely, képviselő.

A néző tájékoztatása egyoldalúan nem kiegyensúlyozott módon történt.

Várom válaszukat kifogás bejelentésemet illetően.

Budapest, 2018. 11.23.


Juhos László, reális zöldek elnöke












A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5621