Levél Sváby András műsorvezető úrnak
Dátum: 2018. December 27. Thursday, 09:18
Rovat: Média


Sváby András úr

műsorvezető

Tisztelt Műsorvezető úr!


Mindenekelőtt köszönöm, hogy Műsorvezető visszaigazolta a

„ Ön szerint jogszerűen távolították el a képviselőket az MTVA épületéből” kérdésről lefolyt szavazással kapcsolatos jelentkezésemet.

Álláspontom szerint az ellenzék által az MTVA előtt történt eseményeknek, ellenzéki képviselőknek a MTVA székházát védő kerítésének az átmászásának a feldolgozásához kötelezően hozzá tartozott volna az elmélyült tájékoztatás, hogy az ATV nézőközönsége annak alapján véleményt tudjon formálni a szavazás során feltett kérdésről. Ezt az ATV a tájékoztató műsorának a sorozatában nem tette meg, Sváby úr sem a szavazásról szóló műsora előtt. Az ellenzéki képviselők akcióját az ATV nem kiegyensúlyozottan dolgozta fel!

Az MTVA önállóan gazdálkodó intézmény, közszolgálati célú műsorszámokat készít és támogat, de ahhoz semmi köze, hogy az ellenzéki képviselők pontokba foglalt álláspontjának hírértéket adjon a közszolgálati médiaszolgáltató hírműsor szolgáltatásában.

Álláspontom szerint Műsorvezető úr tudatosan a szavazás eredményét befolyásolta, azzal, hogy a műsorának a nézőit előzetesen nem tájékoztatta, az MTVA-t illetően.

Az MTVA területére a rendőrségi személy is csak a MTVA vezérigazgatójának az engedélyével léphet be.

A reális zöldek irodájába egy alkalommal betörtek, Erdélyben voltunka a betörés idején. A szomszédunknak volt kulcs az irodánkhoz, értesítette a rendőrséget, a rendőrség megjött a helyszínre, de reális zöldek irodájába nem lépett be.

AZ MTVA épületében tartózkodó képviselőket a vagyonőrök eljárásával szemben a rendőrségnek nem volt jogosítványa megvédeni

Tisztelt Műsorvezető úr!

Az ellenzéki képviselőknek már régen észre kellett volna vennie a közszolgálati médiaszolgáltató műsorszolgáltatásának a kifogásolhatóságát.



Nevezeten azt, hogy Dobos Menyhért vezérigazgató felülírta a Törvényhozó akaratát!

A közszolgálati médiaszolgáltató vezérigazgatójának törvényt szegő eljáráshoz a Médiatanács statisztál.

Dobos Menyhért vezérigazgató írta legalább száz alakalommal a reális zöldek elnökének Juhos Lászlónak:

Tájékoztatom továbbá, hogy az Smtv. 4.§-hoz fűzött indoklás szerint senkinek nincs alanyi joga arra, hogy követelje bármely médiumban véleménye közzétételét, a műsorszámok szerkesztése, a médiatartalmak kiválasztása a Médiaszolgáltató diszkrecionális joga az Mttv. 3.§ alapján.



Tisztelettel:

Dobos Menyhért vezérigazgató

Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt."


A reális zöldek civil szervezete vitatott ügyékben álláspontját nyilvánosságra hozza a Reális Zöld valóság című internetes újságjában. A Reális Zöld valóság című internetes újság a Médiahatóság által nyilvántartásba vett sajtótermék.

A Média törvények alábbi passzusa szerint Juhos László úgy véli, hogy jogában áll kérni a közszolgálati médiaszolgáltató reális zöldek álláspontjának megjelenítésére a közszolgálati médiaszolgáltató műsorszolgáltatásában.

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályozásáról szóló 2010. évi CIV. törvény (továbbiakban:Smtv.) 13. §-a értelmében „A tájékoztatási tevékenységet végző lineáris médiaszolgáltatások kötelesek a közérdeklődésre számot tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről, vitatott kérdésekről az általuk közétett tájékoztató, illetve híreket szolgáltató műsorszámokban kiegyensúlyozottan tájékoztatni. E kötelezettség részletes szabályait törvény az arányosság és a demokratikus közvélemény biztosítása követelményének megfelelően állapítja meg.”


A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 181. § (1) bekezdése szerint „Az Smtv. 13. §-ában és e törvény 12. § (2) meghatározott kiegyensúlyozottsági kötelezettség megsértése esetén a kifejezésre nem juttatott álláspont képviselője, illetve bármely néző vagy hallgató (a (2)-(6) alkalmazásában a továbbiakban: kérelmező) hatósági eljárást kezdeményezhet. (…) a hatósági eljárás kezdeményezését megelőzően a kérelmező köteles kifogásával a médiaszolgáltatóhoz fordulni. (…) hetvenkét órán belül írásban kérheti a médiaszolgáltatótól azon álláspont - megfelelő, a kifogásolt tájékoztatás közzétételéhez hasonló körülmények közötti – közzétételét, amelynek közzétételére a kiegyensúlyozott tájékoztatás szükséges.


Budapest, 2018. december 26.

Őszinte nagyrabecsüléssel üdvözli Juhos László, a reális zöldek elnöke












A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5682