A reális zöldek előre megmondták a tutit!
Dátum: 2019. February 24. Sunday, 17:34
Rovat: Média


Egy hónapja jelentette be a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy az MTVA-székháznál december 16–17-én történt események miatt érkezett ellenzéki feljelentéseket megvizsgálták, de elutasítják.

Ugyanakkor az MTVA által tett feljelentések miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltek el. Az ellenzéki képviselők ezután a Legfőbb Ügyészséghez fordultak jogorvoslatért, azonban szerdán kiadott közleményük szerint ők is elutasították a panaszokat, mondván azok alaptalanok. (Forrás:INDEX)


A Reális Zöldek Klub közleménye

Budapest, 2019. január 2., szerda (OS) - Az ellenzéki képviselők, testi-lelki és észbeli helyreállásának a szolgálatában állna, ha az ellenzéki képviselők 2019-év elején újévi fogadalmat tennének, választóiktól bocsánatot kérnének.


Az ellenzéki képviselők az Alsóházban, 2018. december 12-én követett harci módszerükkel bizonyították, hogy humán értelemben sérültek. Az ellenzék által, 2018. december 12-én folytatott obstrukcióra, határozatok elfogadását késleltető tiltakozásra, a házszabályt semmibe vevő harci módszerre az Alsóházban a rendszerváltás óta nem került sor.
Az ellenzéki képviselők megvezették a híveiket azzal, hogy a MTVA Székháza elé hívták őket tüntetni. Az MTVA önállóan gazdálkodó intézmény, közszolgálati célú műsorszámokat készít és támogat, nincs joga, hogy képviselő, intézmény, civil szervezet vagy magán személy álláspontjának hírértéket adjon a közszolgálati médiaszolgáltató hírműsor szolgáltatásában. A közszolgálati médiaszolgáltató épületébe a képviselők jogosultak belépni. Az MTVA épületébe nem!
Az MTVA épülete vagyont őrző hely, védelmét vagyonőrök látják el.
Munkaidő lejárta után az MTVA Székháza és udvara üzemi területnek minősül. Az MTVA védelmét vagyonőrök látják el, nincs joguk nyilatkozat megtételére. Az MTVA területére a rendőrségi személy, az MTVA vezérigazgató engedélyével léphet be.
A Kunigunda útja 64 címen lévő kerítésen áthatolók a hatályos 2012.évi C. törvény szerint vagyon elleni erőszakos bűncselekményt követtek el.

Juhos László, elnök


Kiadó: Reális Zöldek Klub









A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5825