Fedőneve: Magosdi
Dátum: 2008. May 24. Saturday, 23:44
Rovat: Közéleti magazin



A mai napon újabb Martonyi János nevével kapcsolatba hozható disznóságról hallottunk.



Tóth Tamás kisgazda, érdi lakos, a településre hívta a Független Nemzeti Kisgazda Egység Párt tagjait. A rendezvényen Dr. Horváth János a Magyar Országgyűlés korelnöke tartott előadást.

Horváth képviselő előadását rögzítettük, jövő hét elején az előadásból részletet felteszünk a honlapunkra. Előlegként a rendezvényről és más témáról:

Martonyi disznóságával kapcsolatban szólunk ismét, mégpedig annak alapján, amit Molnár László a Független Nemzeti Kisgazda Egység Párt elnökétől hallottunk az érdi rendezvényen.

Molnár elnök a rendezvényen megemlítette, hogy a FIDESZ országlása idején kisgazda képviselők a tőke szabadáramlásáról szóló törvénytervezetből a magyar földre vonatkozólag védelmet javasoltak a törvénybe iktatni.

Az akciót természetesen a paraszttárcán keresztül indították, amely ekkor kisgazda irányítás alatt állt.

A kormányfő jóvoltából a dolgok úgy folytak tovább, hogy a módosításra vonatkozó javaslat a külügyi tárcához, Martonyi kezébe került.

Az eredmény ismert.

A fentiek megerősítik a reális zöldek igazát, hogy a rendszerváltás előtt a fél országot dobra verő Martonyi áll a villamos művek szétverésének az akciója mögött napjainkban, minden bizonnyal, a FIDESZ országlása idején, de most a szocik országlása idején sem egyedül játssza a nemzeti értékeink kijátszásának Judás szerepét.(Kos)








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=609