Hazugságra épült a rendszerváltás
Dátum: 2008. July 07. Monday, 09:15
Rovat: Zöld ügyek


Magyarországon a rendszerváltás szűk körben zajlott le, és hazugságra épült.

A nagy hazugság annak terjesztése volt, hogy a vízlépcsőnek csupán negatív, pozitív hatása nincsen.


Nagyobb tömeg élménye csupán e hazugság melletti tüntetésen való ott lét volt.

A hazugságot felerősítette a média, a politikai elit arról is gondoskodott, hogy csak a hazugsággal azonosulni képes személyek kerülhettek a szakértői pozícióba.

Megállapításunkat jól példázza az MVM élére 1992-ben helyezett vezetők köre.

Érdemes azon elgondolkodni, hogy Budapest, 1992- ben Pozsonynak a bősi termelés kiváltását gázturbinákkal javasolta, és az MVM új vezetői gázturbináké a jövő programját hirdették meg.

A vízügy területéről is van bőven példa arra, hogy a politika a gerinctelen szakértőket gyűjtötte maga köré.

Hajós Béla vízügyi szakértőként több kormányt szolgálat ki, mert képes volt Hajóssy Adrienne által terjesztett hazugságokkal azonosulni.

Néhányan az egykori szakértők köréből 1992- óta süllyesztőbe kerültek, de a többség mai is ott liheg a politikusok körül.

Hajóssy Adrienne, akiről nyilvánvaló, hogy hazudós – erről videó dokumentumfilm áll rendelkezésre -, Szabó minisztertől kéri számon 2008-ban a vízlépcső tárgyalások helyzetét.

A kisebbik baj, Hajóssy működése, nagyobbik, hogy egykori Duna körös mozgalmár ma Magyarország államfője.

Sólyom önmagát zöld államfőnek tartja.

Kérdezzük, hogy lehet valaki zöld, aki ellene van a vízlépcsőnek a vízi szállítás európai léptékű megvalósításának a Duna magyarországi szakaszán, a nukleáris energia békés felhasználásnak.

A környezetvédelme egyet jelent a népjóléti és szociális kérdések kezelésével, erről Sólyom László megfeledkezik, Sólyom zöld tevékenysége a reális zöldek álláspontja szerint pótcselekvés.

Számosan mondják legfőbb bajunk azzal kapcsolatos, hogy két Magyarország van.

Ez csak részben okozója mai bajunknak, hiszen ezer éven át gyakorlatilag, mindig két Magyarország volt.

Amíg a politikai elit nem néz szembe a rendszerváltás óta folytatott hazugságával, miszerint a nagymarosi vízlépcső sztálinista mű lenne, Magyarországnak nincs esélye felemelkedésre. (Zöldike)











A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=671