A magyar villamos energia rendszer összeomlása
Dátum: 2020. June 18. Thursday, 11:57
Rovat: Energia


Az MVMT szakemberei, 1989-ben felismerték a magyar villamosenergia-rendszer részleges vagy teljes összeomlásának a veszélyét. Lásd erről lent az INTÉZKEDÉSI TERV nyitó oldalát.

2020. július 1-én Németország lesz az EU soros elnöke.
A reális zöldek véleménye szerint hasonló veszélyek bekövetkezése apjainkban
fenn áll, létezik.

Közzé tesszük Petz Ernő, Matolcsy György elnöknek küldött drótposta
üzenetét.

Matolcsy György
MNB elnöke részére

Tisztelt Elnök Úr!

Régebbi szakmai kapcsolatunk alapján tudom, hogy Elnök úr nagy fontosságot
tulajdonít a gazdaságon belül az energetikai ágazatnak. Jelentőségénél fogva
irányítása az utóbbi két évtizedben (világszerte is) politikai szintre
emelkedett olyannyira, hogy az igazi, hozzáértő szakemberek magas szintű
tudására nem is támaszkodnak. Ez a legkirívóbban Németország
energiapolitikájában (Energiewende) érhető tetten. A klímavédelem jegyében
2000 óta folyamatosan és erőteljesen épülnek (támogatással) a szél- és
naperőművek (eddig 110 GW kapacitással), és folyik a hagyományos erőművek
kiszorítása (dekarbonizáció). Ennek következtében egyre romlik az
ellátásbiztonság, amíg .
A hazai energiapolitika is erre az útra lépett. Legutóbbi programja szerint
az ország villamosenergia-ellátását a jövőben alapvetően az atom- és
napenergiára kívánja építeni, és simulva az EU teljesen irreális
karbonmentes célkitűzéseihez meg kívánja szüntetni a szénerőművi termelést
(Mátrai erőmű leállítása). Hogyan fogják ellátni a menetrendtartó erőművi
funkciót? Hogyan biztosítják a szükséges forgótartalékokat? Erről nincsen a
szó, mert ez már szakmai kérdés. Röviden szólva ez a koncepció hibás, de így
meg sem valósítható.
Az MNB is programjába vette a megújuló, ill. klímavédelmi projektek
támogatását. Javasolom Elnök úrnak, hogy élesen különböztessék meg az igazi
környezetvédelmi és a klímavédelmi célokat, ill. projekteket. A klímavédelem
támogatása kidobott pénz.
Az utóbbi tíz évben a klíma- és energiapolitikával foglalkozom. Több mint
250 írásom a www.energiaakademia.lapunk.hu honlapon jelent meg e témakörben
(Energia rovat/hírek/előadások). Számtalan írás ismerteti, elemzi és bírálja
a német energiapolitikát. Itt folytatom a fent abbahagyott mondatot: egyre
romlik az ellátásbiztonság, amíg be nem következik a
villamosenergia-rendszer összeomlása, és új politika kezdődik, vagy először
bekövetkezik a politikai változás, és új energiapolitika kezdődik.
Sajnos a hazug klímavédelmi politika eluralta az egész világot. A hazai
médiumok sem engednek teret a klímarealista szakmai véleményeknek. Ezért
tartom elkötelezettségemnek, hogy szakemberként legalább az említett
honlapunkon tájékoztassam e témakörben magyar nyelven az érdeklődő
olvasókat. Hiszen az energiaellátás biztonsága forog kockán. Eléggé egyedül
vagyok e küzdelemben. A civil szervezetek közül egyedül a Reális Zöldek Klub
vállalja fel a maga módján, nemzeti elkötelezettséggel a
véleménynyilvánítást, és szükség esetén a bírálatot. De ki figyel oda? Ki
támogatja őket?

Kérem Elnök urat, hogy érdemesítsék az említett honlapunkat figyelemmel
kísérni, ahol többek között a német villamosenergia-termelésről rendszeresen
önmagukért beszélő diagramsorozatokat ismertetek.

Felelős munkájukhoz sok sikert kívánva üdvözli
PE.

HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!



Összeomlás0001 by Reálzöldek Reális Zöldek Klub on Scribd











A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=6943