Szabó Imre: nem kell ökológiai katasztrófától tartani Borsabánya miatt
Dátum: 2008. July 29. Tuesday, 17:18
Rovat: Vízügyek


Szabó Imre: nem kell ökológiai katasztrófától tartani Borsabánya miatt

- 150 milliárd forint uniós forrás árvízvédelmi fejlesztésekre -

A Borsabányára küldött magyar vízügyi szakemberek is meggyőződtek arról, hogy Romániában elhárították a folyók szennyezési veszélyét.

A nehézfémeket tartalmazó zagy a jelentős vízhozam és a nagy hígulás miatt valószínűleg nem jut el a Tisza magyarországi szakaszára, nem kell tehát „ökológiai katasztrófától” tartani – jelentette ki Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter ma a vásárosnaményi gáton tartott sajtótájékoztatón. Az árvízi védekezésről szólva a tárcavezető elmondta: 2013-ig 150 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre árvízvédelmi fejlesztésekre.

A magyar szakemberek is megerősítették azt a román közlést, miszerint Borsabányánál megszüntették a zagytározón keletkezett gátszakadást, a kiömlött anyagot földgáttal körülzárt területen visszatartották, így sikerült elhárítaniuk a szennyezési veszélyt. A négy órán át tartó havária során mintegy 1000 köbméternyi szennyezőanyag került a folyóba, a jelentős vízhozam és a nagy hígulás miatt – és mivel már nincs utánpótlása a nehézfémeket tartalmazó zagynak – azonban nem kell számolni azzal, hogy hazánkig jutna a szennyezés. A kiömlött anyag egyébként a szakemberek szerint nem tartalmazott ciánt, ezt a magyar felügyelőség által végzett mérések is igazolták.

A miniszter a helyszínen megállapította: a vízügyi szakemberek felkészülten védekeznek, sehol nincs vészhelyzet, a levonuló árhullám lakott területeket nem veszélyeztet. Jelenleg 765 kilométeres szakaszon van árvízvédelmi készültség, Vásárosnaménynál a Tisza ma este várhatóan a valaha mért legmagasabb vízszintet megközelítően tetőzik. A védekezési és helyreállítási költségek várhatóan elérik a milliárdos nagyságrendet.

Az árvízvédelmi fejlesztésekről Szabó Imre elmondta: az idei évben elindult uniós fejlesztések segítségével néhány éven belül jóval könnyebbé válik majd a hasonló árhullámok kezelése. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 2007 és 2013 között 150 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre árvízvédelmi fejlesztésekre, ebből 110 milliárd a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztésére (VTT). Még az idén elkészül a Cigánd-Tiszakarádi és a Tiszaroffi tározó, valamint megvalósul a Bivaly-tói töltésáthelyezés. A VTT-re 2008-ban 6,9 milliárd Ft költségvetési forrás és 10,8 milliárd KIOP-forrás áll rendelkezésre.

A kormány június végén 157 millió Ft projekt előkészítési támogatást ítélt oda a beregi árvízvédelmi töltések komplex fejlesztését célzó 6,3 milliárdos nagyprojektre. A 2011 végére Vásárosnamény és Lónya között megvalósuló fejlesztéssel 19 település lakosainak nő majd az árvízzel szembeni biztonsága.

Az önkormányzatok már megkötötték az uniós támogatási szerződést az állandó védettség eléréséhez szükséges települési körtöltések kiépítésére, melynek becsült költsége 2,6 milliárd Ft. A kiviteli munkák várhatóan 2009 folyamán kezdődnek el.

2013-ig 110 milliárd forint uniós pénzből négy árvízi tározó épül, két projekt keretében pedig a lefolyási viszonyok javítását célzó beavatkozások valósulhatnak meg. Emellett a Tisza és mellékfolyói mentén 12 helyszínen és partszakaszon fejlesztik majd az árvízvédelmi rendszert.

Budapest, 2008. július 29.

KVVM sajtóiroda, tel: 4573415,
Olt Boglárka KVVM sajtófőnök, tel: 06302033656

-------------------------------------------------------------

A reális zöldek javasolja Orbán Viktornak, hogy hasonlóan Gyurcsány Ferenchez kérjen bocsánatot a vizesektől. Ha nincs vízlépcső ügy, Magyarország államfője ma nem Sólyom László!

Gyurcsány már megtette, Orbán Viktor mikor teszi meg?

Gyurcsány miniszterelnök 2007. június 2-án Kunszentmártonban bocsánatot kért a vizektől.

A dumakör holdudvarához tartózók alábbiakat mondták a vizesekről, az a társaság, amelynek tagja volt Sólyom László köztársasági elnök:

· a „vizesek” rákos daganat a nemzet testén, hidrofasiszták, technokrata terrorbrigád,

· a túlcentralizált vízügyi szervezet a csődöt mondott politikai rendszer lenyomata,

· a kommunista korszak öngyilkos öröksége , a vízügyi lobbinak az a célja, hogy állami beruházási pénzeket megszerezzen és részben saját jövedelmévé alakítson, most tehát a hulla kirablása folyik,

· A sztálinista gazdasági struktúrák ebben az országban változatlanul tovább élnek,

· Nincs kártékonyabb mint egy vízépítő mérnök....és így tovább,

------------------------------------------------------





A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=711