Folytatódik a közpénzek lenyúlása!
Dátum: 2020. October 04. Sunday, 22:30
Rovat: Média


„Tározókat kell építeni!” Javasolja Nagy István miniszter.

A Miniszter javaslata nem nyerő!

A Tiszán hat vésztározó épült, a szocik országlása idején.

Áder János köztársasági elnök 2017. július 20-án az ENSZ-ben Tisza példáját hozta, ahol a nemrég épült illetve épülő 12 szükségtározó akár 1 méterrel is csökkentheti a vízszintet árvíz esetén, s a fölösleget képes aszályos időszakra tárózni. Ez igaz, legalább is elméletileg. Az már nem, hogy a szükségtározókban aszályos időszakra vizet lehet tárózni valótlan állítás, magyarul hazugság!

A döntően gépesített földmunka a szocik számára lehetővé tette az állami források 10%-a lenyúlását.

„Egyik kutya, a másik eb!”

Elkezdődött a Tisza-Túr árapasztó víztározó kivitelezése a Felső-Tisza térségében, a 35,8 milliárd forint értékű árvízvédelmi beruházás, melynek nyitórendezvényét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisarban tartották.


Tivadar feletti töltést a Tisza 1947/48-ban szakította át. A helyzet orvoslatára 1961-ben a vízügy jelentést készített, amelyben javasolta az érintett szakasz átfogó rendezését. Idézet a jelentésből: .....gyökeres és végleges megoldást csak az elfajult kanyar kiegyenesítése és a jobbparti töltés áthelyezése jelent, mert amíg a jelenlegi szűkület fennáll, az 1947/48 évi katasztrófához hasonló helyzet megismétlődését nem lehet véglegesen kiküszöböltnek tekinteni.”

A katasztrófa 2001. március 6-án kedden, megismétlődött a Tisza Tarpa és Tivadar közötti átszakította a védvonalat, és elöntötte Bereget. A katasztrófák azért következtek be mert a 60-as évek idején népjóléti érdekből, Tivadar fölött a Tisza medrében, sarkantyúkat helyzetek el, abból a célból, hogy Tivadar belterületén finom homokos strand képződjön. A finom homokos strandot, a helyi lakosság legnagyobb örömére a Tisza produkálta, azonban a sarkantyús beavatkozással a Tisza sodor vonala annyira balra tolódott, hogy 1970-es árvíz idején a baloldali töltés rézsűje meg is csúszott. A térség mérnökigazgatója, 1970 után újra felhívta a figyelmet a leselkedő veszélyekre, a helyi lakosság érdekeivel szemben, azonban képtelen volt megküzdeni.

A pártitkár azzal érvelt a homokos strandon „lehallgathatók” a beszélgetők, megállapítható, hogy ki a reakciós, a rendszer ellensége.

Minden maradt a régiben, a mérnök igazgató, idegösszeomlással a korházba került, majd le is váltották. Pedig csak három-négy házat kellett volna lebontani, olyan házakat, amelyek a meder közelében, a hullámtéren épültek és a város területén lévő finom homokos a strandról a lakosságnak lemondani, fürödni a Tiszában a várostól távolabbra járni.









A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7180