Az 1977-ben megkötött VÍZLÉPŐ SZERZŐDÉS érvényben van!
Dátum: 2020. November 07. Saturday, 19:03
Rovat: Közéleti magazin


Az államközi szerződést 1992-ben egyoldalúan az Országgyűlés által felmondó törvényt, az Országgyűlés 2003-ban kénytelen volt hatályon kívül helyezni.

A mi zsarnokunk a média gondolat-, sajtó-, és politikai szabadságunkat lábbal tapossa, a tudomány szabadságáról ne is beszéljünk.



Reális Zöldek Klub
Országos Társadalmi Civil Szerveződés
1026 Budapest, Endrődi S. 26
Tel./fax: 2759-851


Törzsök Gyula
polgármester

Gönyűi Önkormányzat


Kedves Polgármester Úr!


Bős-Nagymarosi Vízlépcső ügyében, fenn áll annak lehetősége, hogy az események előrehaladásával az előző kormány politikusai, a média segítségével politikai tőkét kovácsolnak a magyar- szlovák delegáció tárgyalásából.

Érdemtelen lenne, ha ez bekövetkezne, hiszen a Horn-Kuncze kormány a vízlépcsőépítés konfliktus kezelésében súlyos mulasztásokat követett el.



Néhány gondolat erről:

Az MSZP és a SZDSZ között 1994-ben létrejött koalíciós megállapodás 9.1 és 10.2.26 pontjaiban ígéretet tettek a vízlépcsőépítés okozta konfliktus kezelésére. Az ígéretből semmi sem teljesült. A 2/3-os többsége birtokában, igazán nem lett volna nehéz számos a térséget kedvezőtlenül érintő országgyűlési határozat módosítása, a 1992. évi XL. törvény hatályon kívül helyezése. Helyette vállalta a törvénytelen helyzetet, a hágai nemzetközi bíróság ítéletét követően a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés állapotát.

Nemcsók, úgy tárgyalt az alsó vízlépcsőről, hogy ennek építését törvény tiltotta.

A Hágai Ítélet után, amely kimondta az 1992. évi XL. törvényben egyoldalúan felmondott szerződés érvényességét, jogállami keretek között fenntartható-e a szerződést megszüntető törvény? Ezt a magatartást, egy igazi rendszerváltást akaró, a törvényességhez ragaszkodni kívánó kormány nem tekintheti mércének.

Az MSZP-SZDSZ koalíció más, személyi érdekeket érintő kérdésekben sem tartotta magát az érvényes törvényekhez, de meg sem változtatta azokat a 2/3 többsége birtokában, deklarálva ezzel a törvényekhez való viszonyát.



Ha a Hágai Bíróság ítéletét értelmező magyar-szlovák tárgyalásokba törvénytisztelő állampolgárokat be akarunk vonni, akkor szükség van az 1992. évi XL. törvény hatályon kívül helyezésére, hiszen amíg érvényben van, a törvénytisztelő állampolgár, akár hazaárulásra való felbujtásnak is tekintheti, hogy olyan létesítmények hasznosítását szolgáló munkában vegyen részt amelynek „üzembe helyezése súlyosan hátrányos ökológiai és gazdasági következményekkel járna...”.



A Horn-Kuncze kormány elbontotta a nagymarosi körgátat, majd Nemcsók ennek megépítési lehetőségéről tárgyal!

Antall kormány volt olyan bölcs, hogy a körgát lebontását nem kezdte meg, kivárt.



Szeretnék a fentiekről szigetközi polgármesterekkel, önkormányzati képviselőkkel véleményt cserélni.



Kérem légy ebben segítségemre. Válaszodat várva, üdvözlettel:



Budapest, 1999.május 19-én



Tisztelettel: Juhos László, reális zöldek elnöke














A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7287