MET ünnepi ülés, 1996-ban
Dátum: 2020. November 11. Wednesday, 17:24
Rovat: Energia


A Magyar Energetikai Társaság Közgyűlését ebben az évben a pandémia miatt virtuálisan, az online térben vagyunk kénytelenek megtartani.

A Közgyűlésre 2020. november 17-én 16:00 órakor kerül sor.
Az ünnepi ülés óta eltelt közel negyed század. Jászay Tamás, sajnos elment,
nyugodjék békében. Halottakról jót vagy semmit!
Civilek külföldről támogatása a Duna - Körnek adományozott Alternatív Nobel
díjjal kezdődött.
A Duna Kört Aczél György Kádár rendszer humán erőforrásokért felelős
minisztere lehelte életre.
A rendszerváltozás után Jászay Tamás részesült ALTERNATÍV Nobel díjban.

Juhos László, a MET ALAPÍRÓ Tagja javasolta 2005-ben a MET Jászay Tamás
elnök úrnak.
Dr. Jászay Tamás Úr
elnök

Magyar Energetikai Társaság


Tárgy: Javaslat új közgyűlési napirendi pont felvételére.


Tisztelt Elnök Úr!

Alulírott Juhos László, alapító tag, a Magyar Energetikai Társaság
(Budapesten, 2005. január 20-án) sorra kerülő Közgyűlés új napirendi
pontjának felvételére teszek javaslatot.

A Magyar Energetikai Társaság, 2005.január 20-án Budapesten sorra kerülő
Közgyűlés új napirendi pontjaként a következőt javaslom:

Közlemény elfogadása és annak fizetett hirdetés formájában történő
közzététele a Magyar Nemzet című napilapban.
A Közgyűlés által elfogadott Közlemény tanúsítsa a Magyar Nemzet c.
napilapban, 2005. január 3-án megjelent vélemény tényszerűségét.
Indoklás

A Magyar Nemzet című polgári napilap Vélemény rovatában (2005.01.03.) jelent
meg Járosi Márton tollából " A konyhai bölcsességek védelmében" című írás.
Járosi véleménye szerint " A nemzeti energiapolitikát egyedül a
rendszerváltozás után alakult Magyar Energetikai Társaság (MET) képviselte,
következetesen ellenezve az energetika kiárusítását, nemzetellenes
liberalizálását, addig, amíg a nemzeti elkötelezettségű vezetőséget a
privatizációt kiszolgáló régi-új szocialista iparági vezetőkkel összefogva
ki nem szorították a társaságból."

Budapest, 2005. január 6.


Tisztelettel: Juhos László, MET ALAPÍTÓ TAGJA

A polgári kormány minisztere Dr. Palkovics László és Dr. Kaderják Péter
államtitkár, FIDESZ ALAPÍTÓ TAGJA az Energetikai Kormányzat tagjainak az ETE
a kedvence.

Mi ártott legtöbbet a magyar energetikának?
Az ETE Energiastratégiai és Szabályozási Szakosztálya november 3-án
"Tulajdonviszonyok az európai és a hazai energetikában, előnyök és
kockázatok" címmel vitanapot tartott.
Nekem a vitanap választ adott a fenti kérdésre. Számomra a vitanap
legfontosabb tanulsága: az ártott legtöbbet a hazai energetikának, hogy
egyes szakmai reprezentánsok - egyesek a vitanapon megszólalók közül is - a
rendszerváltás után nem a nemzeti, hanem külföldi államok érdeki szerint
alakították a véleményüket! Véleményem szerint a fenti megállapításom igaz
1994-re, és 2014-re egyaránt, a vitanap egyes előadóira és egyes
hozzászólóira nézve is.
1995-ben a villamos energia iparág zöme 1.25 milliárd USD ellenében külföldi
állami bankok tulajdonába került. Egyetlen tröszti vállalat nem került
magántulajdonba!
A vitanap számomra igazolta/ megerősítette, azt a feltételezésemet , hogy az
Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) következetesen, 1992 óta nem
a nemzeti érdekek mellett áll ki.
Az ETE a rendszerváltás után 1995-ben a neoliberális politikai elvárásnak
megfelelően támogatta a villamos energia iparág dobra verését:
http://realzoldek.hu/velemenyek/2014/06/09/onnek-mi-a-velemenye-a-energiaipa
r-privatizaciojarol-szavazzon/
A vitanapon az előadók privatizációt emlegettek, de tévedésben vannak, a
villamos energia iparágban privatizációra nem került sor. A TRÖSZT vállalati
magyar állami tulajdonból, más államok tulajdonába kerültek. Magántulajdonba
az energia szektor 1995-ben történt törvénytelen/alkotmányellenes "dobra
verésekor" egyetlen tröszti vállalat sem került.
A vitanapon az előadók tévedésben voltak abban is, hogy, magántulajdonban
lévő erőműveket, áramszolgáltatót emlegettek. Sőt a multikat is
magántulajdonosi jogosítvánnyal ruházták fel. Szerintem ez akkora szamárság,
mint Gellért-hegy, rajta a Szabadszoborral!
1995-ben a német multik bankkölcsönből jutottak magyar állami tulajdonhoz,
nevezetesen az 1990-ban hazánkban megalapított Deutsche Bank, budapesti
irodájától, tehát német állami pénzből kerültek az áramszolgáltatók és egyes
erőművek német és más államok tulajdonába.
Mára a német gazdaság kifulladt. A német állam a magyar energetikában a
bővített újratermelésre már nem kíván áldozni.
A multik az elmúlt évek felhalmozott üzleti eredményeit a mérlegeikben
"elrejtették", működésükről, veszteséget mutatnak ki. Az elmúlt években volt
olyan multi, amely az üzleti eredményének 30%át osztalék formájában
kivitette az országból. Ha nem szégyenkezett volna, eredményének akár 60%-át
is osztalék formájában kivihette volna az országból. A cselekedete még csak
nem is lett volna törvénytelen. A számviteli törvényt a Magyar Országgyűlés
a multik szájíze szerint fogadta el 2000-ben. A villamos energia iparágból
2000-2003 években összesen 158.1 Mrd Ft osztalék áramlott ki. :
http://realzoldek.hu/pdf/2003_oszi.pdf ,
Juhos László, az ETE tagja 1958-tól.

Kapcsolódó írások:

http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=3394
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3386
http://www.realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3813
http://realzoldek.hu/pdf/XI_1_2006teli.pdf


Utóirat:
Hazaárulás.

Hazaárulás állam elleni bűncselekmény, amely megvalósul külföldi kormánnyal,
külföldi szervezettel, való kapcsolatfelvétellel vagy kapcsolat
fenntartásával, azzal a céllal, hogy sértse az ország -energetikai-
függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét.


MET Ünnepi Űlése0001 by Reálzöldek Reális Zöldek Klub









A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7297