2014. július - Levegő Munkacsoport és a Greenpeace aktivistái éjjel ...
Dátum: 2020. December 24. Thursday, 12:03
Rovat: Zöld ügyek


Levegő Munkacsoport és a Greenpeace aktivistái éjjel óriási ÖKO♥TÁRS feliratot készítettek napelemes mécsesekből a budapesti Egyetem téren, majd felolvasták 23 hazai civil szervezet közös nyilatkozatát, amelyben támogatásukról biztosították az Ökotárs Alapítványt.

A két szervezet ezzel a demonstrációval megerősítette, hogy elismerik és becsülik az Ökotárs Alapítványnak a hazai civil mozgalom támogatásáért tett több évtizedes erőfeszítéseit és hiteles szakmai munkáját.

„A Greenpeace úgy érzi, hogy – bár más helyzetben van, mint sok más civil szervezet, mivel ő maga sosem fogadott el semmilyen cégtől vagy államtól, így például a Norvég Alapból származó pénzt – ki kell állnia az Ökotárs Alapítvány mellett. Nem maradhatunk csendben, mikor az a kevés is veszélybe kerül, ami jól működik hazánkban” – mondta a demonstráción Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace Magyarország igazgatója.

„Bárki meggyőződhet a honlapunkról, kiadványainkból, hogy a több mint 25 éves fennállásunk óta mindig ugyanazon elveket képviseltük, és mindig az emberek egészsége, a környezet védelme mellett álltunk ki. Mint a Norvég Civil Alap által támogatott egyik szervezet határozottan visszautasítjuk a kormány állítását, miszerint az Alapból támogatott szervezetek pártérdekek alapján végzik tevékenységeiket” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.
Fotók a demonstrációról >>>

Civil szervezetek nyilatkozata az Ökotárs Alapítvány tevékenységéről

Alulírott civil szervezetek elismerjük az Ökotárs Alapítványnak a hazai civil mozgalomért tett több évtizedes erőfeszítéseit. Köszönjük és nagyra értékeljük hiteles, szakmai tevékenységét. Az Ökotárs Alapítvány lelkiismeretes munkája számos kisebb szervezet fennmaradását, nagyobb szervezetek napi munkáját tette lehetővé.

Alulírott civil szervezetek üdvözlik továbbá, hogy a támogató országok (Norvégia, Izland és Liechtenstein) kormányai komolyan veszik a civil szféra fejlesztésének szükségességét, és kiállnak a kormányzattól független pénzosztó intézményen keresztüli támogatásának folytatásáért.

Levegő Munkacsoport
Greenpeace Magyarország
Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
Csermely Környezetvédelmi Egyesület
Zöld Akció Egyesület
Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány
GreenDependent Fenntartható Megoldások Egyesülete
Édenkert (közhasznú) Egyesület
CEEweb a Biológiai Sokféleségért Egyesület
E-misszió Egyesület
Lehetőség a rászorulóknak Alapitvány
Gaja Környezetvédő Egyesület
Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Dorogi Környezetvédelmi Egyesület
CivilFilm Egyesület
Zöld Kapcsolat Egyesület
Magonc Alapítvány
Fauna Alapítvány
SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület
Energia és Környezet Alapítvány
Szövetség az Élő Tiszáért
Védegylet Egyesület
Civilzugló Egyesület


http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3764








A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7405