Energiapolitika 2000 Társulat elnökségének a közleménye:
Dátum: 2008. August 27. Wednesday, 18:06
Rovat: Energia


Tiltakozunk a MAVIR privatizálása ellen!

A Kormányszóvivő a napokban jelentette be, hogy privatizálni akarják a villamosenergia-rendszer még nemzeti tulajdonban lévő részének stratégiai elemét, a MAVIR-t. Ennek kapcsán társulatunk szakmai és erkölcsi felelősségének tartja felhívni a figyelmet e szándékban rejlő veszélyekre.



Mindenki a saját életlehetőségeinek romlása árán tapasztalhatta meg, hogy az energetikai privatizáció és az arra épülő liberalizáció csak bajt hozott az ország népére: az indokoltnál nagyobb mértékben növekedtek a szolgáltatások árai, romlott az ellátás színvonala és biztonsága, nőtt a fogyasztók kiszolgáltatottsága. A liberalizált piacon az állam csak tulajdonosi pozícióban tudja korlátozottan érvényesíteni fogyasztó-, energia esetében pedig egyenesen, lakosságvédelmi kötelezettségeit. A közelmúltban lezajlott un. „teljes piacnyitás” után mindenki előtt nyilvánvalóvá válhatott, hogy a villanyárak korlátlan elszabadulását csak a maradék állami tulajdont képviselő MVM közreműködésével lehetett mérsékelni. Ha ez az állami tulajdon csökken, csökken az állam fogyasztóvédelmi képessége is.



Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a MAVÍR — a közfelfogással ellentétben — nemcsak rendszerirányító informatikai jellegű cég, hanem, az országot behálózó, mindnyájunk tulajdonát képező és ellátás-biztonságunkat garantáló teljes magyar átviteli villamos hálózat tulajdonosa is. Annak a stratégiai hálózatnak, amely nélkül nincs villamosenergia-ellátás. Ezért ennek bármilyen mértékű megcsonkítása a nemzeti szuverenitás csökkentését, a „tíz millió magyar részvényes” érdekeinek semmibevételét jelentené.



Az un. „kisbefektetői tulajdonosi program” mákony: a látszólag a lakosságnak értékesített tulajdoni hányadok — a kárpótlási jegyekhez hasonlóan — mind a nagy nemzetközi multinacionális szolgál-tatók tulajdonába fognak kerülni. Minden privatizált részvény közvetlenül károsítja a nemzetet, tovább rontja a magyar lakosság életfeltételeit. Ezért társulatunk elvi álláspontja: a maradék energetikai nemzeti tulajdonból semmi sem eladó! Felhívjuk a magyar szakmai értelmiség és minden felelősen gondolkozó honfitársunk figyelmét, hogy velünk együtt tiltakozzon a MAVIR tervezett privatizálása ellen!



Budapest, 2008-08-26.

Energiapolitika 2000 Társulat

Elnöksége










A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=747