Reális Zöldek Klub - Dr. Héjjas István: Jégkorszakok között élünk, véget érhet bolygónk melegedése

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20210113-jegkorszakok-kozott-elunk-veget-erhet-bolygonk-melegedese

A hosszúra nyúlt jégkorszakok időtartama százezer év körül volt, közöttük a melegebb, interglaciális korszakok azonban mindössze néhány ezer évig tartottak. A jégkorszakokban az Európai kontinens nagy részét több száz méter vastag jég és hó borította, tömegesen pusztultak ki élőlényfajok. A jégkorszakok közötti interglaciális időszakokban a bolygó kizöldült, új élőlényfajok jelentek meg, növekedett a biológiai sokszínűség. A jégkorszakok és melegedési korszakok ciklikus váltakozása meggyorsította az evolúciót.

A ciklusok magyarázatára több elmélet született. Közülük a valóságot alighanem a Milankovics–Bacsák-elmélet közelíti meg legjobban, amely szerint a Föld keringési és forgási paramétereinek ciklikus változása a legfontosabb tényező. Ez az elmélet sem magyaráz meg azonban számos rövidebb idejű hullámzást, amelyeknek számos oka lehet, például a Nap sugárzási intenzitásának változása, szupervulkán-kitörés, kisbolygó-becsapódás, és még sorolhatnánk.

A jelenleg folyamatban lévő interglaciális korszak jelentősen eltér a korábbi hasonló korszakoktól. Az egyik eltérés az, hogy sokkal hosszabb idő óta tart, mint a leghosszabb korábbi meleg korszak, ezért – a régi menetrend szerint – már meg kellett volna kezdődnie a soron következő jégkorszaknak. A másik eltérő jellegzetesség, hogy a hőmérséklet mind-össze plusz-mínusz egy-két fokot változik a jelenlegi átlag körül, szemben a korábbi interglaciális korszakokkal, amelyekben sokkal szélsőségesebb hőmérséklet-ingadozások fordultak elő. A harmadik különlegessége a jelenlegi interglaciális korszaknak az, hogy az emberiség radikális mértékben avatkozik bele a természet működésébe. A földművelés érdekében ugyanis tömegesen irtottuk ki az erdőket, égettük fel a természetes növényzetet, hogy szántóföldi művelésre alkalmas területekhez jussunk, a fémek feltalálásával, a bányászatra és kohászatra épülő ipari tevékenységgel pedig a beavatkozás tovább fokozódott, és a mai napig gyorsuló ütemben folyik.

Fel kell tenni a kérdést, befolyásolhatta-e az emberi tevékenység a jelenlegi interglaciális korszak extrém mértékű meghosszabbodását, amely nélkül ma már a következő jégkorszakban próbálnánk életben maradni, feltehetően sikertelenül. Mert ha ilyen hatás létezik, akkor fordítva ülünk a lovon, és az emberiség károsnak minősített „természetromboló” tevékenysége nemcsak az emberiség, de az egész élővilág számára hasznos, miközben a hivatalosan támogatott „klímavédelmi” intézkedések több kárt okoznak, mint amennyi hasznuk van.

Érdemes ezért ezt a – hihetetlennek tűnő –lehetőséget alaposabban szemügyre venni, és érdemes a kérdést tágabb értelemben is feltenni úgy, hogy a bolygón létező élőlényfajok képesek lehetnek-e befolyásolni az éghajlatot és az időjárást. Az erre vonatkozó Gaia-elméletet a Massachusetts Egyetem tudományos munkatársa, James Ephraim Lovelock biofizikus és kémikus dolgozta ki még az 1970-es években, miután a 60-as években a NASA megbízásából Pasadenában, a Jet Propulsion Laboratoryban, a marsi élet lehetőségeit kutatta, és a kutatásai rávilágítottak a kapcsolatra egy bolygó légkörének összetétele és a bolygó élhetősége között. Lovelock szerint a bioszféra hasonlóan működik, mint egy élőlény, amelyben bonyolult visszacsatolt önszabályozó mechanizmusok szabályozzák az élet fenntartásához szükséges paraméterek optimális szinten tartását, az önszabályozó rendszer célja pedig az élet fenntartása, az élethez szükséges körülmények stabilizálása.

Lovelock szerint lehet, hogy három és félmilliárd évvel ezelőtt véletlenül jöttek létre a feltételek az organikus élethez, de ami ezután történt, az már nem véletlen. A rendszeres szupernóvarobbanások miatt a csillagközi és bolygóközi térben lebegő porfelhőkben minden kémiai elem előfordul, és a hatalmas ionizáló sugárzás hatására ezekből folyamatosan képződnek szerves és szervetlen molekulák. A világegyetem ontja magából az élet építőköveit, és ha ezek olyan bolygóra kerülnek, ahol megfelelőek a körülmények, az élet létrejön. Ha pedig az élet létrejött, az élőlények olyan rendszert alkotnak, amelyek szabályozzák és stabilizálják az élet fennmaradásához szükséges feltételeket. Lovelock szerint a bioszférában az élőlények és a természet erőforrásai közötti kölcsönhatások által működtetett önszabályozó rendszerben elsősorban nem a nagytestű állatok és növények, sokkal inkább a mikroélőlények, baktériumok, penészgombák, moszatok, kék- és zöldalgák, korallok játsszák a főszerepet. Ha pedig az élet megszűnne a Földön, gyökeresen megváltozna az atmoszféra kémiai összetétele, olyannyira, hogy az oxigén teljesen eltűnhetne a levegőből.

Mivel Lovelock az elméletét meggyőző adatokkal támasztotta alá, az önszabályozás tényét sok tudós elfogadta, azt azonban vitatták, hogy az önszabályozásnak „célja” van, sőt hogy a cél kifejezetten a földi élet fenntartása lenne.

Lovelock igazi, meggyőződéses természetvédő, ezért aggasztónak tartja, hogy az ember durván beleavatkozik a természet működésébe, megzavarja a bioszféra természetes önszabályozó mechanizmusait. Utolsó könyvében (Gaia halványuló arca, Akadémiai Kiadó, 2012.) azonban kiábrándító megállapításokat tesz a nagyvárosi zöldmozgalmak kártékony tevékenységéről, mivel ezek főleg a nagyvárosokban szerveződnek, és az aktivistáik nagyrészt a tévéből ismerik a természetet, ezért bármit el lehet velük hitetni. Lovelock véleménye lesújtó a „megújuló” energiákról is, megállapítja, hogy az emberiség energiaigényét nem szabadna és nem is lehet a bioszféra önszabályozó mechanizmusait működtető természeti folyamatok energiájának megcsapolásából fedezni. Legkisebb területen legtöbb energiát nukleáris erőművel lehet megtermelni, miközben a zöldenergiákkal hatalmas területeket vonunk ki nemcsak az élelmiszer-termelésből, hanem a talaj fényvisszaverő képességének megváltoztatásával a természetes klímaszabályozásból is.

Lovelock tehát aggódik, hogy az ember túlságosan beleavatkozik a bioszféra működésébe. Nincs kizárva azonban, hogy Lovelock professzor ebben a vonatkozásban mégiscsak téved. Könnyen lehet, hogy az ember beavatkozása valóban megnövelte a bolygó hőmérsékletét – ahogyan azt a hivatalosan elismert klímatudósok állítják –, ezért ez a tevékenység nem káros, sőt azt jelenti, hogy az ember rátett még egy lapáttal az élővilág szabályozórendszerére, megnövelve annak hatékonyságát.

Mindezekkel kapcsolatban azonban számos kétség merülhet fel. Továbbra is kérdés, hogy az emberi tevékenység valóban hozzájárul-e, és ha igen, milyen mértékben, az interglaciális korszak meghosszabbodásához. Ez pedig olyan fontos kérdés, amely további alapos kutatómunkát indokolna. Bárhogyan is legyen, a Milankovics–Bacsák-ciklusok könyörtelen logikája elől valószínűleg nem lehet kitérni. A probléma nem oldódott meg, legfeljebb haladékot kaptunk. Nem tudjuk, mennyi idő múlva lesz vége a jelenlegi meleg éghajlatnak. Ez lehet néhány évtized, lehet néhány évszázad vagy akár néhány évezred, de hogy nem tart örökké, abban biztosak lehetünk. Nem attól a néhány fokos átmeneti melegedéstől kellene rettegni, amivel a Greta Thunberg színvonalú celebek riogatják az emberiséget. Okosabb lenne felkészülni a jégkorszakra, amely előbb-utóbb esedékessé válik.

(A szerző irányítástechnikai szakmérnök)