Aszályos időszakra a Tiszán épült szükség tározókban nem lehet vizet tározni ...
Dátum: 2021. February 10. Wednesday, 18:24
Rovat: Közéleti magazin


Aszályos időszakra a Tiszán épült szükség tározókban nem lehet vizet tározni a REÁLIS ZÖLDEK szerint.

Az ENSZ-ben 2017-ben Államelnök urunk mondta:

Áder János köztársasági elnök 2017. július 20-án az ENSZ-ben Tisza példáját hozta, ahol a nemrég épült illetve épülő 12 szükségtározó akár 1 méterrel is csökkentheti a vízszintet árvíz esetén, s a fölösleget képes aszályos időszakra tárózni.



HAZAVIZE

Hazai Víz-Horizontalitás Program (HVHP)

Egy oldalon vagyunk, viszont nem egyoldalúan!

A fejlődés szeretete, a szeretet fejlődése



Kedves Társunk a Tudás- és megoldásszervesítésben!

Kezdődik holnap este az alább található linkeken és tartalommal



1. VÁRUNK, JELEZZ ELŐTTE!

Az ÉGHAJLAT JÖVŐVÁLASZTÁSA ELINDULÁSA,

VIRTUÁLISAN, HOLNAP ESTE 2021.02.11 18.00-TÓL ALÁBBI LINKEKEN (kékkel).


Kedves Társunk!

Várom a Te jelzésedet is, örülnénk ha Te is itt lennél velünk.

Bármilyen témában foglalkozol a tájjal, vízzel, közösséggel, társadalommal, gazdasággal. csatolhatónak érezzük ebbe a befoglaló, általános keretbe.

Ugyanakkor később is be tudsz kapcsolódni, viszont a Nyitásnál itt lenni, ez egy különleges ajándék is lehet magadnak.



MÁS TÉMÁKRÓL RÖVIDEN:

2. Területfejlesztési elkészült anyagokhoz a hozzágondolásod lehetőségei

Egyik Társunk hívta fel a figyelmet, hogy szinte minden megyében megtalálhatóak aktuálisan a Megyei Önkormányzat honlapján a 2021-2027. évi Területfejlesztéshez kidolgozott Helyzetképek, Koncepciók, Programok.

Van lehetőséged hozzágondolni akár úgy,

- hogy témakörödben mindegyik megyeiből hozzágondolsz,

vagy

- "ott" abban a megyében a teljes anyagokhoz, amelyiket jól ismered, vagy ahol élsz, vagy dolgozol.

Néhány induló dokumentumra még átlagosan 10-14 napig, illetve a többi elkészülőre még márciusig...

Példa Békés megye:

A koncepció esetében ez 2020. december 9-én történt meg, a véleményezési határidő 2020. január 23. A területfejlesztési programhoz kapcsolódó észrevételeket pedig 2021. január 20-tól március 6-ig várjuk az illetékes szervektől.

http://www.bekesmegye.hu/megyei-tervezes_2021-2027/

Más megyék honlapján is megtalálhatóak az ottani anyagok.



3. Holnap csütörtökön közmeghallgatás BKKM Kormányhivatalban virtuálisan, a Duna 30 javaslattal való 300 napos hajózhatóságra bővítéséről.

Amúgy holnap "közmeghallgatás" lesz a Duna hajózhatóságát elősegítő 30 javaslatról.

https://www.bacskiskun.hu/hirek/300-napon-at-hajozhatova-teszik-a-dunat

A tervező konzorcium összefoglalója szerint Dunaföldvártól Foktőig négy helyszínen – a dunaföldvári, a dunaföldvár-solti, a révbéri kanyarulatban, a madocsai átmenetben és a barákai szűkületben – 30 változtatást végeznének el.



4. Dr. Áder János Köztársasági elnök úr kérdéseire már megszületett a szakma válasza

Áder János köztársasági Elnök Úrhoz nem jutott el a levelünk, a decemberi kérdéseire kapott válaszok feldolgozására felajánlásunk. A kapott (KEH Fenntarthatósági Igazgatóság) válaszunk szerint a "szakma" már létrehozta a válaszokat "interdiszciplinárisan".

Köszönjük a szíves válaszukat! Alább bemásolom az érkezett válasz-levelet.

Erre még kicsit visszatérnék, hiszen tartalmilag és módszertanilag is gratulálhatunk a stábnak, hogy Karácsonyt és Újévet is beleértve sikerült létrehozni egy hónap alatt konszenzusközeli megoldásokat a valóban égető és jelentősen komplex kérdésekre.

Valószínűleg a "szélessávúbb szakma és a víz vevői" is kíváncsiak lehetnek majd a "közvetlen szakma" válaszaira, amelyet az ország 8-10 % elsivatagosodásának veszélyére adott és a több víz ne menjen ki, mint ami érkezik kihívásra javasolt..

Kérek megerősítést Felőled, tervezem javasolni, hogy örömmel megismernénk és gondolnánk hozzá a létrejöttekhez..


5. Csatlakozási felajánlásunk a " Teremtett Világ védelme" című műsorsorozathoz




Hazai Víz-Horizontalitás Program (HVHP)

Egy oldalon vagyunk, viszont nem egyoldalúan!

A fejlődés szeretete, a szeretet fejlődése


Tisztelt Igazgató Úr, tisztelt P. Lukovits Milán atya és Tisztelt Osvay Péter!

Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. (Máté 7.7.)

A bensőségessége mellett azért is örülök ennek, mert a hetes a kedvenc számom és itt kettő is van belőle.

A segítségüket kérem, mert eddig erre a megkeresésünkre nem érkezett sem jelzés sem válasz, sem igen, sem nem.

Lehet, hogy talán elkeveredhettek ezek a levelek, most alább újra jelzem őket. A " home office" errefelé sem könnyű.

Örülnék egy néhány perces telefonbeszélgetésnek.

06305299320

Tisztelettel és szeretettel

Joó Lajos

---------- Forwarded message ---------
Feladó: Lajos Joó
Date: 2021. jan. 25., H, 12:51
Subject: Csatlakozásunk felajánlása tudáspotenciálunkkal az Önök kiváló tematikájú "Teremtett világ védelme " műsor sorozatukhoz. Köszönjük!
To:
Cc: Lajos Joó

Tisztelt Igazgató Úr, tisztelt P. Lukovits Milán atya és Tisztelt Osvay Péter!

Nagy öröm volt olvasni arról, hogy a Teremtett világ védelme" címmel egy sorozatot terveznek a Mária Rádióban az idén a pápai enciklika kapcsán.

Alább jelentkeztünk, majd egy telefon kapcsán egy kedves munkatársuk ajánlotta Önöket, hogy Önökhöz forduljunk.

A "Teremtett világ védelme" műsorfolyam színesítésére, esetenként segítésére, gazdagítására,teljesebbé tételére jelentkezünk Önöknél, mint a "Hazavize", a "Hazai Víz Horizontalitás Program" 94 féle tájjal és vízzel foglalkozó kiemelkedő kulcsszemélyiség tudáspotenciálja.

Csatolom a kulcsszemélyiségek körét, amely kör további bővítése is esedékes, és csatolok egy vezetői összefoglalót is a Program mibenlétéről.

Szíves visszajelzésüket várva,

Tisztelettel és szeretettel

Joó Lajos



ÉLŐ KAPCSOK, LINKEK HOLNAPRA:

HOLNAP ESTE 18.00-KOR KEZDŐDIK, JELEZD KÉRLEK RÉSZVÉTELI SZÁNDÉKODAT. KÖSZÖNÖM!

JELEZZ, MAJD HOLNAP ESTE 18.00 KÖRÜL KATTINTS AZ ALÁBBI ELSŐ LINKRE.

2021.02.11. 18.00

AZ ÉGHAJLAT JÖVŐVÁLASZTÁSA ELINDULÁSA

Milyen éghajlatot szeretnénk elősegíteni és azt hogyan?



ZOOM--ÉJ-I.--ÉJ-II. Virtuális Műhelybeszélgetés

Találkozunk a Vízöntő havában indulásként két este.

2021.02.11. (ÉJ-I.) csütörtök; és 2021.02.18. (ÉJ-II.) csütörtök

18.00-kor kezdődik minden alkalommal, este 6-tól

Beszélgetésünk naponként 3 x 40 percre tervezett, közben 10 illetve 15 perc szünettel 18.00-20.25-ig

I. 18.00-kor 1/3. Műhelyszakasz 18.00-18.40
Ide kattitns az induláskor 18.00-kor: Join Zoom Meeting



https://us04web.zoom.us/j/71073359034?pwd=MFF1MldheVJheC9yVDU3VlhQeW5Idz09

Meeting ID: 710 7335 9034
Passcode: 6vReNd

10 perc szünet 18.40-18.50-ig

II. 18.50-kor 2./3. Műhelyszakasz 18.50-19.30

Ide kattints a folytatáshoz 18.50-kor Join Zoom Meeting


https://us04web.zoom.us/j/76599416541?pwd=MlJpOUJlMmxtK2NxQ0MvbE9XZm5qUT09

15 perc szünet 19.30-19.45-ig

III. 19.45-kor 3/3. Műhelyszakasz 19.45-20.25

Ide kattints a folytatáshoz 19.45-kor Join

https://us04web.zoom.us/j/76880885631?pwd=NlA0azdjQVRTay9KRFBOYzNDeXprdz09



---------- Forwarded message ---------
Feladó: Lajos Joó
Date: 2021. febr. 4., Cs, 15:38
Subject: HazaVize _MEGSZÓLÍTÁSOD_Éghajlat Jövőválasztása I. -II. Induló Műhelymunkák_beszélgetések: 2021.02.11. 18.00 és 02.18. 18.00 Jövő csütörtök az első este 18.00-20.25
To: Lajos Joó


Hazai Víz-Horizontalitás Program (HVHP)

Egy oldalon vagyunk, viszont nem egyoldalúan!

A fejlődés szeretete, a szeretet fejlődése


Kedves Társunk a Tudás- és Megoldásszervesítésben!

Tisztelettel hívlak!

Előző levélben (0114) szereplőeknek megfelelően

elkezdjük a virtuális találkozásokat 2021-ben,

Közvetlen cél:

MIRŐL ÉRDEMES ELŐSZÖR BESZÉLNI?

AZ ÉGHAJLAT JÖVŐVÁLASZTÁSA

és minden ebből következő irány, arány és értelem és program

MIRE KERESÜNK VÁLASZT?

MILYEN ÉGHAJLATOT SZERETNÉNK ELŐSEGÍTENI ÉS AZT HOGYAN?

MILYEN ÉLHETŐSÉGET GONDOLUNK ITT ÉS MI KELL EHHEZ?

(Természeti, Közösségi, Társadalmi, Gazdasági közvetlen és közvetett hatások)

( Hagyomány- Tudomány- Gyakorlat- Szakralitás)



Ebben az input oldalon lesznek:

1. Kérdések, amire választ keresünk:

Egyrészt Áder János Köztársasági Elnök úr két kérdésére további kérdések és válaszok megtalálása.

1/a Hogyan érhetjük el, hogy ne hagyja el több víz az országot, mint amennyi belép hozzánk?

1/b Hogyan tudjuk megakadályozni az ország 8-10 százaléknyi területének elsivatagosodását?



2. Eddig a HVHP-ban elhangzott gondolatokból példaként az "ÉS" kapcsolat lesz fontos a hpozzágondolásainkkor:

2/a Melyek az embertől független változó tényezők, hatások? (nem elismert / elismert; bolygón kívüli hatások /bolygószintű viselkedés/

2/b A természet rendszer? ..és adottságai, szerkezet és irányítás, pozitív és negatív visszacsatolás és körciklusok

2/c Civilizációs körciklusok? ( pl: Élősködő - Szerves műveltségi ciklusok váltakozása; Birodalmak tündöklése és bukása és „rendszerük” megismétlődése; Élősködő emberi „kultúrák” felélő és odébbköltözési ciklusai, mint civilizációs minták; Természeti körciklusok (Éghajlat, Nagyvízkör, Kisvízkör, Életanyag stb.) Biológiai körciklusok(termékenység, életciklusok, egymásba fonódó életciklusok), Természeteshez igazodó civilizációs körciklusok (élelemtermelés, dinamika); Gazdasági körciklusok (Kondratyev stb); Politikai-Önkormányzati körciklusok (rendszertípusok; 4 év- 5 év;)

2/d Melyek az antropogén rendszer-tényezők? (mai mainstream: üvegházhatású gázok mellé új mainstream érkezik: 7000 éves élősködési ciklusok, 300 éve tartó nagyipari gabona és nagyipari húsparadigma, élelmiszeripar és városiasodás, a víz és az erdősültség önállóként értelmezése és eltávolítása a mozaikos tájbeliségétől, víz-gazdálkodási kiszárítási hatások/ az embertől elfelé a vízzel, elfelé az erdővel, elfelé a humusszal, saját „gazdasági” körciklusok „hulladékból” első lépése 2015-től a természet körciklusai illesztése)..

2/e Természetes- Mesterséges? alapok védelme -gondozása / Mesterséges megoldások helye a természetesben, vagy a természetes melletti kiegészítésként, vagy a természetes helyett? A természetes talaj és a növény ösztönös egészségvédelme mesterségességekkel való felülírása

2/f Ipari / önellátó/ közösségi/ mix? emberi – gazdasági berendezkedés alapszempontjai és birtokstruktúra, gazdasági szerveződés és hatásai

2/g Fenntarthatóság félreértései? A biodiverzitás, fenntarthatóság melyik: önfenntartó, azaz saját magát tartja fenn /ember tartja fenn/ vagy a szélsőség: gazdasági-pénzügyi fenntarthatóság

2/i Természettel együttműködés /természettel verseny?

2/j....



3. Irányadó, vagy annak szánt Dokumentumok, Stratégiák, Programok, Cselekvési Tervek

pl: Az Éghajlat jövőválasztása könyvtárban egy Hivatalos Források könyvtárban lesznek.



4. A Te személyes felvetéseidet is örömmel látjuk, írásaidat elhelyezzük a közös könyvtárban.



EGYEZTETNI VALÓK AZ ELEJÉN

Egyeztetni valók, várhatóan az első napon be tudjuk fejezni:

1. Milyen időkeretekben és eseményenként milyen időtartamokban gondolkodjunk a közös munkáinkról, amennyiben nem lesz elérhető és értelmezhető finanszírozás?

pl: időkeret: nyárig; gyakoriság: hetente egy késő délután; időtartam: 3 x 40 perc;

2. Milyen legyen a folyamat, mi az első, mi majd a következő:

I. Formai, módszertani, folyamati fázisról együttgondolkodás,

majd

II. A tartalmi fázisok

pl: Időben: régmúlt, múlt, közelmúlt, manapság, közeljövő, középjövő , távoljövő. A múlt 3 szakasza.

3. Milyen folyamatban gondolkodjunk a közös munkában?

Milyen fázisokban célszerű dolgoznunk?



pl.:II. Tartalmi fázisra

javasolom az általam ismert

JÖVŐVÁLASZTÁS MÓDSZERTANÁT,

A MEGVALÓSÍTÁSÁNAK FOLYAMATÁRA:

1.múlt, (régmúlt, múlt, közelmúlt- 3 szakasz); milyen folyamatok és hatások azonosíthatóak

2. jelen, mi működik, mi nem, minek örülünk, min bosszankodunk

3. meghatározó értékek- élő értékrend-hitek- hatások, szellemiség, mi függ ettől;

4. folyamatok-irányultságok-trendek – természet- közösség, társadalom- gazdaság,

5,Jövőválasztás, milyen Kárpát medencét és Magyarországot (természet, közösség, társadalom, gazdaság) akarunk, milyen éghajlati jellemzőket milyen időtávban-éghajlatnál a kritikus forgatókönyvek feltárása,

6. Stratégiai kulcseredményterületek, az adott terület működésének- segítésének módja, hatásai a rendszerben

7. célok az adott kulcseredményterületeken és áttételes hatásaik, szempontok, mérhetőség és mérőszámok,

8. adott cél /terület eszközrendszerének, módszereinek elemei, már eddig is megtalálható, elhagyandó, jó gyakorlatok, szellemiség, innovációk;

9. célterületek- eszközök- elemek illesztése, elemi mágnesek egyirányba állítása, összeegyeztetése;

10. start és gyorseredmények elérése, különböző elmozdulások, változástervezés;

4. Mi tartozik ide és mi nem?

pl: idetartozik a birtokpolitika; nem tartozik ide: műemlékvédelem

5. Milyen elvárásaid vannak, milyen aggályaid vannak?

Pl.: elvárás: ne ragadjunk bele egy tudásba; aggály: mindenki mondja a magáét;

6. Milyen eredménytermékeink legyenek, és mit adsz hozzá Te magad?

pl.: Egy olyan termék, amely az éghajlatot befolyásoló eddig még nem ismert komplexitással mutatja meg az utat, egymást kiegészítő programokkal, projektekkel

7. Milyen együttműködési szabályok mentén? Milyen készségekre van szükség, hogy sikeresek legyünk?

pl: ne akarjuk kisajátítani beszédre magunknak a teljes időt, a moderátor megállíthassa 2 /4/6 perc után a résztvevőt, ha nem előadást tart

8. Milyen értékek és milyen alapelvek mentén dolgozunk? pl: Természet, Táj, Víz, Levegő, Talaj, Flóra-Fauna, Közösség, Életminőség, Nyertes- nyertes... stb

9. 4. Hogyan azonosítsuk a rendszert, ami a természet rendszere és hogyan a ráépülő rendszert, mi az illeszkedés alapja? pl: élni és élni hagyni?; a természetbeni megoldás elsődlegessége a mesterséges helyett, a mesterséges csak kiegészítő

10. Mennyire menjünk vissza és előre időben és mennyire térben és milyen méretű alkotók érvényesek (a legkisebbtől a legnagyobbig)? pl: Időhorizont Pannon tenger, közösségben 7000 év; társadalomban 7000 év, gazdaságban 7000 év;

11. Milyen gondolati és szellemi irányokat és eredményeket tekintsünk érvényesnek?

pl.: hagyomány és tudomány és szakralitás egyenrangúan

12. Kiket lenne érdemes meghívnunk?

pl: azonosítsunk tudásokat és kulcsszemélyiségeket a Tudáspotenciálon kívül

13. Előadásokat is tartsunk, vagy egyből műhelymunka?

Előadások lehetnek az adott műhely előtti lévő napokban virtuálisan, vagy a Vízkincstárból illetve más video-ajánlással youtube-ról/más csatornáról vagy lehet kulcstémakörökben a műhelyben is max 15-20 perces előadás a résztvevőkkel előzetesen egyeztetetten.

14. Hogyan készülünk fel a témakörökben, mit rögzítünk?

pl.: Lesznek interneten/felhőben elérhető könyvtáraink, ahol előzőleg elhelyezhetünk dokumentumokat és e-mailben jelezzük, hogy érdemes a résztvevők figyelmére, az eseményekről lévő video-hang és chat felvétel hozzáférhető lesz a résztvevőkl által defíniált kör számára.

15. Milyen gyakorlatokat tekintünk érvényesnek és milyen szempontok alapján?

pl: a jó gyakorlatok szintezési/priorizálási szempontjait egyeztetjük és konszenzusra jutunk

16. Ki lesz az Éghajlat Mag Hetesfogata? Öt szakmai, kettő módszertani. Ők tartják kézben és segítőként is viszik az eredményig. Ki minek legyen gazdája a résztvevők közül?

Pl: kulcseredményterületekig a hetesfogat; értékek/kulcseredményterületekre diádok

17. Hogyan jönnek létre a felsőoktatási intézményekből, szervezetekből az Éghajlat témáihoz fiatalokból álló csoportok megtapasztalni a tudásszervesítést?

pl: Magcsoportok létrehozása fiatalokból az adott szervezetben, akik figyelemmel kísérhetik a folyamatot tanulási céllal és háttértámogatást is hozzáadva

18. Hogyan társulnak adott intézményben/szervezetben működő itt résztvevő Társunkhoz ottani helyiek segíteni Őt?

pl: Együttműködési szerződés az adott szervezet vezetésével, amiben ennek lehetséges hogyanja rögzítve van

19. Milyen legyen - egy -egy negyven perc? Ha lejár a 3x40 mit tekintünk eredménynek?

20. Kik (diád) vállalják egy -egy esemény-témakör, az eredmények összegzését?



Mi az amiről még szó kell essen és fontos lenne megállapodni?



HazaVize Hazai Víz-Horizontalitás Program

AZ ÉGHAJLAT JÖVŐVÁLASZTÁSA I.
Milyen éghajlatot szeretnénk elősegíteni és azt hogyan?
Hazai Víz-Horizontalitás Joó Lajos ügygazda is inviting you to a scheduled Zoom meeting.
ZOOM--ÉJ-I.--ÉJ-II. Virtuális Műhelybeszélgetés

Találkozunk a Vízöntő havában indulásként két este.

2021.02.11. (ÉJ-I.) csütörtök; és 2021.02.18. (ÉJ-II.) csütörtök

18.00-kor kezdődik minden alkalommal, este 6-tól

Beszélgetésünk naponként 3 x 40 percre tervezett, közben 10 illetve 15 perc szünettel 18.00-20.25-ig

I. 18.00-kor 1/3. Műhelyszakasz 18.00-18.40
Ide kattitns az induláskor 18.00-kor: Join Zoom Meeting
https://us04web.zoom.us/j/71073359034?pwd=MFF1MldheVJheC9yVDU3VlhQeW5Idz09
Meeting ID: 710 7335 9034
Passcode: 6vReNd

10 perc szünet 18.40-18.50-ig

II. 18.50-kor 2./3. Műhelyszakasz 18.50-19.30

Ide kattints a folytatáshoz 18.50-kor Join Zoom Meeting
https://us04web.zoom.us/j/76599416541?pwd=MlJpOUJlMmxtK2NxQ0MvbE9XZm5qUT09
Meeting ID: 765 9941 6541
Passcode: gcU87H

15 perc szünet 19.30-19.45-ig

III. 19.45-kor 3/3. Műhelyszakasz 19.45-20.25

Ide kattints a folytatáshoz 19.45-kor Join https://us04web.zoom.us/j/76880885631?pwd=NlA0azdjQVRTay9KRFBOYzNDeXprdz09

Meeting ID: 768 8088 5631
Passcode: Np69SD



Kedves Társunk!

Örömmel látunk ebben a folyamatban, a saját tudásodnak helye van itt, nem kell „éghajlat, vagy klímakutatónak lenned”, kérem jelentkezz be, jelezd légyszíves részvételedet, kérlek jelezd, hogy melyik e-mailcímed lesz ebben meghatározó, s melyiket vegyem majd fel az eseményhez.

Ha van olyan dokumentumod, amely segíthet, akkor légy szíves küldjed el, most felteszem én a közös könyvtárba, később majd Te is fel tudod tenni a következőket.

Remélem sikerül az elindulás, a virtuális tér kicsit más, ez nem egy hagyományos előadássorozat lesz, remélem így is előre mozdulunk.

Előre is köszönök minden segítséget. Az ÉGHAJLAT JÖVŐVÁLASZTÁSA Hetesbeli szerepvállalásodnak örülnék, kérlek jelezz.

Visszajelzést várva,

üdvözlettel és barátsággal

Joó Lajos



MELLÉKLET:

A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI HIVATAL SZÍVES VÁLASZA AZ ELNÖK ÚR KOMPLEX KÉRDÉSEIRE
ADOTT VÁLASZOK FELDOLGOZÁSÁBAN SEGÍTSÉGET FELAJÁNLÓ LEVELÜNKRE:



KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI HIVATAL
KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG IGAZGATÓSÁGA

Tisztelt Joó Lajos Úr!

A Köztársasági elnök úr nevében köszönöm, hogy figyelemmel kíséri a tevékenységét, beleértve a MASZESZ tavaly év végi kongresszusán elhangzott kérdéseit.
Szintén köszönöm azt a tekintélyes mennyiségű írást, amelyet elküldött, s amelynek átolvasására időm függvényében ígéretet teszek. (Egy részét a korábbi levelezéseinknek köszönhetően már volt szerencsém látni.)

Örömmel tájékoztatom hogy Elnök úrnak a MASZESZ konferencia résztvevőihez intézett kérdéseire összefogott, s a szakma számos képviselőjével egyeztetett válasz-levél érkezett, amely - hasonlóan az Ön által vallottakhoz - interdiszciplináris megközelítésre támaszkodik.

Önnek, s a kezdeményezésében érintett munkatársainak jó egészséget, további sok sikert kívánok, és bízom benne, hogy a tudományágak összefüggéseire építő szemléletmódjuk számos konkrét eredményre fog vezetni a jövőben.

Üdvözlettel:

KŐRÖSI CSABA
igazgató

Köszönjük Igazgató Úr!

Tisztelettel,


Joó Lajos
Hazai Víz-Horizontalitás Program serkentő, gondozó, kezdeményező, finanszírozó programgazdája
Horizontalitás és Egyediség ügygazda
Master of Business Training
Magyar Közgazdasági Társaság Gazdaság-Kultúra Szakosztály alelnöke
Magyar Hidrológiai Társaság tagja
Szervezetfejlesztő
8623. Balatonföldvár Pf.81 / Hazai Víz-Horizontalitás Program részére
+36-30-529-9320
hvhjoolajos@gmail.com







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7567