Villanyrepülő
Dátum: 2021. February 11. Thursday, 13:38
Rovat: Energia


Elektromos repülőtaxikat készül vásárolni a United Airlines.

Kétszáz elektromos repülőtaxi beszerzésére készül a United Airlines, jelentette a BBC. A légitársaság úgy tervezi, hogy ezekkel szállítaná az utasait a repterekre, a járataihoz. Az amerikai légitársaság az első a nagy légitársaságok közül, ami légitaxibeszerzésbe fogott, ám mielőtt ez meg is valósulhatna, a légügyi hatóságoknak engedélyezniük kell az eszközöket.

A United egy amerikai regionális légitársasággal, a Mesa Airlinesszal összefogva készül bevásárolni az Archer nevű cég helyből felemelkedni képes elektromos légitaxijából, hogy azokkal szállítsa az utasokat a bedugult autópályákat elkerülve a repterekre. Az Acher tájékoztatása szerint légitaxijaik egy feltöltéssel 95 kilométert lesznek képesek megtenni 240 km/h-ás sebességgel. Számításaik szerint légitaxijaik használatával megfelezhető az egy reptérre tartó utas szállításával járó széndioxid-kibocsátás.

A légitársaságok a világ legnagyobb szennyezői közé tartoznak. A United éppen ezért azzal indokolja a vásárlást, hogy ezzel "korlátozható a repülők hatása a világra", már amennyiben a reptérre tartó utat is hozzászámolják az egy légiutasra eső széndioxid-kibocsátába.


Forrás: https://444.hu/2021/02/11/elektromos-repulotaxikat-keszul-vasarolni-a-united-airlines










A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=7568