Közlemény 2008. 10. 28.
Dátum: 2008. October 28. Tuesday, 20:38
Rovat: Zöld ügyek


A Reális Zöldek Klub szervezete üdvözli és támogatja a szigetközi polgárok azon törekvését, hogy a Duna folyam Szigetköz javára történő fejlesztése érdekében Budapesten a Képviselőházban párbeszéd keretében szándékoznak egy közös szakmai minimumot kialakítani a parlamenti pártokkal, a szakemberekkel és a zöldekkel.

A 2008. október 29-én sorra kerülő párbeszéd kapcsán a reális zöldek egyrészt emlékeztetnek arra a tényre, hogy az Európai Tanács már jó ideje felismerte a helyi és regionális közösségek/hatóságok fontosságát az európai együttműködési folyamatokban, másrészt arra is, hogy a Duna Európa egyik legjelentősebb vízi útja, egyben a VII. transzeurópai közlekedési folyosó, a megfelelő hajózóút biztosítása a magyar mezőgazdaság számára, a magyar búzának az országból környezetkímélő és gazdaságos módon történő kiszállítása céljából alapvető nemzeti érdek.
A reális zöldek elfogadják és támogatják az Európai Tanács által a településekre, a régiókra vonatkozó szubszidiaritás elvét.
Ugyanakkor a reális zöldek hangsúlyozzák a Szigetközieknek saját magukkal, tehát egymással és a helyi hatóságokkal kell a Duna ügyében egyezsége jutni és legkevésbé néhány budapesti humán-értelmiségivel.

Juhos László, a Reális Zöldek Klub elnöke







A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=818