Gerinctelen szolgák. Sohasem voltak valójában kisgazdák!
Dátum: 2009. February 06. Friday, 09:16
Rovat: Zöld ügyek


Kapcsolódó írásunk „Szolgák vitték Magyarországot gödörbe”.

Az írás elérhető néhány hírrel lejjebb honlapunkon.

A kapcsolódó írásunkban a zöld miniszterek találkozójáról adtunk hírt.

A szervezők a találkozóra elfelejtették meghívni Dr. Pepó Pált, erről mi is elfelejtettük a szervezőket megkérdezni.

A legnagyobb gerinctelenek így azok a kisgazda zöld miniszterek, akik ezt nem tették szóvá a szerevezőknek..

Keresztes K. Sándor a meghívottak között volt, de külföldön tartózkodott, ö az MDF országlása idején volt miniszter.

Gyurkó, az egykori fő dumakörös már halott.

Turi Kovács Béla megszólalását azzal kezdte, hogy február 14-én Csongrádon fórumra kerül sor.

Ahhoz már nem volt bátorsága Turinak, hogy kimondja hitvallását a Csongrádi Vízlépcső megépítésének a szükségességéről, vagy a Duna –Tisza csatorna befejezéséről, amelyet 1947-ben a kisgazdák kezdeték építeni.

Ligetvári Ferenc sem különb.

Szerinte óriási eredmény, hogy pályázati úton nyert pénzből tanulmány készült a dumakör gondozásában, sikerült a hat dumakör által Szigetközben javasolt duzzasztást háromra lefaragni, és erről a szlovákokkal egyeztetni. (Zöldike)















A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=917