Sikeresen zárult Budapesten a klímacsúcs
Dátum: 2009. February 28. Saturday, 19:50
Rovat: Közéleti magazin


A poszt nácik nem voltak jelen a klímacsúcson, civilek viszont igen.
Akár azt is mondhatnánk Fejér Levente után szabadon, de nem mondjuk, a Magyar Királyi Televízió „Az este” című műsor szerkesztősége poszt nácik szolgálatában áll.



Fejér Levente a reális zöldek elnökségének a tagja poszt nácinak nevezi, az atom és vízerőművek építésével szemben agitáló civileket.

A reális zöldek elnöksége nem fogalmaz ilyen keményen, mint Fejér Levente, az elnökség többi tagja sólyom fiókáknak becézi a dumakörösök tőgyein felcseperedett civil szervezeteket, a WWF alapítványt pedig a nemzetközi maffiózók által Magyarországra exportált kártevőnek.



Az 1977. évi Bős-Nagymaros vízlépcsőszerződés sokszorosan jogellenes magyar kezelése következményként 1839.5 GWh/év villamos energiától esett el az ország és emiatt rosszhatásfokú, környezetszennyező erőműveket voltunk kénytelenek üzemeltetni.

Fejér Levente szerint az égéstermékekkel elkövetett tömeggyilkosság lényegében egy náci módszer plagizálása.

A nácik kezdetben gépjárművek kipufogó gázával gyilkoltak. A szénmonoxid volt a fő gyilkoló anyag. A nácik ezt nem tartották elég hatékonynak, ezért Auswitzben gyorsan ölő ciángázt használtak. Bős –Nagymaros ügy esetén különbség az, hogy nem zárt gépkocsiszekrénybe , hanem egy nagy gázkamrába a légkörbe bocsátják ki a mérgező égéstermékeket a rossz hatásfokú erőművek(kéndioxid, nitrogénoxidok, szénmonoxid)

A klímacsúcs plenáris ülésén három miniszter is a pódiumon ült, köztük Molnár Csaba, a rendszerváltást követően az energetikáért felellős miniszterek közül az első, aki kimondta a Klímacsúcson, Magyarország nem mondhat le a nukleáris energia békés felhasználásától, tehát azt amit a reális zöldek több mint egy évtizede állítanak, és sokan a politikusok közül is már.

A Klímacsúcson ott volt Herczog Edit, akit a reális zöldek atom ladynek emlegetnek maguk között.

A klímacsúcson résztvevő politikusok közül Katona Kálmán volt az egyetlen politikus, aki sajnálatát fejezte ki, hogy a klímacsúcsról önként távol maradt szerinte civilek, Fejér Levente szerint poszt nácik – közül egy sem ül a pódiumon.

A pódiumon ugyan nem ült civil a hallgatóság soraiban azonban sok volt a civil.

Ennek ellenére a Királyi Magyar Televízió „Az este” szerkesztősége az állította, hogy „Klímacsúcs – civilek nélkül” zajlott le.

A Média törvény 4. § (2) bekezdése szerint a műsorszolgáltatás nem állhat párt, politikai mozgalom szolgálatában.

Fejér Levente után szabadon akár azt is mondhatnánk, de nem mondjuk, „Az este” című műsor szerkesztősége poszt nácik érdekében sugárzott műsort. (Zöldike)










A cikk tulajdonosa: Reális Zöldek Klub
http://realzoldek.hu

A cikk webcíme:
http://realzoldek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=940