Cikk/Anyag: A FIDESZ legjobban teszi, ha hallgat az aszály kérdéskörében.

A FIDESZ legjobban teszi, ha hallgat az aszály kérdéskörében.
Az a párt, amely vízlépcső ellenes, annak nincs erkölcsi alapja aszály ügyében megszólalnia.
Öt milliárd forintot se kellene az országnak a gazdák javára adni, ha 1998-ban a FIDESZ nem veszi elő a vízlépcső kártyát.
Akkor sem, ha nem Sólyom László ma az ország államfője.
A többi parlamenti párt sem tett semmit a vizek kormányzása szorgalmazása területén.
Az SZDSZ a legnagyobb bűnös a reális zöldek szerint az öntözés elmaradásában, de az MSZP sem angyal a folyóink vizének öntözés céljára történő hasznosítása terén.
A reális zöldek szerint a pártok tudatosan szárítják ki az ország területét, hogy az sivataggá váljon.
A sivatagosodott ország területére majd idegen telepesek érkeznek és az idegen telepesek kert – Magyarországot varázsolnak az Alföldre, mint Isten választott népe varázsolt kertet az Ígéret földjén.
Széchényi majd lenéz az égből, és elgyönyörködik a virágzó Alföld láttán, onnan a magasból az emberek hangját a gróf nem hallhatja, és így elégedett lesz Széchényi István a látottakkal. (Kos)


Cikk/Anyag kategóriája:
Cikk/Anyag szerzője: realzoldek []
Cikk/Anyag beküldője: realzoldek [webmester@realzoldek.hu]
Cikk/Anyag beküldve: június 06, 2009
Utolsó módosítás: június 06, 2009

A nyomatvány forrása Reális Zöldek Klub