Cikk/Anyag: Duna hajózás-vízerőhasznosítás

Tisztelt Képviselő Úr! Kedves Károly!

Először is gratulálok a MDF választási sikerének. Elárulom hogy én is rátok szavaztam. Bíztam abban, hogy van egy párt, amely kiáll a Duna komplex hasznosításáért.

Eljött tehát az alábbi javaslataim teljesítésének az ideje. Immár fél éve kértelek arra, hogy adjad be az AB Indítványt az alkotmánysértő kormányrendelet megsemmisítésére.

Személyes tárgyalásunkon erre ígéretet is tettél. Nem firtatom, hogy miért nem léptél ez ügyben, de megértem, ha ebben az MDF belügyei akadályoztak.

Az új helyzetben azonban minden feltétel adott az AB Indítvány beadására, amire országgyűlési képviselőként illetékes is vagy. Erre a formára magam alakítottam át az eredeti Indítványomat. Tehát gyakorlatilag nincs más tennivalód, mint aláírni és postázni a melléletben csatolt, kész anyagot. Indítvány az AB irányelvek szigorú betartásával készült, de két évig töprengtek az alkotmánybírák, míg kitalálták az elutasítás azon indokát, hogy én a „bárki” nem voltam „illetékes” a beadásra. Bár félek attól, hogy a köztársasági elnök úr dunakörös véleményét valló alkotmánybírák húzni fogják az érdemi döntést, de nem tudnak kitérni a jogi tények elől. Az érdemi döntés pedig csak az alkotmánysértés megállapítása lehet és vissza kell vonni ominózus határozatot



Van azonban egy másik út is, amit párhuzamosan a jogászkodással lehetne elindítani, amiben az MDF tudna .segíteni.

Ez pedig a hírhedt kormányrendelet önkéntes visszavonása a Bajnai Gordon miniszterelnök által. Ehhez viszont az MSZP hozzájárulása kell.

A szavazás eredménye erre is indokot ad. A kormány válságfeloldó törekvését lehetne kihasználni erre. Az EU rokonszenvét lehetne megnyerni azzal, hogy elvileg megállapodunk a szlovák féllel a Nagymarosi Vízlépcső újraépítésében . Ezzel azonnal megkaphatnánk a Bősi Vízerőműben termelt megújuló vízenergia jogos 1/3 magyar hányadát (kb. 1 milliárd kWh ,amelynek értéke kb. 40 millió Euro) és megindulna a dunai hajózásra tett vállalásunk teljesítése a Duna Bizottsággal kötött Egyezményünk szerint.



Dr. Mosonyi Emil akadémikus temetésén elhangzott gyászbeszédek (MTA, BME, KvVm, szlovák BNV kormánybiztos) mind ezen koncepció teljesítése mellett foglaltak állást. Tehát az ország tárgyilagos reálértelmisége egyértelműen támogatná az MDF kezdeményezését.



Az első lépés a félreinformált társadalom felvilágosítása lenne, amire a mostan, sikeres választások után megérett az idő.

Úgy vélem, hogy a független, megerősödött MDF jövő programjáról szóló sajtótájékoztatóján ennek a témának a felvetése jó kezdet lehetne.

Ebben az MDF bizton számíthat az MTA, az Állami Számvevőszék, BME, a KvVM, Magyar Mérnöki Kamara, az energetikai egyesületek, és számos más civil szervezet támogatására.



Külön gratulálok Dávid Ibolya elnök asszonynak, hogy sikerült beszerveznie az MDF EU parlamenti képviselőjének dr. Bokros Lajos közgazdászt, aki kiváló képviselője lehet a Duna Komplex hasznosítása ügyének is.

Meg vagyok győződve arról is, hogy dr. Balázs Péter Külügyminiszter is támogatni fogja a témát.



Az átadott anyagok mellé minden kiegészítést megadunk, amit szükségesnek tartasz..



Megismételve jó kívánságaimat kérlek, hogy újult erővel folytassuk harcunkat hazánk egyik legégetőbb problémájának megoldásáért.



Üdvözlettel

Kerényi A,. Ödön (Ödön Bá’)



-----Original Message-----
From: kerenyia1@t-online.hu [mailto:kerenyia1@t-online.hu]
Sent: Wednesday, January 21, 2009 7:11 PM
To: 'karoly.herenyi@parlament.hu'
Cc: Juhos László (juhos.laszlo@chello.hu); Simon Kálmán (simon.kalman7@upcmail.hu); dr. Gerse Károly
Subject: FW: Duna hajózás-vízerőhasznosítás



Tisztelt Képviselő Úr!



Segítségért fordulok Önhöz a tárgyi ügyben, amelynek könyvtárnyi iratai közül válogattam ki a legjellemzőbb mellékelteket.



Az alábbi levelet 2007.08.14.-én írtam az MDF elnökének. Sajnos nem kaptam rá választ. Hasonlóan hiába kerestem meg Katona Kálmán képviselő urat is, mint a Környezetvédelmi Bizottság elnökét..



Azóta tovább gördültek az események. Ezeket a 3., 4. és az 5. újonnan csatolt mellékletek tükrözik. Ezek lényege a következő:

- Az AB elutasította az Indítványomat „illetékességi” indokkal, amire két év után jött rá. A panaszom rámutat a megfellebbezhetetlen ítélet jogi tévedésére, és illetékest keresek az AB Indítvány újbóli beadására..

- dr. Kapolyi László képviselő úr vállalta az előterjesztést a GB-on keresztül, de négy hónapja csak ígérgeti.

- Rövid tanulmány bemutatja a Duna tervezett vízlépcsőit és a hajózás összefüggését. Ebben kiemelt szerepe van a Nagymarosi Vízlépcsőnek.





Mindezt tájékozásul küldtem el Önnek a következő szándékkal:

-Erősítené a parlamenti kezdeményezést, ha Kapolyi képviselő úrral együttesen terjesztenék be a GB –hoz, hogy az forduljon az AB-hoz.

- Gyorsabb lenne talán –bár kisebb súlyú-, ha a GB helyett közvetlenül adnák be az Indítványt, mivel az országgyűlési képviselő önmagában is „illetékes”.

Ezen kezdeményezésemről Kapolyit, a tőle kért személyes megbeszélésen kívánom tájékoztatni.



Az Ön megkeresését Juhos László a Reális Zöldek Klubjának elnöke javasolta az MDF-fel kialakult jó kapcsolatára hivatkozva.

Levelemet tájékozásul küldöm dr. Simon Kálmán úrnak a magyarszén bányászat doyenjének és dr Gerse Károly MVM Zrt. vezérigazgató helyettesének, önzetlen törekvésem támogatójának.



Tisztelettel

Kerényi A. Ödön (Ödön Bá’)



-----Original Message-----
From: kerenyia1@t-online.hu [mailto:kerenyia1@t-online.hu]
Sent: Tuesday, August 14, 2007 1:15 PM
To: 'ibolya.david@parlament.hu'
Cc: Katona Kálmán
Subject: Duna hajózás-vízerőhasznosítás



Tisztelt Elnök Asszony!



Mint volt igazságügyi miniszterhez és nemzeti reálpolitikát folytató MDF elnökéhez fordulok Önhöz kérésemmel.

Az 1990 évi politikai rendszerváltás óta harcolok a Bős-Nagymaros Vízlépcsők (BNV) ügyének rendezésével, a hágai Döntő Bíróság ítéletének végrehajtásával.

A témát tömören foglalja össze a dr. Sólyom László köztársasági elnök úrnak írt, 2006.05. 01. keltű, mellékelt levelem.

Miután az elnök úr -ígérete ellenére- nem válaszolt, a mellékelt Indítványt (2006.07.12.). terjesztettem be az Alkotmánybírósághoz. (AB)

A kézirat önmagáért beszél és szíves áttanulmányozásuk pontosan tükrözi javaslatomat.

Miután egy év óta nem született ítélet, keresem a megsürgetés hatékony módját és ebben kérem az Ön és pártja segítségét.



Megindokolom kérésem politikai megalapozottságát.

A BNV legfőbb, elvi ellenzője ma az SZDSZ.. Az MSZP, amely támogatta a megegyezést a hágai ítélet végrehajtásában, elvesztette az 1998 évi választásokat, emiatt lett szintén ellenzővé. Így alakult ki az a furcsa helyzet, hogy a koalíció ebben a kérdésben egyetért legfőbb ellenzékével a Fidesszel, amely hivatalból volt BNV ellenes.



Egyetlen párt van ma, amely képes független állásfoglalásra és ez az Ön pártja az MDF.

Csak címszavakban foglalom össze annak a hasznát, ha az AB elfogadja Indítványomat:



- :.A szlovák féllel lezárhatóvá válik a hágai ítélet végrehajtása körül kialakult vita és javulhat az országaink közötti feszült viszony.



- Ésszerű ütemezésben megépíthetővé válik, a nagymarosi után, az adonyi és fajszi vízlépcső és egész évben hajóható lesz a Duna magyarországi szakasza, a Duna Bizottsággal kötött és törvénybe iktatott nemzetközi egyezmény szellemében. A kijelölt 47 duzzasztási helyből eddig 42 épült meg és a hiányzó 5-ből a fenti 3 hazánkban van..



- Megszűnne a hajózás szűk keresztmetszete a Duna-Majna csatorna és a Fekete tenger közötti Duna-szakaszon.



- A három vízlépcsőbe -mindössze 25 % beruházási többletköltséggel- beépíthető erőművek 4 milliárd kWh többlet, megújuló energia betervezését jelenti a távlati energia koncepcióba. A 4 TWh a jelenlegi, hazai össztermelés kb. 10 %-a.



- Megszűnne világon szinte egyedülálló mérvű vízerőmű ellenesség Magyarországon, amely a BNV viták miatt alakult ki.



A fentiek igazolják az ügy rendkívül nagy jelentségét, amely a parlamenti eszközök alkalmazását is indokolnák az AB ítéletének megsürgetése céljából.



Levelemet másolatban küldöm Katona Kálmán elnökhelyettes úrnak, aki több szempontból is érintett az ügyben és Önnek szakmai tanácsokat is tud adni.

A hajózás jelentőségét a közlekedésért is felelős miniszterségéből jól ismeri, az energetika nemzetgazdasági fontosságát MVM Zrt. vezérigazgatójaként tapasztalta..

Az országgyűlés Környezetvédelmi bizottságának elnökként módja lenne kérnie az AB ítéletének mielőbbi meghozatalát, mivel a távlati tervek alapvető fontosságú témáira van befolyással.



Megismételve kérésemet, kívánom, hogy idealista, politikai céljaik megvalósuljanak és ennek keretében a reális, gazdaságpolitika érvényesüljön.



Tisztelettel

Kerényi A. Ödön

Álami-díjas, vasdiplomás gépészmérnök, az MVM Zrt. ny. vezérigazgató helyettese



.
Letölthető dokumentumok:



Levél a Köztársasági Elnök úrhoz


Indítvány az Alkotmány Bírósághoz 4


Panasz az AB végzés ellen


Levél Kapolyi képviselő úrnak


A Duna Vízlépcsői és Magyarország


Képviselői Indítvány az Alkotmánybírósághoz












Cikk/Anyag kategóriája:
Cikk/Anyag szerzője: realzoldek []
Cikk/Anyag beküldője: realzoldek [webmester@realzoldek.hu]
Cikk/Anyag beküldve: június 08, 2009
Utolsó módosítás: június 08, 2009

A nyomatvány forrása Reális Zöldek Klub