Rovatvezetői előszó

Egy tanulmány vagy írás az emberi szellem bátor alkotása. Különösen így van ez, ha a tanulmány témája vagy megközelítési módszere nem vagy csak nehezen illeszkedik a fő áramvonalba. A szerző pedig egy úttörő, egy felfedező, aki az emberi intellektus törvényei szerint igyekszik felkutatni az igazságot. A szerző egy művészhez vagy például egy szobrászhoz hasonlítható, aki új és felfedezetlen formáit alkotja meg a művészeteknek. Hasonlóan, a tudományos írás szerzője új és felfedezetlen formáit találja meg a valóságnak.

Mivel a tudományos igazság “világra segítése” a cél, így a fentiek miatt e rovatban a szerzők kiterjedt intellektuális szabadsággal rendelkeznek. Írásaik –az etikai szempontok érvényre juttatása mellett– csak a logikai konzisztencia vagy a kísérleti alátámasztottság alapján kerülnek megvizsgálásra, majd elfogadásra. Az akadémiai szabadság érvényre juttatása érdekében, az elfogadási folyamat természetesen független a szerző nevétől és helyétől stb., aki által vagy ahol az igazság megtalálásra került.

A Tudományos Rovat a szerzők gondolatainak vagy felfedezéseinek ily módon történő előmozdítása és közlése által tölti be misszióját.

Mészáros Milán – rovatvezető

WordPress Plugin Share Bookmark Email