Ami az INDEX Kovács Lászlóról szóló írásából kimaradt.

„Kovács László európai kalandjai” címmel Magyari Péter tollából közöl írást az INDEX.

Az íráshoz kapcsolódóan idézünk Járai Zsigmond „A pénz beszél” című könyvéből.

„És nem csak azért, mert az unió adóügyi biztosa – – gyakorlatilag minisztere a mi Kovács Lászlónk. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a rendszerváltás után hazánk egyik diplomáciai blamázsa az MSZP volt elnökének biztosi jelölése. Ő volt az a politikus, aki 2004-ben az európai parlamenti meghallgatásán azt találta nyilatkozni: személyében igazán szakértő kapja a feladatot, hiszen ő is rendszeresen adózik…Egy külföldön élő tekintélyes barátom mondta akkoriban, hogy tizenöt év óta először akkor kellett szégyenkeznie a magyarsága miatt, amikor elolvasta Kovács László első, energiaügyi – biztosi meghallgatásának a szövegét. Szerencsére végül nem nevezték ki arra a posztra helyette az adó kérdések felelőse lett. „ Idézet vége.

Tov&#225bb olvasom »